Képviselőházi napló, 1892. XXXIII. kötet • 1896. május 11–junius 30.

Ülésnapok - 1892-621

10 621. országos ülés 1896. Most következnek az interpellácziók. Meg kell jegyeznem, hogy Ugron Gábor képviselő úrnak első helyen bejegyzett Interpellácziója nem fog ma előterjesztetni. Josipovich Géza jegyző: Horánszky Nándor! Horánszky Nándor: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A napi sajtó hasábjain, melyeknek egy része talán félhivatalos természetieknek is tekinthetők, nap-nap után közleményeket olvasunk, melyek a belgrádi zászlósértésre és annak fejleményeire vonatkoznak. E tárgyban kívánok az igen t. miniszterelnök úrhoz interpellácziót intézni. Sietek előre bocsátani, hogy interpelláczióm alapját e közlemények képezik, melyek, ha a valóságnak meg nem felelnének, önkényt értetődik, hogy interpellácziómnak czélja és tartalma tárgytalanná válnék. Folyó hó 6-án, midőn a miniszterelnök úr Kossuth Ferencz és Ugron Gábor t. képviselőtársaim interpelláeziójára e tárgyban válaszolt, kinyilatkoztatta, hogy a belgrádi zászlóégetés Magyarország becsületét sérti, és hogy ezt eltűrni nem lehet. Jelezte egyszermind azt is, hogy az esemény megtörténte után az osztrák-magyar monarchia belgrádi követe rögtön jegyzéket intézett a belgrádi kormányhoz, a mely kormány nyomban válaszolt és kijelenté, hogy még a jegyzék megérkezése előtt megtette az intézkedéseket arra nézve, hogy a tettesek kínyomozása és megbüntetése érdekében szigorú vizsgálat tartassék. Jelezte egyszersmind ezen jegyzékében, hogy ezen intézkedésen felül a belgrábi rendőrfőnököt és csendőrparancsnokot állásuktól haladéktalanul elmozdította. Kifejezte végül, hogy a tüntetéseket ő maga elítéli, ezek felett sajnálkozását fejezi ki, és hogy az osztrákmagyar monarchiával a baráti viszonyt fenn kívánja tartani. En e választ akkor tudomásul vettem, még pedig eltérően némely politikai barátom nézetétől is, mert azon meggyőződésben voltam és vagyok, hogy oly demonstráczió, melybe az államhatalmi tényezőnek semmi alkateleme bele nem vegyül, oly elégtétellel, a minőt jelezni bátor voltam, jóvá tehető, a nélkül, hogy kívánalmainkban és követeléseinkben túlságba mennénk. De önmagától értetődik, hogy e tudomásulvétel alapját az az erkölcsi felfogás és az az elengedhetlen föltétel képezte nálam — és valószínűleg mindazoknál, kik e választ tudomásul vették — hogy a belgrádi kormány e jegyzéke őszinte és lojális, és a tények e jegyzék tartalmának valóban meg is fognak felelni. Nem habozom ugyanis kijelenteni, hogy én semmiféle külállam kormányával szemben, tehát még a belgrádi kormánynyal szemben sem helyezkedem és nem helyezmájus 13-án, szerdán, kedhetem újabb bizonyítékok nélkül arra az álláspontra, hogy jegyzékének akár őszinteségét, akár lojalitását kétségbe vonjam, mindaddig, míg nem forognak fenn jelenségek arra, hogy e te kintetben nézeteinket további vizsgálódás tárgyává keli tennünk. Már pedig, ha való az, a mit a lapok írnak, akkor a belgrádi kormány részéről oly eljárás követtetett, mely nemcsak azon ország tekintélyének, hanem még a társadalmi szalónképességnek sem felel meg. (Úgy van! Űgy van! a balés szélső baloldalon.) Én, t. ház, csak örülök annak, hogy az interpelláczióra annak idején adott választ akkor tudomásul vettem. Miért? Azért, mert ennek fejleménye csak kettő lehetett. Fejleménye lehetett egyfelől vagy az, hogy a belgrádi kormánynak eljárása őszinte és lojális, és a. tények ennek meg is fognak felelni, a mi, ha megtörtént volna, én az eljárást elégtételül elfogadtam volna; vagy pedig másfelől be fog bizonyulni az, hogy a jegyzék nem ősziote és nem lojális, és akkor a belgrádi kormány egy esetleges túlmenő követeléssel szemben nem helyezkedhetett ezen követelésnek köpönyege alá, hanem önmaga lesz kénytelen leleplezni azt az eljárást, a melynek módozatai az én felfogásom szerint minden komolyan gondolkozó ember lojális felfogásában az elitélésre teljesen elegendők. (Helyeslés a baloldalon.) A dolognak ily állásában, t. ház, a napi sajtó hasábjain különféle közleményeket olvasok. A közleményeknek egyike, a mely ismétlem, legalább is közel áll a félhivatalos értesültséghes, a többi közt következőleg szól: (Olvassa.) »Schíessl osztrák-magyar követ a külügyminisztérium megbízásából jegyzékkel tiltakozott a magyarellenes tüntetések miatt elbocsátott Stefánovics Nikola belgrádi rendőrfőnek a belügyminisztériumba rendőrségi felügyelővé való kinevezése ellen s kijelentette, hogy ennek következtében a Szerbia által adott elégtétellel nincs megelégedve. A szerb kormány ezzel szemben kijelenti, hogy Stefánovics Nikolát nem léptette elő, hanem más állásba helyezte át eddigi fizetésével.« Olvasok ismét később egy másik közleményt, a mely következőleg szól: (Olvassa.) iNovakovícs szerb miniszterelnök jegyzéket küldött Schiessl osztrák-magyar követnek, a mely jegyzékben Stefánovics rendőrfőnek a belügyminisztérium rendőri felügyelőjévé való kinevezését lefokozásnak nyilvánítja.. A távirat szerint szerb részről azt remélik, hogy e felvilágosítással az inezidens el van intézve.* Mellesleg megjegyzem, t. ház, hogy én közelebbről Szerbia szervezeti viszonyait nem ismerem, de ebből azt kell következtetnem, hogy ott a hivatalos állások magassága nem alulról felfelé, hanem felülről lefelé van berendezve és beillesztve. (Derültség.)