Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-632

682. órgzágos ülés 1896. június 8-án, kedden. J97 nem szakbeli jogász ember természetesen nem szakterminológiával hivatkozott, de mint a köz­élet erős szemmel biró férfia, mégis ezt jól fel­ismerte, mikor azt mondotta, hogy hiszen a választási visszaélések bírói úton nem konsta­tálhatok. Hát ez az oka, hogy — és ebben, azt hiszem, e háznak minden tagja egyetért, lehe­tetlen, hogy egyet ne értsen — hogy a kúriára mint a proczeszuális jog keretén belül mozgó bíróságra a választási jog körül felmerülő kér­déseknek politikai okokból való mérlegelését bízni nem szabad ; hogy ezt a bíróság kehelé­ből, kezéből, gondolkodásából tökéletesen ki kell zárni, mert azt hiszem, hogy a politikai okok mérlegelésére és méltánylására a kúria, bármily magas értelmiségű férfiakból álljon is, egyáltalán képtelen. De még ha képes volna is, mi azt meg nem engedhetjük, e parlament­nek egy pártja sem engedheti azt, hogy a po­litikai okok mérlegelésében a döntő szót a kúria mondhassa. Ez hát ki van zárva, hanem mi van megengedve? Az, a mire a kúria egy­úttal utasítva is lesz, hogy ő minden kérdést a perjog meghatározott kategóriái szerint tartozik elítélni, szóval ő a proczeszuális jog keretén belül maradhat, de ebből neki kimozdálnia nem szabad. Már pedig választási kérdéseknél ezer meg ezer részlet fordul elő, a mely csu­pán politikai szempontból ítélhető meg. Mert a politikai főszempont és főigazság végre is az, minden választási kérdésnél, hogy a választók nagy többségének határozott akarata kiviláglik-e a választási aktusból. (Felkiáltások balfelöl: A többségé!) A nagy többséget csak véletlenül alkalmaztam, de nem egészen czélzatosság nél­kül. (Derültség.) Mindjárt megmondom, hogy miért? Ha egy választási eljárás végeredmé­nyeként kitűnik, hogy a megválasztott képvi­selőnek ezer vagy kétezer többsége van, ez, mikor a politikai okok mérlege)tétnek, meg­dönthetetlen nagy és biztos ok és körülmény, a mely vitát alig tűr; de a bíróság a proczesz­szuális jog keretén belül vegye észre, hogy a választási mandátumnak a dátuma hiányzik, akkor azt mondja rögtön: irae hiányzik a dá­tum és aztán megsemmisíti a választást semmi­ségi ok alapján. Politikailag ő nem mérlegelhet, mert nem szabad, de a formaság miatt végiggázolhat egy ily bíróság 50—60 választási aktuson, összetiporhatja kegyetlen kézzel az egész igaz­ságot és minden ilyen esetben bekövet­keznek aztán az új választás izgalmai, költségei 10.000—20.000 ember mozgósítása stb. Ez a legfőbb oka a kúria bíráskodása elleni aggodalmamnak. Ily körülmények közt tehát természetes, hogy megkísérlünk mindent, hogy egy máskép alakúit, a parlament kébe- I lében maradt bíróság intézkedjék e kérvénynyel megtámadott választások felett és nem a kúria a törvényjavaslat által tervezett formában. De van egy más ok is. T. ház ! És itt fordulok minden képviselő­nek azon hazafiságához, mely nem kisebb, mint az enyém, vagy a ház bármely tagjáé és kérdem, vájjon abban a helyzetben, melyben vagyunk, akár a környező államokkal, akár dicső szövetségesünk, Ausztriával szemben, mi­dőn a nemzeti akarat leghatalmasabb képvi­selője: haderőnk és külképviseletünk nincs, mert a haderő el van temetve egy frázis alá, külképviseletünk egy czímer alá; midőn a nemzeti akarat egyetlen kifejezője e parlament, midőn a nemzet akaratának minden nyilvánu­lása egyedül itt történhetik, midőn állami füg­getlenségünk némi halvány körvonalai egyedül e parlamentbea vannak és sehol másutt, midőn az önálló állami élet egyéb vagy fenséges intéz­ményei vagy teljesen vagy félig hiányzanak ; akkor nagyon megfontolandó, hogy a parlament jogköréből adjunk-e másnak, csorbítsuk-e, ke­vesbítsük-e és pazaroljuk-e azt a kis jogot vagy intézményt is, mely nemzetünk akarat­nyilvánul ásának utolsó, de még mindig fenséges eszköze? Nagy kérdés, hogy lemondjunk-e va­lamely jogról, akár végleg, akár ideiglenesen és hogy ezt a jogot épen a kúriára bízzuk-e ? És ha tán idegenszerű lesz is az a hang, me­lyet most megpendítek, mégis megpendítem. T. ház! Mi azt hiszszük, t. ház, hogy a király­ság joga ma is az, a mi volt 900 vagy 1000 éven keresztül egész 1848-ig. A dolog nem úgy áll, t. ház; a király joga ma intézményekkel biz­tosítva sokszorosan nagyobb, mélyebb és kiter­jedtebb, mint volt 1848 előtt; azzal arányban a nemzet joga sokkal szűkebb és kisebb. Tudjuk, hogy 1848 előtt a királyi hatalom gyakorlása ezer visszaéléssel, alkotmányunk ezerszeres lábbaltiprásäval sokkal nagyobb volt, mint most. De intézményileg a királyi hatalom oly irtózatosan és végtelenül kiterjesztve nem volt, mint ma. A nemzet választott tiszt­viselői gyakorolták az igazságszolgáltatást és a közigazgatást, magán a központi kormányon és annak férfiam kivííl alig volt a nemzet nagy társadalmában szervezve a királyi hatalom és nem a király nevében dolgozott a utolsó mérték­hitelesítő hivatalnoktól, a főispánon keresztül fel a miniszterelnökig mindenki, 1848 előtt a király nevezett ki egy pár ezer közeget bíróul, országzászlósúl, harminczadosúl, ma többet nevez ki Magyarország társadalmából 52.000 tiszt­viselőnél. Gulner Gyula: De ellenjegyzéssel! (De­rültség a szélső baloldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom