Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.
Ülésnapok - 1892-635
685. országos ülés 1896. június 12-én, pénteken. 281 De megtörténik az is, — épen én és Szende képviselőtársam jelen voltunk — midőn daczára annak, hogy a szabályzat szerint a kocsiba csak negyvenkét személyt szabad beboesájtani, az 59. szám kalauza az opera-állomásnál, midőn már nyolczvannál többen voltunk, a kocsiba még húsz utast boesájtott be, úgy, hogy az emberek valósággal mint a heringek ültek és állottak egymás mellett, és midőn az utasok lármáztak és tiltakoztak a túlzsúfolás ellen, a kalauz azt válaszolta, a kinek nem tetszik, tessék kiszállani. Midőn kiszálltunk, én és Szende t. barátom, figyelmeztettük a kalauzt helytelen, jogtalan eljárására, felelete az volt, hogy itt a kereskedelmi miniszter ominózus rendelete folytán senki sem parancsol, azt teszi, a mi neki tetszik. A nagyközönség testi épségére, közegészségi és vagyonbiztonsága érdekében ez az ázsiai állapot egy perczig sem állhat fenn; elvárom tehát a belügyminiszter, úgy a főkapitány úrtól, hogy be nem várva a kereskedelmi miniszter úr törvénytelen, magától semmis rendelete hatályon kivűl helyezését, kötelességszeríüeg haladéktalanul intézkedni fognak, hogy ezen vasút is rendőri, hatósági ellenőrzés alá helyeztessék. A következő interpelíácziót terjesztem elő : (Halljuk! Halljuk/ Olvassa.) »Interpelláczió a belügyminiszter úrhoz. 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a kereskedelmi miniszter rendelete folytán a földalatti villamos vasút extraterritoriális jogot élvez és gyakorol? 2. Vau-e tudomása arról, hogy a földalatti villamos vasút egyik állomásánál sem szabad rendőrnek állani, hogy a rendőrségnek nincsen joga a fennálló szabályok megtartása felett ellenőrködni ? 3. Van-e tudomása arról, hogy ennek következtében a villamos vasúton egy kocsiban negyvenkét személy helyett százan felüli utast bezsúfolnak és hogy a kocsiknak ezen túlzsúfolása a közegészség, a testi épség és vagyonbiztonság elleni valóságos merényletet képez? 4. Van-e tudomása arról, hogy a rendőrségnek ezen kitiltása következtében már ezideig ezen vasúton tiz zsebmetszés, tolvajlásnál több eset fordult elő? 5. Van-e tudomása arról, hogy ezen vasat a zsebmetszőknek valóságos menhelye, hogy a főkapitányságnál hivatalos bejelentés történt egy esetről, midőn a zsebmetszőt a titkos rendőr üldözőbe vette és daczára, hogy a detektív magát igazolta, a vasúti kalauz a rendőrt a kocsiba felülni és a zsebtolvajt üldözni, hivatkozva a kereskedelmi miniszter rendeletére, meg nem engedte ? 6. Ha van tudomása, szándékozik-e ezen ázsiai állapotokat haladéktalanul orvosolni ?« (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Perczel Dezső belügyminiszter: T. ház! Ha méltóztatik megengedni, leszek bátor a választ azonnal megadni. Arról csakugyan van tudomásom, hogy a budapesti földalatti villamos vasút kezelésében egyrészt a vasúti kocsik túlzsúfoltsága miatt voltak panaszok, másrészt arról is tudomásom van épen a főkapitánynak kezemben levő hivatalos jelentéséből, hogy a társulat igazgatósága azt a forgalmi szabályzatot, melyet a kereskedelmi miniszter úr az ő hatáskörében kibocsájtott, akként magyarázza, a mint az a magyarázat meg nem állhat a fővárosi államrendőrségről szóló 1381: XII. törvényczikkel szemben. (Helyeslés.) Mert az én felfogásom és — azt hiszem — minden emberé, a ki helyesen tud egy törvényt interpretálni, az, hogy a fővárosi államrendőrség hatásköréből nincs eximálva itt sem a föld felett, sem a föld alatt semmiféle tárgy vagy lény (Általános helyeslés.) A főváros területén levő minden intézmény, mozgó vagy ingatlan a fővárosi államrendőrség felügyelete alá tartozik. (Igaz! Úgy van!) Ezért én a fővárosi államrendőrséget nem is tudom feloldani a felelősség alól, bármely tekintetben. Miután így gondolkodom, köztem és a kereskedelmi miniszter úr közt folynak a tárgyalások, ... Olay Lajos: Nem lehet! Azonnal! (Derültség.) Perczel Dezső belügyminiszter;... és azt hiszem, a legrövidebb idő alatt abban a helyzetben leszek, hogy ennek bevégeztével az interpelláczióra érdemleges válaszomat is megadhassam. Kérem ezt ideiglenes válasznak venni. (Helyeslés.) Elnök: Nem értettem, érdemleges a válasz vagy ideiglenes? Perczel Dezső belügyminiszter: ideiglenes. Elnök: Ennélfogva szavazásnak nincs helye. A holnap 10 órakor kezdődő ülés napirendje meg lévén határozva, az ülést bezárom. {Az ülés végződik d. u. 1 óra 50 pereskor.) KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. XXXIII. KÖTET. :ÍÍ: