Képviselőházi napló, 1892. XXXII. kötet • 1896. április 8–május 9.
Ülésnapok - 1892-612
612. országos illés 1896. április 28-án, kedden. 369 ben szólás tárgya lett volna, de kell, hogy az legyen. Egy képviselőtársunk affér útján, lovagias ügy gyei intézett el egy olyan kérdést a honvédelmi miniszterrel, a mely dolog a parlament elé tartozik és a melyet elhallgatni, kritika nélkül tovább útnak engedni egy pillanatig sem szabad. A honvédelmi miniszter urat egy képviselőtársunk megkeresi, hogy egy bizonyos hivatalos ügyben járjon el és intézkedjék. Erre a t. miniszter úr azt mondja, hogy ő nemzeti párti képviselőnek nem tesz szívességet. Hát, t. ház, a miniszterek a kormánypártnak miniszterei ? Hát azok az urak nem a nemzetnek és a királynak miniszterei? (Helyeslés a szélső haloldalon.) Hát hová jutunk, hogy ha a honvédelmi miniszter úr ideges betegségében holnap majd egy függetlenségi párti képviselőnek mondja, hogy neki nem tesz szívességet, máskor a Szapáry pártinak, hogy nem tesz szívességet; majd azután fejenként fogja taksálni a kormánypártot, hogy tegyen-e szívességet neki, vagy ne tegyen- A miniszteri szék egyáltalán nem arra való, hogy személyes érzelmeknek, vagy pártszempontoknak vagy párt indulatoknak ilyen cxpoziturájává tétessék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hiszen a miniszternek pártatlanul, tárgyilagosan, a kellő illemtudással és jóindulattal kell minden ügyet elintéznie, melyet bármely párthoz tartozó képviselő visz hozzá. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És a miniszternek mindent szabad az ügyek elintézésénél ismernie, csak az a fő, hogy intézkedését, eljárását pártszempont és pártszenvedély soha se vezérelje. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És ezt itt eltűri a parlament, eltűri panasz nélkül, sőt mosolygással fogadja az egész kormánypárt. Hát ez az öntartása a parlamentnek, a kölesönös lojalitása a pártokkal szemben egyáltalában nincs hivatva oly közös erkölcsi állapotot teremteni a parlament számára, a hol békével, türelemmel és kellő lojalitással lehessen viselkednünk egymással szemben és kellő türelemmel és lojalitással lehessen a képviselőknek bírálni a minisztereket. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Megemlítem, mert hiszen ennek a kormánynak ténykedését képezi az is, és megemlítem különösen azért, mert még a pénzügyi válságnál is sokkal súlyosabb válság előtt áll az ország politikai erkölcsök, politikai fonnák képződése szempontjából az egyházpolitikai törvényeknek megalkotása folytán. Máivolt módom ezen kérdésben felszólalni, de volt egyúttal bátorságom is rámutatni arra, hogy az egyházpolitikai kérdésekben a kormány s egyáltalában a parlament, azoknak következményeivel számolandó, nem foglal el egy egészséges politikai álláspontot, s ez a következménye annak, t. képviselőház, hogy a néppárttal szeniKÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXXII. KÖTET. ben — a melynek, ha törekvése az egyházpolitikai reformoknak revideálása, az az ő dolga, az az ő ezélja — ebben elé mi gátat és akadályt úgy sem vethetünk, hanem ha volna bennünk egymás iránt türelem, a parlament arra közös jóakarattal már bírna hatni, hogy ezen revizionális törekvés és a néppárti szervezkedés ne teljesen kizárólag felekezeti jeléggel, hanem a felekezeti jellegen túl a kölcsönös megértés, a kölcsönös lojalitásnak fentartásával szervezkedjék, alakuljon és — ha tud — hódítson. Hanem, t. képviselőház, az a helyzet, hogy maholnap, legalább a közelebbi választások után, ha esak Stomfát nem csinálunk egész Magyarországból, látni fogjuk, hogy e házban jövőre nem a közjogi szempontok fogják uralni a vitákat, hanem a képviselők egyházpolitikai színnel és jelvénynyel fognak itt megjelenni. S majd akkor kérdem, azok voltak-e bölcsek és előrelátók, kik mereven és daezczal hozták létre az egyházpolitikai törvényeket, vagy azok, a kik keresték a kölcsönös érintkezést és úgy akarták létesíteni a reformokat, hogy azok ne teremtsenek a parlament jövő életére messze kiható s a mai politikai viszonyokat felbontó állapotokat. Ugron t. képviselő úr megemlítette a nemzetiségi kérdést is. Jól tette, mert ez is oly kérdés, melyről néha itt beszélünk, de melylyel alaposan nem foglalkozik ez országban senki — a kormány bizonyára nem. A kormány e kérdést csak a pártpolitikai czélok szempontjából kezeli. Pedig ha valaki ez országnak az új ezredév küszöbén nagy szolgálatokat akar tenni, ha rá akar szolgálni, hogy az egész nemzet hálája kisérje működését: az csak az lehet, a ki egyrészt igazságos, másrészt erélyes és szigorú kormányzással elenyészteti a nemzetiségi kalamitásokat, és Magyarország minden nemzetiségét bevezeti a közös magyar nemzet erkölcseibe és hazafiságába. De az a politika, melyet a kormány űz, mely esak abban az arányban törődik e kérdéssel, a mennyiben a kormánypárt érdeke kívánja, g a mint egyik-másik vidékről képviselőket lehet liferálni a kormány tábora gyarapítására. Ez a politika nem az, mely az új ezredév küszöbén a magyar nemzet további fennállásának erős biztosítékait képezhetné, hanem mindinkább tovább vezet bennünket a végbomlás útján. Az volna az okos és józan dolog, ha a kormány e kérdéssel alaposan foglalkoznék és a hol kell, igazságosabb, a jogok egyenlőbb megosztását statuáló törvényeket alkotván, jótékony kézzel járna el, s a hol a nemzetiségeknek ez nem kell, ott ne az államfogház legyen a gyógyszer, hanem a száműzetés. Mert nem szabad a magyar államkormánynak megtűrni az állam kebelében egyetlen oly polgárt sem, a ki nem a haza közös 47