Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-621

621. országos ülés 1896. májns 13-án, szerdán. |5 természetes, hogy ezen óriási néptömegnek valahogyan haza kellett mennie ég a nép a külömböző utozákon az egyes rendőrtisztviselők helyes intézkedései szerint meg is indult Azonban volt még egy egylet, az újpesti »Danubius« munkás egylet, mely saját zászlaja alatt, saját egyleti zenekarával vonult ki a népgyűlésre s ott csoportosult azután a hazaindiilásra. Már most, t. ház, ha a rendőrségnek az volt a nézete, hogy nem helyes, hogy ez a tömeg, a mely a hozzá csoportosult emberekkel együtt, mondjuk, sok ezerre rágott, a saját zenéjével menjen ismét hazafelé; hogy nem helyes, hogy ugyanezen egyletek ismét a magukkal hozott jelzőtáblákkal, — a melyeken különben az volt felírva, »Éljen a haza!« »É!jen a szabadság!* »Éljen a testvériség!* — vonuljon haza és azt hitte, hogy ez rendészeti szempontból meg nem engedhető, és hogy tán a közlekedésnek megakasztását idézné elő: akkor hiszen meg volt adva neki a mód arra az új vásártéren, hogy ne engedje meg, hogy az egyletek tömegesen zenekarral vonuljanak végig a Kerepesí-úton zászlókkal és jelző táblákkal. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azonban mit csinált a rendőrség, t. ház? És ez nagyon tanulságos és felkelti a gyanút bizonyos irányban. A rendó'rség ugyanis, a mely pedig sok száz gyalogrendőrrel és 25-—30 lovasrendőrrel volt képviselve, a mint vége volt a népgyűlésnek, s a Danubius egylet megindult, láthatatlanná vált. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Én magam gyalog mentem ezen egylettel és meggyőződtem róla, hogy rendőrt a Kerepesi úton látni nem lehetett. Ez az egylet lelkes, de békés hangulatban, a legnagyobb jóhiszem által vezéreltetve, — mert senki sem mondta meg neki, hogy most már zenével haza vonulni nem lehet

f — indult el az újvásärtérről ki a Kerepesí-útra. Ezt az egyletet a rendőrség, a mely, a mint később látni fogjuk, ott volt pedig elrejtve, hagyta vonulni, olyképen, hogy a vonulók száma mindig nagyobb és nagyobb lett egészen, a József-körút és Erzsébet-körát torkolatáig. Én ugyanekkor szintén ott voltam e tömeggel a járdán. Abban a pillanatban, a midőn épen azt a megjegyzést tettem társaimnak, hogy ime milyen békességgel, méltósággal indulnak haza Újpest felé, mert ez nem egy csoportosuló tömeg volt, mint azt később kifejtem, a mint azt a büntető- vagy rendőri törvény kvalifikálja, hanem egy hazafelé induló, hazafelé mozgó tömeg. — a mint odaért — mondom, az Erzsébetkőrúthoz, egyszerre csak észreveszem, hogy hátúiról minden figyelmeztetés nélkül két lovasrendőr vágtat bele ebbe a tömegbe. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon, mozgás és nyugtalanság a ssélsö baloldalon.) Mi természetesen nagyon fennakadtunk ezen, mert nem tudtuk elképzelni, hogy mi lehetett czélja e föllépésnek. Ha az, hogy a zenét elhallgattassák és akkor a iovasrendŐr eleibe is kerülhet a menetnek és felszólíthatja a zenészeket, hogy hagyják abba ; ha az a czélja, hogy a jelzőtáblákat ne hordozzák, azt is megtilthatja ily liton, de minden figyelmeztetés nélkül a tömegbe vágtatni, ez hallatlan dolog. És t. ház, alig, hogy ez a két lovagrendőr — azzal a bizonyos pesti kíméletlenséggel, a melylyel a lovasrendőrök nálunk Pesten a nép közé szoktak rohanni, a járdára felmenni stb., — a nép közé vágtatott, abban a pillanatban a mellékutczákban elrejtett gyalogrendőrség (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) számaik és tábláik nélkül botokkal felfegyverezve, a nép közé vetette magát, s akkor, t. ház, oly bajsza, oly üldözés keletkezett, a minőt csak háborús időben lehet elképzelni. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Hogy a főváros polgárságának szeme láttára nőket, gyermekeket ártatlanul üldözőbe •'vehessenek, erről sem nekem, sem senkinek az utczán fogalma sem volt. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalm.) Ez az eljárás, és ennek módja nem menthető, semmiféle törvénynyel vagy szabályrendelettel, annál kevésbbé, mert a rendőrségnek ily fellépésre semmi sem adott okot, és mert, úgy a fellépésnek módját, valamint azt, hogy a rendőrségnek mikor szabad fegyverét használni, törvények és törvényerejű rendeletek és szabályzatok állapítják meg. Ezt a fellépést semmi sem tette indokolttá. Miért? Mert azt elismerem, hogy például egy csoportosulással szemben lehet valamely radikális feladata a rendőrségnek, lehet oka erőteljesebb fellépésre egy csoportosulással szemben, melynek minősítését a helyzet adja meg és melyet a büntető törvények magyaráznak, egy csoportosulással szemben, a melynek talán czélja vagyon- és személybiztonság elleni merénylet, ily csoportosulással szemben lehet erélyes fellépése a rendőrségnek, de akkor sem szabad ilyennek tekinteni egy nagy mozgó menetet, a melynek épen az az intenczíója, hogy kibontakozva szétterjedjen és az u*czákal kiürítse, és természetes logikus czélja, hogy abból a gyűlésből, a melyen a rendőrség és a hatóság tudtával és belegyezésével megjelent, nagy számmal hazamenjen. (Úgy van! a szélsőbalon.) Igenis, ha arról volna szó, hogy a munkások összecsoportosulnak, hogy megtámadjanak egyéneket és házakat; de nem erről volt szó, itt tehát a rendőrségnek megelőző preventiv intézkedéseire oka nem volt. Talán arról lehetett volna szó, hogy az utczákon a közlekedést akadályozzák. De a köz-