Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-633

6H3. országos ülés 1896. június 3-án« szerdán. 207 Neményi Ambrus előadó: Kérem a t. házat, méltóztassék a törvényjavaslat czímét következőkép szövegezni: »Törvényjavaslat a magyar királyi statisztikai hivatal elhelyezésére emelendő épületről.« Elnök: Elfogadja-e a ház a módosítványt ? (Igen!) A ház a módosított szerkezetet elfogadta. Molnár Antal jegyző (olvassa az 1—4. szakaszokat, mélyek változatlanul elfogadtatnak). Elnök í A törvényjavaslat részleteiben is el lévén fogadva, alkotmányos tárgyalás és szíves hozzájárulás végett a főrendiházhoz küldetik át. Következik a képviselőválasztás feletti bíráskodásról szóló törvényjavaslat (írom. 51, 922, 1122, 1041) tárgyalás;:. Lakatos Miklós jegyző : Pázmándy Dénes! Pázmándy Dénes: T. ház! Maga az a tény, hogy itt ennek a törvényjavaslatnak csak elvétve akadnak egyes ellenzői és hogy pártkülönbség nélkül e javaslatot általánosságban elfogadjuk, legvilágosabban bizonyítja, hogy az eddigi gyakorlatot a képviselőválasztások bírálatára nézve fentarfchatónak senkisem gondolja. A parlamentnek önbíráskodása a saját választásai felett a theóriában igen szép, de a praxisban nemcsak itt, a magyar képviselőházban, hanem a többi államok parlamentjeiben is ez elvet megvalósítani nem sikerült. Csak a napokban hallottam, hogyan dicsérte t. képviselőtársam, Jellinek, a franczia eljárást, felemlítvén, hogy ott a ház saját hatáskörében igazolja a választásokat, és hogy ez az eljárás általános helyesléssel találkozik. Ennek épen az ellenkezője áll. Sehol erőszakosabb és lehet mondani, jogtalanabb igazolási rendszer nincsen, mint épen Francziaországban, ha csak a magyar parlamentnek az igazolási eljárását nem veszszük tekintetbe. És ez mindenütt így van most; az önbíráskodás megvalósítása a gyakorlatban lehetetlenségnek mutatkozik, a mennyiben a pártszenvedély s különféle más érdekek, a melyek egy választáshoz fűződnek, minden más érzelmet, minden más jogot eltipornak. Csak a praktikus eredményt veszem. Hiszen 22 esztendeje, a mióta a mostani választási törvény fennáll, tapasztaljuk, hogy voltaképen mi is ennek a háznak az önbíráskodási joga. Látjuk, hogy oly egyének, — s itt nemcsak a parlamentről szólok, hanem magáról a választási aktusról is, — a kik különben a legkifogástalanabbak, midőn választásról van sző, ott mindenféle csínyt és törvénytelenséget elkövetnek, hogy többet ne mondjak, és ezért a társadalom, a közvélemény őket nem bélyegezte meg kellőleg. Hiszen itt magában a házban hallottuk, midőn egy belügyi államtitkár felszólalt, a ki a magyar választást úri hunczfutságnak nevezte. Hiszen ez az ár ma két megyének a főispánja, és tudjuk, hogy akkor is, mikor idejött mint államtitkár, épen azokért az érdemeiért lett ezen kiváló állásba helyezve, a miket ott egy megyében a választásoknál szerzett. Annyi bizonyos, hogy más igazolási rendszert kell követnünk, és én e tekintetben elfogadom a törvényjavaslatot, bárha igen sok hibája van is, mert óhajtom, hogy a mai rendszerrel végre szakítsunk. Az új törvényjavaslatnak azonban rendkívül sok hézaga van és én ebben a törvényjavaslatban ma is látom azt a félelmet, mely parlamenti praxisunkon évek óta átvonul, tudniillik, hogy a törvényjavaslat a pálturalomnak óhajtja megtartani a választások feletti felsőbbséget, másrészt attól fél, nehogy a parlamentbe oly eleinek is bejöjjenek, melyek a hazaszeretetet bizonyos tekintetben máskép gyakorolják, mint mi. Mind a két álláspont téves. A pártérdeknek a választásoknál teljesen háttérbe kell szorulnia, mert legfőbb érdek az, hogy a ki ide mint képviselő bejön, az tényleg a kerület többségének szabad akaratából jöjjön be. Minden más raellékérdeket ki kell küszöbölni a választásból és úgy kell alakítani a választási, illetőleg igazolási törvényt, hogy mindenki joggal bejöhessen, a ki a választókerület többségének bizalmát birja. Ép így, t. ház, veszélyesek azok az intézkedések, melyek — mondjuk meg őszintén — odairányúlnak, hogy a nemzetiségek ide be ne jöhessenek oly számaránynyal, a milyennel őket híveik ide küldhetnek. Ez, t. ház, igen veszélyes dolog theoretieze és a praxisban is mutatkozik, hogy ezzel a rendszerrel nemcsak nem értük el, hogy a nemzetiségi, kérdés elaludjék, ellenkezőleg, felélesztettük és az eredmény az, hogy sokkal rosszabb, ha ások a bujtogatok a parlamenten kivííl működnek, mint ha idejönnének. És ez természetes. Én nem is félek attól, ha a végletekig liberális és méltányos intézkedés folytán az izgatók ide bejönnek; mert látván, hogy itt az eszmék tusájával, az igazságnak a politikában való méltánylásával 'találkoznak, lehetetlen, hogy meg ne szelídüljenek s be ue lássák, hogy az út, a melyen haladnak, sem nekik, sem választóiknak nem előnyös, hogy egész más hangot kell pengetniük s ezáltal összes alaptalan czélzataik és törekvéseik meg lennének czáfolva. Feltétlenül Szükséges ez, t. ház, mert lehetetlen állapot az, hogy a milliókra menő nemzetiségek soha itt őszinte hangon ne szóljanak, mert tőlük az út el van torlaszolva, illetőleg ezt czélszerűnek nem tartják, hanem igenis agitácziókkal, forradalmi izgatásokkal törekszenek hatni s már a külföld és egyes hataltnak szövetségére appellálnak, hogy a nemzetiségi kérdésből nemzetközi kérdést csináljanak. Ezt tartom roppant veszélyesnek. És legyünk azzal