Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.
Ülésnapok - 1892-580
580. országos ülés 1896. márczius 10-én, kedden. 53 egetverő dolgokat, nagy reformeszméket felvetni nem időszerű; az idő sincs meg ahhoz, hogy nagy alkotásokra ösztökélhesse akár a képviselőt, ak képviselőházat, akár magát a minisztert. Egyes jóakaratú megnyilatkozásokat tapasztaltam a t. miniszter úrnál, á melyek tiszteletére és becsületére is válnak és óhajtottam az igazságügyi költségvetést egészen másként abszolválni a saját szempontomból és egyénileg, mint a hogy azt ma tenni fogom. Én t. képviselőház, midőn tegnap végig olvastam kétszer az igazságügyminiszter úr be szedj ét — ez nagy penitenczia volt, igaz, de megérdemeltem — (Derültség a szélsőbaloläálon.) én t. ház, bámulatomban nem tudok hova lenni, hogy mi szüksége van egy igazságügy miniszternek abban a székben, a hova számtalan jó akarat kisérte volna, mi szüksége van egy egész kor szellemét, nemcsak embereket, hanem egy egész korszellemet maga ellen provokálni akkor, midőn védelmére kell egy institúciónak, melyet az egész művelt világ még Amerikát sem véve ki, elitélt, kárhoztatott. T. ház! Á modern korszellemben a börzebíróságnak ilyen állapotban való fentartása oly programm, mely Európának gúnykaezaját vonja maga után, (Úgy van! a szélső haloldalon.) T. ház! én ezzel a kérdéssel foglalkozni szándékozóin behatóbban és óhajtanám, ha még e perczben is, az indokok és érvek meggyőző erejével sikerülne nekem a t. miniszter urat arról meggyőznöm, hogy ő rendkívül nagy tévedésben van ennél a kérdésnél. Engedje meg hozzátennem azt is, hogy jóhiszemű tévedésben van; mert hiszen utóvégre, ha miniszter is valaki, mindenhez a világon nem érthet, s ez alól a törvény alól még a t. miniszter úr sem akarja magát talán abszolválni. T. ház, nem csoda, hogy a börzebírósághoz, melylyel a miniszter úr szakszerűen talán soha sem foglalkozott, vagy nem oly mértékben, a mily kell ahhoz, hogy az ember megítélhesse, hogy fezükség van-e arra, vagy nem, De, t. ház, mielőtt az igazságügyminiszter úr beszédjének részletezésére reátérnék, méltóztassék megengedni, hogy itt kitérjek a vita sorrendje kedvéért egy-két kérdésre, a mely nem az igazságügyminiszter úr bes'zédjére vonatkozik. Az egyik dolog, a melylyel adós vagyok és köteles vagyok vele foglalkozni, Haviár Dániel t. képviselőtársam felszólalásának különösen az az irányzata és egyik-másik he lyen elfoglalt álláspontja, a melylyel én nemcsak nem értek egyet, de sőt azzal homlokegyenest ellenkező álláspontot foglalok el. T. ház, az egyik dolog mindjárt a holt kéz szerzés képességének kérdése. Miután ez a dolog már fel van vetve és mivel én még pár adalékkal akbrok szolgálni arra, hogy mily módon magyarázzák a kúriánál az igazságügyminiszteúr úr nyilatkozatát, néhány vonásban ezt a kérdést érintenem kell, mert az a settenkedő modor, hogy ily nagy kérdés felvettetik a szabadelvű párt táborában s a hírlapok útján kirepül s a bíróságokra egy közvetett pressziót akar gyakorolni, ez a modor, t. ház, egy parlamentárisán kormányzott országban nem akceptálható, {Úgy van! a szélső baloldalon.) hanem ezen kérdéseket itt a parlamentben, a nyílt téren kell megvitatni, ha már felvettettek, mert eddig, t. ház, — és ez sajátságos — Magyarország közéletének nagyon eleven fokmérője — eddig Magyarországon kúriai ítéleteket, már meghozott konkrét esetekre vonatkozó Ítéleteket nem igen szoktunk a parlamenti tanácskozások körébe vonni; csak most történik, midőn a közvélemény bizonyos kérdések iránt nagyon érzékeny, hogy ezek a dolgok felvetődnek, elevenen igazolván azt, a mit én sokszor mondtam, hogy az az egyházpolitikai parázs egyáltalán nem szunnyadt el, hanem csak a hamu alatt rejtőzik és minden kínálkozó alkalommal kitör és elismerést követel a maga számára. Első sorban áll a miniszter úrnak azon enuacziácziója, a melyet a házban ismételt s a mely minden jóhiszemű magyarázó emberre äzt az impressziót kell, hogy tegye, hogy a t. miniszter úrnak intencziója az volt, — mert hiszen meg akarta nyugtatni Szivák képviselő urat és meg is nyugtatta vele — hogy a kúriának ezen elvi jelentőségű decizója, magyarán mondva, visszavonassék. Látszik, hogy Szivák t. képviselő urat ez a kérdés már megnyugtatta, mert a parlamentbentöbbé szóba nem hozta. De mi történt? Saját tényernről számolok be. Elküldtem a kúriához, hogy ezen döntvény nekem rendelkezésemre bocsájtassék. Hát igaz, a mint a t. miniszter úr is mondta, a döntvény nem adatott ki, mert a mint a választ kaptam, hogy még végleg szövegezve nincs és meglehet, hogy meg is fog változtattatni. Hát t. képviselőház, az evidens dolog, hogy a t. miniszter urnak a szabadelvű pártkötben tett nyilatkozata a bíróságnak azon köreiben magára az Ítélkezésnek ténykedésére nem mondom, hogy már befolyással volt, de már az előkészületek rá meg vannak. Már most én röviden érintem a kérdést, hogy miről van itt szó, hogy ne álljon a világ előtt csak az egyoldalú türelmetlenség szemüvegén keresztül odaállítva, hanem álljo;» jogászi szempontból is megvitatva. Én ismételve és ismételve kijelentettem, hogy az egyházpotitikában a liberalizmus mellett az egyenjogúságnak vagyok tisztán és igazán híve. Minden olyan törekvést, mely egyik vagy másik egyházfelekezet rovására jó/ >