Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.
Ülésnapok - 1892-633
633. országos ülés 1896. június 3-án, szerdán. 211 így aztán az a középosztály, — nem szólok a régi nemességről, mert én mindenkit felveszek a társadalom vezető elemei közé, a kit becsületessége, hazafisága, tudománya odahoz, — de mondom, épen a középosztály, mely eddig vezette ez ország politikáját, ezen törvény által deposszedálva lesz s még inkább kiszorul a házból, mint eddig. (Helyeslés halról.) Ezért nem fogadom el azt a paragrafust sem, — módosítást is fogok ellene beadni, — mely a választási jogot az adó pontos megfizetésétől teszi függővé. Mi köze van a politikai jognak az adófizetéshez? (Úgy van! hal felől.) Más volna, ha annak a választónak ily esetben elengednék az adóját. De hisz nem engedik el, hanem kamatok kamatjával, végrehajtás útján megveszik rajta. Hisz a fizetés elmulasztása nem rosszakarat és államellenes irány kifolyása, hanem száz eset közííl 99-ben a fizetés nem teljesíthetéséből következik. Hát büntessük azt az embert, elvegyük választási jogát, a ki már úgy is eléggé sújtva van azzal, hogy nem tudja kifizetni adóját? Ez csak nem méltányos. De nem is azért van ez benn az 1874. törvényben, hanem mert ez a legtágabb kapu arra, a lisztába felvenni azt, a kit felvenni akarnak és onnan kihagyni azt, a kit onnan kihagyni akarnak. Ezzel a mesterséggel változik Magyarországon a választók névsora, azzal lehetett eddig hol felvétetni 200°/o-kal nagyobbrészt, ha a pártnak vagy a kormánynak érdeke azt követelte, hol pedig leapasztani. Méltóztassék tehát ezt hihagyni. Érezte ezt a törvényjavaslat készítője is, mert már bizonyos kautélákhoz kötötte, s gondolom, a bizottságban történt, hogy indítványoztatott, hogy az, a ki csak háromnegyedrészét is adójának befizeti és azután, hogy ha 5°/o-kal hátralékban maradt, szintén felvétethesse magát. De ezek mind oly latolgatások, eszményi fokozatok, a melyek a praktikus életben nem érvényesülhetnek. Erre nézve tehát ha más nem, én fogok javaslatot tenni és ha már a ház mégis feutartaná ezen szakaszt s ha már a t, urak méltányosak akarnak lenni, vegyék be legalább azt, hogy a kit pedig az összeíró küldöttség kihagyott adó be nem fizetés czímén, annak legalább addig legyen joga adóját hátrány nélkül befizetni, a míg a felebbezési határidő tart, mert igen sokszor az illető nem is tudja, hogy adóhátralékban van s tudjuk, hogy vannak oly tulajdonosok, a kiknek bérlői fizetik az adót s vannak oly tulajdonosok, a kik nem laknak ott, a hol az adóhivatal van, %y> h°gy e SJ kis hanyagság, egy kis rosszakarat az adóhivatal részéről elég, hogy kimaradjon a választók névsorából. Nekem ezek az aggályaim vannak a javaslatra nézve; mindazonáltal elfogadom, mert azt hiszem, hogy e bajokon a részletes tárgyalásnál segíteni lehet; ha pedig nem lehetne, meg vagyok róla győzó'dve, hogy ez a törvény úgy, a mint van, nem sokáig fog fennállani. Ha ez egy palliativum, egy szurrogátum, rövid időre még kiheverjük, hanem a választási visszaéléseken mással, mint a választási törvénynek radikális megoldásával segíteni nem lehet. Mielőtt szavaimat befejezném, kénytelen vagyok még egy dologra rátérni, a mely ebben az új javaslatban előfordul. Azt látom, hogy ebben áj szakaszok vannak a felekezeti izgatások ellen. Én, egészen őszintén szólva, ezt a szakaszt teljesen fölöslegesnek tartom, nem is találkoztam a világ semmiféle választási törvényében azzal, hogy abban provideálva legyen a felekezeti izgatásokról, mert ezek meghatározhatatlan dolog. Azt, hogy hol kezdődik és hol végződik a felekezeti izgatás, még nehezebb meghatározni, mint azt, hogy hol kezdődik és hol végződik a politikai izgatás. Ezek reakczionáiius idők hagyományai. Mindenki tudja, hogy a Napóleonok beiktattak a büntető kódexbe egy szakaszt, mely abból állott, hogy: »excitation au mépris et a la haine du gouvérnement« és minden embert Nagy Napóleon és III. Napóleon ezen szakasz alapján zárták el, mert hogy mi az izgatás, annak kritériumát, ténybeli bizonyítékát a legtöbb esetben előállítani nem lehet. Ez tehát fölösleges, mert ha mi azt mondjuk a törvényben, — és ezt nem látjuk benne, — hogy az állam egysége, az állam nemzeti jellege ellen izgatni nem szabad, vau benne erre egy szakasz, de az nem elég, mert az mindenkitől megkövetelhető, hogy az állam léte és egysége ellen ne izgathasson, különben szigorúan sújtatik, ez az állam fennállhatásának kritériuma; és ha azt mondjuk, hogy senki közbííntettre ne izgathasson: ezt elfogadom a választási törvényben mint büntetendő cselekményt. De a szellemi kapaczitáeziőnak más okát nem fogadhatom el, mert szellemileg kapaczitálni valakit, meg nem engedett eszközökkel — ezt úgy értem, hogy túlmenve azon a jogon, mely a szellemi kapaczitáczióban rejlik — mindaddig, míg az nem fenyegetés, erőszak, míg az bizonyos dolgok elvonásával, megtagadásával vagy kiadásával nem jár, az nem veszélyes izgatás. Eötvös Károly: A templomban! Pázmándy Dénes: Bocsánatot kérek, Eötvös Károly t. képviselőtársain azt mondja: a templomban. Minden vallásfelekezet a maga templomában bizonyos politikai jogokat hirdet és azon jogokat védi. Emlékszem arra, — hogy felhozzak egy példát ad hominem, — midőn barátom Eötvös Károly Sárospatakra kiküldött, hogy ott egy választáson részt vegyek s leveleket adott nekem az ottani orthodos felekezeti*