Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-636

290 636. országos ülés 18WS.jnnius 13-än, szombaton. Polónyi Géza: A megszámlálást kérjük! (Nagy zaj) Elnök: A szavazatok meg fognak szá­moltatni. És pedig szakaszonként. (Megtörténik.) A szavazatok megszámláltatván, 73 kép­viselő úr a szakasz elfogadására szavazott, 68 képviselő úr pedig ellene, vagyis a kihagyási indítvány mellett. E szerint a szakasz öt szó­többséggel el van fogadva. Hátra van még Szalay Imre képviselő úr­nak kétrendbeli módosítványa. A szakasz első három bekezdéséhez módo­sítás nem adatván be és a szakasz általános­ságban el lévén fogadva, az első három be­kezdést változtatás nélkül elfogadottnak jelen­tem ki. A h) betűvel megjelölt bekezdéshez Szalay Imre képviselő úr a következő módosítást ajánlja: (Halljuk/ Halljuk!) »Az ellátás díja azonban egy koronát nem haladhat túl.« (Zaj) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben lenni és figyelni a szavazásra, mert lehetetlen a szavazást így folytatnunk. (Halljuk! Halljuk!) Szavazás alá bocsátom a 7. §. b) pontját, a melyhez Szalay képviselő úr a most felolva­sott módosítást nyújtotta be. Kérem azokat a képviselő urakat, a kik ezen pontot módosítás nélkül változatlanul fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Kivannak ellenpróbát ? (Felkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Nem!) Tehát a b) pont változtatás nélkül fogadtatik el. A következő bekezdéshez módosítás nem adatván be, azt szintén elfogadottnak jelen­tem ki. A c) betűvel kezdődő bekezdést Szalay Imre képviselő úr a következőkép kívánja szöve­geztetni: »Választóknak csekély értékű zászlók­kal és jelvényekkel való ellátása.* Kérem azo­kat a képviselő urakat, a kik a szakasz c) pontját, szemben Szalay képviselő úr módosítá­sával, változatlanul kívánják elfogadni, szíves­kedjenek felállani. (Megtörténik. Felkiáltások a bal- és szélső baloldalon: A miniszter elfogadta s mégis ellene szavaz ! Élénk derültség és éljenzés a bal­és szélső baloldalon. Hosszantartó zaj) A c) pont tehát változatlanul el van fogadva. A következő bekezdéshez módosítás nem nyújtatván be, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 8. §. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa a 8. §-t). Elnök: Az előadó úr kivan szólani. Mohay Sándor előadó: T. képviselőház! Azokkal az aggodalmakkal szemben, a melyek az előbbi szakasz tárgyalása alkalmával a szük­séges ellátás mérvének határozatlanságára alapí­tottan merültek fel, az igen tisztelt igazságügy­miniszter úr a 7. §-uál tartott előterjesztésé ben már jelezte azt, hogy ezen szükséges ellátás mérvének a lehetőség szerint határozott megállapít­hatása czéljából kész a megfelelő intézkedések felvételére a javaslatba. A szükséges ellátás mérvének megállapítására szerintem legalkalma­sabbak a törvényhatóságok, melyek e szakasz értelmében amúgyis felhatalmaztatnak a fuvar­díjaknak szabályrendeletileg leendő megállapítá­sára. Bátorkodom tehát benyújtatni egy módosít­ványt, melynélfogva a törvényhatóságok kötelez­tessenek szabályrendeletileg állapítani meg a szükséges ellátás mérvét. Kérem módosítványom elfogadását. Hévizy János jegyző (olvassa a módosít­ványt): »A szakasz első bekezdése elejére az »a« szócska után tétessék: ^szükséges ellátás mérvét a törvényhatóság egész területére, vala­mint a« a szakasz többi része marad. Szalay Imre: T. ház! A miniszter úr beszédének végén az ellenzéki pártokat oly intenczióval vádolta, mely tőlünk távol áll. Mi sokan vagyunk, a kik e törvényjavaslattal nem lehetünk megelégedve, mindazonáltal megszavaz­zuk és csak egyes módosítások által iparkodunk javítani a homályos helyeken. És ime a t. minisz­ter úr kijelentette az imént, hogy az egyik módosítást elfogadja, mikor pedig szavazásra került a dolog, ellene szavazott. (Nagy zaj a szélsőbalon.) Erdély Sándor igazságtigyminiszter: Annyira lármáznak az urak, hogy nem lehet tudni, mire szavaznak, (Nagy zaj.) Szalay Károly: Ennél eklatánsabbúl soha­sem volt bebizonyítva az a mi állításunk, hogy a tárgyalásokban a képviselő urak nem vesznek részt, hanem mikor szavazás van, bejönnek a folyosóról és Szavaznak, nem is tudva miről van szó. Most konstatálta a miniszter úr is, hogy a lármában ő sem tudta, mire szavaz, de azért ellenünk szayazott. Csak ezt akartam konstatálni; különben a szakaszt nem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Kossuth Ferencz: Igen röviden fogom indokolni beadványomat, mely abból áll, hogy a 8. §. töröltessék. Okaim ugyanazok, melyek minden beadott módosítványt igazolták, hogy tudniillik a jelen törvényjavaslat az Önkénynek mindenfelé tág kaput nyit. A már megszavazott szakaszokban sok helyütt az egyes ember önké­nyétől tétetett függővé a választás megerősítése vagy megsemmisítése; e szakaszban pedig a törvényhatóságok önkényétől tétetik függővé az, hogy milyen árba kerüljön egy választókerület, úgy, hogy valósággal árjegyzékben lesznek megjelölve a választókerületek, mint akár a pár csizmák vagy nadrágok. Ezt annyira felháborító

Next

/
Oldalképek
Tartalom