Képviselőházi napló, 1892. XXXII. kötet • 1896. április 8–május 9.

Ülésnapok - 1892-610

330 l!10. országos ülés 1896. április 24-én, pénteken. Elnök (csenget): Kérem a képviselő ur.ikat, a szónokot ki kell hallgatni! Visontai Soma: Igenis kijelentette, hogy mi a czélja, s az én interpellácziom és indokolása épen ebből indult ki. Annál különösebb, hogy a t. miniszterelnök úr, úgy látszik, az 8 benső rejtett gondolatait is szem előtt tartva, azt mondja, hogy nem lehetett czélja ott mindjárt őszintén megmondani, hogy tulajdonképen mit akar. Pedig egész világosan megmondta. A mi pedig a t. miniszterelnök urnak egyéb megjegyzéseit illeti, melyek azokra a tudósításokra vonatkoznak, melyek a patiiarcháról megjelennek, úgy bátorkodom megjegyezni, hogy igen is, most a miniszterelnök úr, a parlamentben megczáfolta ezen tudósítások alaposságát; azonban a sajtóban és a sajtó azon részében, a melyre pedig a miniszterelnök úr, úgy látszik, befolyással bír, mind e mai napig megczáfolva nem voltak és azért képezte ez mai felszólalásomnak tárgyát is. A mi pedig a szerb egyházi életet illeti, azt hiszem a legerősebb vára lehet a szerb egyháznak, mint a magyar alkotmánynak is a törvény, ha a törvényt minden részről respektálják és igazságosan megtartják. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Felteszem a kérdést: tudomásul veszi-e a ház a miniszterelnök úr válaszát? Kérem azokat, a kik tudomásul veszik, álljanak fel. (Megtörténik.) Többség. A ház tudomásul vette. Következik a kereskedelemügyi miniszter úr válasza Várady Károly képviselő úr interpellácziójára. Dániel Ernő kereskedelemügyi mi niszter: T. ház! Várady Károly t. képviselő úr 1896. április hó 15-én tartott ülésben az ezredéves kiállítási bérletjegyek tárgyában intézett hozzám interpelláeziót. Maga az Írásba foglalt interpelláczió tisztán csak a négy kérdést tartalmazza, a nélkül, hogy ez a négy kérdés iráshan kellően indokolva lett volna. Indokolását azonban a t. képviselő úr élőszóval terjesztette elő az április 15-iki ülésben és azért meg fogja nekem engedni a t. ház, hogy ezen előszóval előadott indokolással foglalkozzam. {Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő úr interpelláczióját ahhoz a tényhez fűzte, hogy az ezredéves kiállításnak belépti jegyei bérbe adattak és ebből a tényből azt a további állítását származtatta le, hogy a bérbeadás következtében a nagyközönségnek érdekei a bérleti jegyek dolgában kellően meg nem óvattak és o a nagyközönség érdekeinek megvédése szempontjából szükségeseknek tart bizonyos intézkedéseket, a melyeknek megtétele iránt intéz hozzám kérdést. Azt hiszem, hogy az a kiindulási pont, a melyből a t. képviselő úr kiindulva, interpelláczióját megtette, már maga tévedésen alapszik, tévedésen alapszik pedig a következő indokoknál fogva. Az ezredéves kiállítás belépti jegyeinek ára, mint a bérleti jegyek, kedvezményes jegyek, azután a szolgálati jegyek és munkásjegyek árai az arra hivatott faktorok által vétettek tárgyalás alá és az arra hivatott faktorok, t. i. a különféle csoportbiztosok vették tárgyalás alá és terjesztették az idevonatkozó operatumot az országos kiállítási végrehajtó bizottság elé, mely ezen kérdést még 1894. évi február 5-én tárgyalta és az akkori kereskedelemügyi miniszter 1894. évi február 7-én kelt elhatározásával ezt a szabályzatot jóváhagyta, érvényre emelte és ez a szabályzat, akkor a hírlapok útján közhírré is lett téve. Ezen szabályzatok intézkedéseiben az egész közönség megnyugodott, az ellen semmi felszólalás nem történt. De ezen szabályzatok intézkedései, még az egyes érdekeltekkel is, a kiállítókkal, úgy, a mint jelentkeztek, közöltettek, ä kik azokat a szabályzatokat elfogadták és annak ismeretével és elfogadásával jelentkeztek azután arra, hogy ők kiállítók kivannak lenni. Akkor, midőn a belépési jegyek bérbe adattak, a bérleti konzorcziummal kiköttetett az, hogy ezen szabályzatot magára nézve kötelezőnek tartozik elfogadni és magasabb árakat, mint a milyenek a szabályzatban meg vannak állapítva, nem szabad neki követelnie senkitől sem. És ha nem lettek volna bérbe adva a belépti jegyek, akkor is ugyanazon árakat kellett volna fizetni a belépti jegyért. Az a tény, hogy bérbe lettek adva a belépti jegyek, az árra nézve befolyást egyáltalában nem gyakorol. De az a kérdés, hogy a belépti jegyek árának oly képen történt szabályozásával, mint az történt, a nagy közönség érdekei megsértettek-e, igen vagy nem? Azt hiszem, erre nézve a leghatározottabban és a legbiztosabban megtaláljuk a feleletet, ha azon árakat, melyek itt megállapítva lettek, összehasonlítjuk más kiállítások belépti jegyeinek árával. Itt a nagy közönségre a bérleti jegyek 20 forintban lettek megállapítva. Ha nézzük, hogy a külföldi kiállításoknál a bérleti jegyek miképen lettek megállapítva, azt találjuk, hogy a párisi kiállításnál 1867-ben, 1878-ban és 1889-ben a bérleti jegy ára 100 frankban lett megállapítva. A béesi kiállításnál 1873-ban a bérleti jegy ára 100 forint volt urak számára és 50 forint nők számára. De még ha a kisebb kiállításokat is tekintetbe veszszük, azt találjuk, hogy a bérleti jegyek ára 20—35 márka közt változik, tehát 12 és 20 forint közt áll. Mindezeket összeha-