Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-632

633. országol ilés 1896, június 2-án, kcddoa. 203 réseknek, az judikatura ingadozásának, a kúria alaposnak látszható gyanúsításának. A bíró a maga reudszerinti foglalkozási köréből ki nem vonatik. Eljárási szabályai abban a keretben mozognak, mely szerint naponkint a hozzáutalt ügyekben eljár. Felvettetett itt különösen Eötvös Károly képviselő úr által az az eszme is, hogy nem volna-e czélszerííbb a bíráskodást nem a kúriára, hanem egy újonnan alakítandó más bíróságra bízni? Én, t. ház, ezt magamévá nem tehetem. Hisz e javaslat egyik főczéíja, hogy a választások törvényessége felett való ítélkezés általános megnyugvást és bizalmat keltsen, ahhoz az objektivitás hiányának még árnyéka sem férjen Ezt a czélt nem érhetjük el máskép, csak ágy, ha az ítélkezést oly bíróságra bízzuk, melynek bizalom tekintetében történelmi múltja van. Egy új bíróság felállítása a fennálló állapotokon mit sem változtatna s azért e törvényjavaslat megalkotására szükség sem volna. Megtámadja azonban Eötvös Károly t. képviselő úr ebből az alkalomból a kúriát is a múlt idők bői merített érvekkel és adatokkal. Azt hiszem, t. ház, a mit a t. képviselő úr e tekintetben felhoz, nem az objektív történetíró feljegyzéseiből meríti, hanem legnagyobb részben azok panaszaiból, kik a kúria ítéleteivel egyes esetekben megelégedve nem voltak, vagy magukat érdekeikben sértve érezték. A kúria iránt való bizalom sok évre nyúlik vissza, úgy judikaturája, mint hazafisága tekintetében. A miket a t. képviselő úr a kúria, előbb hétszemélyes tábla ellen a múltból felhoz, e magas testület iránti bizalmat és annak tekintélyét meg nem ingatják, mert az mélyen gyökeredzik a nemzet közvéleményében évszázadok óta. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Csak 1870 ota!) Hogy ez való, e tekintetben hivatkozom a legilletékesebb tanura, a magyar törvényhozásra, mely az 1874: XXXIII. tcz.-ben ezen testület iránt a legnagyobb bizalmat fejezte ki. Horváth Gyula t. képviselő úr a javaslatot általánosságban sem fogadja el. A javaslat ellen irányuló érdemleges érveivel, miután azokra nézve a felelet részint az általam elmondottakban, részben az előadó úr, részben a Jellinek Arthur képviselő úr által felhozottakban benfoglaltatik, tüzetesebben foglalkozni nem szándékozom. Reflektálni akarok azonban egy eszmére, melyet itt felvetett, és a mely ezzel a törvényjavaslattal tulajdonképen összefüggésben nem áll, minélfogva én ezzel az eszmével is itt csak röviden, egypár szóval kivánok foglalkozni. Tudtommal, t. ház, annak, hogy a 67-iki közjogi alapon álló pártok együttműködjenek, sem e pártban, sem a kormányban ellensége nincs. Hogy azonban ez az eszme megvalósulhasson, ahhoz feltétlenül szükséges, hogy a pártok épúgy, mint azok minden tagja, át legyenek hatva azon meggyőződéstől, hogy erre az egyesülésre, erre az együttműködésre nem a pártoknak, hanem az országnak van feltétlen szüksége. (Általános helyeslés.) Addig azonban, (Halljuk! Halljuk!) míg ez az eszme az elvekről való lemondással, a pártok megadásával hozatik összeköttetésbe, az megérve nincs és addig annak tárgyalása csak a siker veszélyeztetése. Ha eljön az az idő, mikor mindnyájan teljes meggyőződéssel át leszünk hatva attól, hogy ennek az országnak az egyesülésre szüksége van, akkor épúgy, mint 1875-ben, meg fog az történhetni könnyen és akadály nélkül. Mielőtt beszédemet befejezném, szükségesnek tartom még gróf Apponyi képviselő úr beszéde némelyik részére észrevételemet megtenni. A képviselő úr ezt a törvényjavaslatot félrendszabálynak mondja és pedig először azért, mert nem az összes igazolási ügyeket utalja át a kúriához, hanem azok egy részét továbbra is a képviselőháznál hagyja meg, félrendszabálynak mondja tehát azért, mert a bifurkáczió elvén alapszik. T. ház ! Ez a törvényjavaslat nem félrendszabály, hanem az ország közvéleményének és az ország viszonyainak figyelembevételével a kérdésnek gyökeres megoldása. Méltóztatnak tudni, hogy ezen javaslatnak már két előzője volt, hogy midőn ezen javaslatok a házba kerültek, azok ellen minden oldalról igen élénk ellenérvek és ellenvetések merültek fel, minek következménye az lett, hogy a javaslatok törvényerőre nem emelkedtek. A közvéleménynek ezekben való megnyilvánulásával és a gyakorlati élet szükségleteivel számolt le tehát e törvényjavaslat, mikor a kérdést ebben az alakban hozta a ház elé. Ez egy bölcs törvényhozói intézkedés, mely számol a viszonyokkal és a közvéleménynyel és ahhoz alkalmazkodva akként intézkedik, hogy a javaslat elfogadható legyen. Az ellentétek kiegyenlítésével csak oly intézkedéseket terjeszt a törvényhozás elé, melyekben az ellenvéleményen levők is megnyugodhatnak. Félrendszabálynak mondja a képviselő úr ezen törvényjavaslatot továbbá azért is, mert a választási aktus egyes funkczionáriusait és különösen a választási elnököt dehonesztáló büntetésekkel nem sújtja. Ha választásoknál oiy cselekmények, oly visszaélések fordulnak elő, melyek a büntető jog elvei szerint torolhatok meg, és ha azokat a választási elnök követi el, a büntetés alól a választási elnök sincs kivéve. Oly cselekményekre azonban, a melyek a büntetőtörvénykönyv alapelveibe nem ütköznek, nem bűncselekmények, azokra nézve ez a javaslat igenis nem kontemplál dehonesztáló büntetési 26*