Képviselőházi napló, 1892. XXXII. kötet • 1896. április 8–május 9.

Ülésnapok - 1892-596

g 596. országos ülés 1896. április 8-án, szerdán. töltés padkájától sem szántani, sem kapálni nem szabad, szóval ott a gazda a saját területét sem marhájával, sem gazdaságilag nem értékesítheti. És a mi a legrosszabb a dologban, az, hogy minden birtokosnak, a ki a partok mellett lakik, egyszerre elvesznek a birtokából 10 méter hosszúságot, a nélkül, hogy ezért egy krajczárral is kárpótolják. Másodszor, hogy mennyire nem helyes okoskodás, ez azt mutatja az, hogy ez azután alkalmat ad arra, hogy ez az elhagyott terület a patkányok, a vakondokok, az egerek tanyája legyen, mert ide sem marha nem megy, sem senki oda nem léphet, mert az őrök rögtön megfogják és büntetik ; árvizek alkalmával pedig egyszerre azon veszi észre magát az ember, hogy ezeken a vízi patkányok és vakondokok által fart lyukakon át az egész tábla vetés el van árasztva, mert hiszen azok a lyukak bedugva nincsenek. És azok a töltések ott az Alföldön, különösen sáros időben milyen jó volna, ha legalább könnyű közlekedési jármüvekkel, kocsikkal, szekerekkel járhatók volnának; nem, hanem ott van a milliókba kerülő töltés és mellette térdig és tengelyig érő sárban czubukolnak a lovak, holott a töltésen jó száraz utakon járhatnánk t. miniszter úr, nem azt kellene nézniök a szakközegeknek, hogy parádénak legyenek ott ezek a védgátak, mert tizenkét hónapból tulajdonképen tizenegy és fél hónapon át semmi szükség sincs rajok, mindössze két-három hétig. Át kellene adni a töltéseket a szomszédos községeknek oly feltételek alatt, hogy azután azok a szomszédos községek, mikor a kerékvágást, esetleg a töltés koronáját felvágnák, de azután nem is lenne olyan laza mint most, hanem mintegy összesujkolnák, összevernék, és ahol például a vágások képződnének, azok a községek falusi közmunkákkal igen nagy örömmel megcsinálnák, kijavítanák, így el volna kerülhető, hogy mindenféle ilyen turkáló állatoknak legyen az állandó vaczka és tanyájaA másik az, hogy például olyanokat lát az ember benne, hogy tíz ölnyire kutat a töltéstől csinálni nem szabad. Én velem is megtörtént már ilyesmi. Megvallom az igazat, nem vagyok mindentudó, hogy mind ismerjem ezeket a törvényeket, a miket 1867 óta hoztak. Elég volna ezeket három káptalannak evidencziában tartani, nem egy embernek, úgy hogy ma egy intelligens ügyvéd sem tud, hacsak a törvénykönyvekbe utána nem néz, ezek közt eligazodni, annál kevésbbé a magamforma laikus ember. Nem tudtam semmit arról, hogy nekem tíz ölnyire a töltéstől kutat csinálni nem szabad. Megcsináltam egy gőzmaimat; minthogy víz is kellett a malomhoz, kutat is csináltattam, de biz ez pár méterrel közelebb volt a védgáthoz mint tíz öl. Mikor a gőzmalom a legjobban dolgozik, karácsony felé beállít egy mérnök, hogy ezt a kutat be kell tömni. »Már megengedjen az úr, ha karácsony előtt nem őrölhetek, akkor mit őrölhetek én aratás előtt?* »Nem lehet!« »Ha nem lehet, próbáljuk.« — Addig halasztottam a dolgot, appelláltam jobbrabalra, hogy bizony a kút vagy két álló esztendeig mindig ott volt, (Derültség.) s megtörtént az, t. miniszter úr, a mit szerettem volna, hogy lássák itt a minisztériumi szakközegek, különben talán látták is azért, hogy azon a lyukon, mint a városligeti artézi kúton át ki nem fog önteni az egész Tisza. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) És kisült, hogy abból soha semminemű baj nem támadt, sőt a kútba mindig akkor volt legkevesebb a víz, mikor a Tisza áradt. Ez mind csak arra való, hogy szekatúrát, zaklatást csináljanak az emberrel. Mert én megvallom, hogy lehet ugyan olyan laza talaj, a hol a Tisza vize feladja magát, de még ott is, mint a Dunánál, a hol a talaj természetes lazasága alkatrészeinél fogva fövenyes, azt tapasztaltam, hogy akkor, a mikor a Duna vize felárad s még a laposabb helyeken sincs víz, ez akkor szokott bekövetkezni, mikor a Duna apadóban van. De nálunk a Tisza mellett, a hol sárgamázgás agyagtalaj van, akár a töltés tetején is lehet kutat csinálni. Azután tapasztaljuk azt, hogy a minisztériumnak valamelyik országos szakértője előáll és azt mondja, hogy a Tisza-meder hullámterűletén belül mindennemű fát, fűzfát, szilvafát és mindennemű gyümölcsfát ki kell irtani, mert a víz folyását akadályozza. Először is már a múlt alkalommal utaltam arra, hogy micsoda abszurdum az, hogy nálunk a Tisza vize úgy megy, mint egy vadult paripa, még annál is sebesebben, túlságosan sebesen, s az átmetszések alól nem lévén készen, a víz elárasztja az aívidéket. S a midőn ez így van, nem azzal az intézkedéssel állanak elő, hogy mesterséges úton akadályozzák annak a vágtató Tiszának a folyását, hanem előállanak azzal, hogy az ott századok óta létező lankákon viruló gyümölcsösökben a fákat, a melyeket annak az embernek még az ősapja ültetett, a mely neki nagy jövedelmi forrását képezte a múltban s fogja képezni talán még nagyobb mértékben a jövőben is, de közvagyont is képez, ember vágassa ki. (Derültség. Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.)] Velem történt, hogy én a Tiszaközben csináltattam egy gyümölcsöst, Francziaorszagból hozattam hozzá fákat, és odajött egy pár mozgó szakértő s elrendelte, hogy vágassam ki a gyümölcsösömet. Természetes, hogy én nem enge-