Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.
Ülésnapok - 1892-645
gQg 645. országos ülés 1896, Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház! Miután úgy látom, hogy az interpelláló t. képviselő űr a múltra helyezi a nagyobb súlyt, sajnálatomra ki kell jelentenem, hogy úgy hiszem, ha ez a múltban bona fide elkövettetett, sem a felekezetre, sem másra nincsen sérelem. Mert bár nem precziz a kifejezés, nem felel meg a tényállásnak és nem meríti ki a tényállást, de azért nem lehet mondani, hogy törvényellenes, csak nem úgy van felsorolva, mint kellene, a h. betű' kimaradt a két rövidítés, az »ág.« és »ev,« közt. De méltóztassék meggondolni, hogy mily szabályokhoz van kötve a kiigazítási eljárás, hogy nem tehetünk különbséget, akármi czélból történt a kiigazítás, mert annak szabályait be kell tartani épen úgy, mintha valami más fontosabb dolgot kellene kiigazítani. Ezer meg ezer anyakönyvnek határidőhöz kötötten ily eljárás alá vétele az illetőknek és a bíróságnak igen nagy vexácziót okozna, a mi talán a t. képviselő úrnak sem intencziója. Hogy a jövőre nézve intézkedni fogok, azt már a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr kijelentette, a múltra nézve méltóztassék megnyugodni, hogy ezen jogsérelmük semmi esetben nem szolgálható, nem precziz kifejezése az anyakönyveknek kiigazítási eljárás tárgyává ne tétessék. Nagyon kérem a képviselő urat, ne méltóztassék inzisztálni ezen kérésénél. (Helyeslés jobbfelől) Elnök". Felteszem a kérdést, még pedig két részre felosztva. A jövőre vonatkozó intézkedés iránt a feleletet tudomásul veszi a t. képviselő úr. Ennélfogva kimondhatom, hogy a ház ezt általában tudomásul veszi. A múltra nézve pedig, a kik szintén tudomásul veszik a miniszter úr, válaszát, kérem álljanak fel. (Megtörténik.) Többség. A há? tudomásul vette. A miniszterelnök úr kivan szólani. B.Bánffy Dezső miniszterelnök:T.ház! (Halljuk.' Halljuk!) Én már nyilatkoztamezelőtt néhány nappal, most pedig határozottan azon helyzetben vagyok, hogy a t. házat tájékoztassam a nyári szünetet illetőleg. Kérem, méltóztassanak hozzájárulni ahhoz, hogy a ház érdemleges ülését ezen mai napon tartotta mint utolsót a nyári szünetek előtt. Hihetően egy-két ülésre lesz még szükség, melyek azonban nem érdem leges ülések lesznek, egyedül csak főrendiházi értesítések, miniszteri és bizottsági jelentések átvétele ezéljából lesznek ezek szükségesek. Úgy gondolom, — és a ház elnökét kérném erre nézve meghízni — hogy 30-án lehet megtartani ezen ülést. junius 2á-én, szerdán. A kérésem továbbá az, t. ház, méltóztassék aztán a ház üléseit elnapolni szeptember 3-ig mikor is a ház összejővén, az első érdemleges ülés tárgyául napirendre a büntető-perrendtartásról szóló törvényjavaslatot tíízné ki. (Általános helyeslés.) Kérem méltóztasson a t. ház ily értelemben határozni és megtenni az intézkedést (Általános helyeslés,) Elnök: Kérek figyelmet! (Halljak! Halljuk!) Ez egy indítvány a miniszterelnök úr részéről, A kérdés tehát az, hogy elnapolja-e a ház magát olyformán, hogy először érdemleges ülést a szünet előtt többet nem tart, ez az utolsó ülés csak formális ülések lesznek, melynek egyéb tárgyai nem lesznek, 'mint értesítések és jelentések beadása és a szokásos tárgyai a formális üléseknek? A másik pontja az indítványnak az, hogy a szünetek tartsanak szeptember 3-ig és egyszersmind indítványt terjesztett elő a miniszterelnök úr a napirend megállapítására nézve, mely indítvány abban áll, hogy a szeptember 3-án délelőtt 10 órakor tartandó ülés napirendjére már ma kitűzess'k a bűnvádi eljárásról szóló törvényjavaslat. Kérem a t, házat elfogadja-e ezt az indítványt? (Általános helyeslés.) Ezt tehát, mint határozatot' imondom. Ennek folytán (Zaj.) — engedelmet kérek, még nincs vége — kérek felhatalmazást a háztól az iránt, hogy a formális ülések napját, már az ügyek természete g belátásom szerint, meghatározhassam, — erre egyébiránt különben jogom is van, — hanem kérem tulajdonképen a felhatalmazást arra, hogy a szünetek alatt esetleg üresedésbe jövő helyekre az új választást elrendelhessem, (Általános helyeslés.) és másodszor, hogy ő Felsége augusztus 18-án bekövetkező születésnapja alkalmával a ház nevében, a ház szerencsekivánatait tolmácsoljam. (Általános, élénk helyeslés. Felkiáltások: Éljen a király!) Megadja-e a ház ezt a két felhatalmazást? (Igen) A ház megadja, s ennélfogva mint határozatot kimondom. Most kérem hallgassák meg a jegyzőkönyvet a jelenlegi ülésről és méltóztassanak azt hitelesíteni. Josipovich Géza jegyző (olvassa a jegyzökönyvet). Elnök: Elfogadja-e a ház a jegyzőkönyv szerkezetét? (Elfogadjuk!) A jegyzőkönyv hitelesítve van. A magam részéről kellemes üdülést kívánva a szünetre a t. ház tagjainak, az ülést bezárom. (Élénk félkiáltások: Éljen az elnök!) (Ajs ülés végződik déli 12 órakor.)