Képviselőházi napló, 1892. XXXIV. kötet • 1896. szeptember 3–október 3.

Ülésnapok - 1892-650

96 650. országos ülés 189C. szeptember 9-éji, szerdán. bizonyítékot bevettünk a javaslatba, azt lerontani azon egygyel, hogy ha azonban az alkalmazandó büntetés előrelátható nagyságától való félelemben megszökik. Ugyan kicsoda képes előre látni a bekövetkezendő büntetés nagyságát? Hányféle csalódás érheti a vizsgálóbírót különösen ma, ÍI midőn ezen törvényjavaslat számos liberális intézkedése mellett a titkos vizsgálat intézményét, sajna, fentartotta? Ki van hivatva a bíró ellen fegyelmi eljárást indítani, hogy ha rosszhiszeműen teszi ? Nem mindig bivatkozhatik-e szubjektív felfogására, hogy ő joggal hirdette, hogy erre tíz évi fegyházbüntetés fog törvény szerint kimondatni és ennélfogva tisztán jóhiszeműséggel cselekedett ? Vájjon lehet-e elébe tartani, hogy ott nem helyesen járt el, nem respektálta a személyes szabadságot? Épúgy nem helyeselhetem azt sem, hogy okúi szolgál a letartóztatásra az, hogy ha vala kinek rendes keresetforrása nincs. Azt, hogy valakinek állandó tartózkodása nincs és azért letartóztatt; tik, ezt ellensúlyozza a törvénynek az a későbbi diszpozicziója, mely a kauczió intézményét meghonosítja. Ha fentartjuk a törvényben azt, hogy valakit azért lehet letartóztatni, mert rendes keresetforrása nincs, akkor e törvénynyel dekretáljuk az egyenlőtlenséget a bűnvádi eljárás keretén belül, mert a mi különben is osztályuralmi államunkban, a hol az állami intézkedéseknek mérlege rendesen a jobb osztályoknak javára billen, annak vagyunk kitéve, hogy minden cselédembert és cselédleányt, a ki a vizsgálóbíró felfogása szerint a sors által nincs busásan ellátva, letartóztathatnak. Hivatkozom a jelenlegi gyakorlatunkra, hivatkozom arra, hogy mennyivel könnyebben csuknak le egy cseléileányt, a ki ezüstkanalat lop, mint számos csalót és síkkasztót, a kik százezreket sikkasztottak. A hol személyes szabadságról vau szó, ott a vizsgálóra bízni, hogy ő ítélje meg, mit tart rendes keresetforrásnak és mit nem, ezt a szabadéivüség elvei alapján tenni nem lehet. Már pedig ezen javaslat,, elismerem, tartalmaz igen humánus és szabadelvű rendelkezéseket. Egyéb törvények, melyek hasonló diszpozicziót tartalmaznak, csak annyit mondanak, hogy ha csavargó életmódja van, vagy ha az adott viszonyok közt és helyen indentitását kimutatni nem tudja. Ennélfogva bemutatom módosítványomat, mely először azt czélozza, hogy a »rendes« szó kihagyassék, tehát hogy csak akkor, ha a vizsgálóba ó adatokkal támogatva konstatálja, hogy az illetőnek keresetforrása nincs, rendelhesse el az előzetes letartóztatást. Továbbá kihagyatni kérem azon utolsó pontot, hogy »az alkalmazandó büntetésnek előrelátható nagyságától való félelem*, vagyis kihagyatni kérem, hogy ennek a megítélése szubjektive reábízassék a vizsgálóbíróra. Kérem módosítványom elfogadását. Polónyi Géza: T. ház! . . . (Felkiáltások: Már 2 óra van! Holnap/) Röviden csak a következőkre akarok nyilatkozni. A mi V.sontai Soma t. barátom módosításait illeti, részben és egészben helyeslein azokat; de mindenesetre megfontolás tárgyává teendő a javaslat ama diszpozicziója, melyről itt szó van, a mely esetleg a halálbüntetés kirovásánál, de minden esetben az öt éven felüli szabadságvesztést maga után vonó büntetésnél azt a jogos aggodalmat támaszthatja, hogy a terbelt megszökik, hogy ily esetekben az előzetes letartóztatás elrendelhető-e, vagy sem? A mennyiben az egyik kérdés fontos, hogy az ilyen főbenjáró esetekben a régi magyar praxis szerint — mert ez a magyar praxis — az előzetes letartóztatás elrendelhető legyen, másrészt megfontolandó, hogy ilyen esetekben az illetőnek szabadlábon hagyása vagy letartóztatása attól függne, hogy mi iránt emeltetik a vád és akkor az előzetes letartóztatás kérdése még a vizsgálat stádiumában is tisztán az ügyésztől függene. A praxis különösen a gyilkosság, emberölés, súlyos testi sértés eseteiben rendkívül nagy latitüdöt enged. Ha az ügyész valakit el akar fogatni, nem kell egyéb, mint hogy azt, a ki esetleg csak halált okozó súlyos testi sértésben bűnös, gyilkossággal vádolja. A felsőbb bíróságok ugyan azt a korrektivumot fogadták el, hogy nem kötik magukat a királyi ügyész vagy vádló által emelt vádhoz, hanem az eset körülményeihez mérik, hogy letartóztatásnak van-e helye, vagy nincs? Szóval e kérdések igen gondos és az ellentétes érdekek figyelembevételével való megfontolást igényelnek, a mit csak azért tartottam szükségesnek megmondani, hogy holnap úgy az előadó úr, mint a t. miniszter úr abban a helyzetben legyenek, hogy minden oldalról megvilágítva a dolgot, juthasson a kérdés üdvös megoldására. A mi azt illeti, hogy »rendes keresetforrása nincsen«, azt hiszem, a miniszter úr is, az előadó úr is meg fogják nyugtatni Visontai Soma t. barátomat, hogy a javaslatnak nem lehetett czélja, hogy ily latitiid mellett bárkit is le lehessen tartóztatni, azért mert a vizsgálóbíró nem tartja rendes foglalkozásnak, ha valaki mészégető vagy szeméthordó stb.; hanem azt érti alatta, a mit a kihágási törvény ért: a ki csavargással tölti idejét, a mi önmagában is kihágást képez, tudniillik nincsen neki oly keresetforrása, a melyből megélhet. Ezt gondolom én. Szabatosabb kifejezést szívesen fogadnék ; de az eszmét, hogy az úgynevezett vagabundázs ok legyen a letartóztatásra, pártolom és pártolja, ' gondolom, t. barátom is.