Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.
Ülésnapok - 1892-580
4e 580. országos ülés 1896. márczltis 10-én, kedden. egyszerűen lefordították az idegen törvényt, vagyis reczipiáltak idegen kódexeket. Ha azt hiszi a képviselő úr, hogy mi is ugyanezt tegyük, legyen szíves ezt nyíltan kimondani, mert másként hiába sürgeti a polgári törvénykönyv megalkotását, de akkor ellentétbe fog jönni Issekutz képviselő úrral, a ki bennünket azzal vádol, hogy a törvények alkotásánál mellőzzük a nemzeti jelleget, másolunk, fordítunk idegen törvényeket. Ha egyfelől ezzel vádolnak, akkor másfelől nem lehet sürgetni a törvények elkészítését, hanem időt kell adni az önálló jogfejlődés megfigyelésére és nem lehet azt tenni, a mit Haviár Dániel t. képviselő úr tesz, hogy 3—4 havi késedelmet mulasztásnak ró fel az igazságügyminiszternek azért, mert a bizottságot a törvénykönyv elkészítésére későbben alakította meg, mint a hogy talán kilátásba helyezte, mert csakugyan 3—4 havi idő ilyen óriási nagy munkánál számba nem jöhet. Itt a legkülönbözőbb tekintetek vágnak be, még politikaiak is. Időközben kormányválságok is állnak be és még más tekintetek is figyelembe veendők. Hiszen nézzük csak Németországot, mely most 25 éves fenn állása után foglalkozik egy általános érvényű polgári törvénykönyv szerkesztésével. Nem tudott volna ezzel foglalkozni még Németország sem, ha az 1871-iki nagy politikai események be nem következnek. De én nem látom a helyzetet polgári törvénykönyv nélkül olyan nagyon szomorúnak, mint a hogy azt Haviár Dániel képviselő úr feltűnteti, a ki azt mondja hogy az igíizságérzet, a törvény iránti tisztelet megrenditésével jár az, ha a kódex hiányzik, holott magának a kódex hiányának még ilyen nagy hátránynyal járnia nem kellene, mert hiszen . . . Várady Károly: Hát mi kell a jó igazságszolgáltatáshoz? Mandel Pál: Majd megmondom, hogy mi kell! . . . Mert vannak államok, Németországban például ma is vannak államok, a hol a kodifikált magánjog nem létezik, a hol a római jog áll fenn még és ott van Angi hol szintén még ma sincs kodifikált polgári magánjog. Már pedig ha igazságérzetről, törvény iránti tiszteletről akarunk szólani, hiszen akkor épen Anglia előtt kell kalapot emelnünk, mert daczára a kodifikált törvény hiányának a törvénytisztelet és az igazság iránti szeretet ott a lehető legfejlettebb mértékben van meg. Hogy mi kell a jó igazságszolgáltatáshoz ? Hát — hogy Várady képviselő úrnak válaszoljak — igenis kell kódex is, a mennyiben jó, ha van, de nem egyedüli és feltétlenül szükséges kellék. Mi szükséges feltétlenül? Jó bírói kar; jó judikatura, ez szükséges. A jogtudomány fejlett állapotában meg van és él az egész világon minden müveit nemzetnél és azt a jó bírói kar igen is elsajátíthatja kódex nélkül is. És kell még valami; kell jól nevelt nép, a melyben táplálva van a jogérzet. De ez még mind nem a kódex. Hogy pedig bírói karunkban megbízhatunk-e, erre nézve örömmel csatlakozom azon kijelentéshez, a melyet a bírói karra vonatkozólag a miniszter úr tegnapi eló'adásában tett. Haviár Dániel képviselő úr a bírói és ügyvédi vizsga egyöntetű rendezéséről szólt. Hát ha a képviselő úr ez alatt azt értené, hogy az ügyvédi képesítés leszállíttassék és úgy tétetnék egyöntetűvé a bírói vizsgával, én határozottan ellenezném ezt és daczára a bírói és ügyvédi kar rokonhivatásának, mégis különbséget tennék a képesítésre nézve. A bíró, a mikor letette a maga vizsgáját és bírói állásba lép, hivatásánál fogva egyenesen és a mi legfőbb, kizárólag oda van utalva, hogy ismereteit folyton fejleszsze, mert kizárólag csak bírói hivatásának él; ösztöne pedig az, hogy érvényesítse a tehetségét, hogy tehetsége útján előmenetel által működésének jutalmát is találja. Ez mind arra ntalja a bírót, hogy tanulmányait ne fejezze be a vizsgákkal, hanem folyton szaporítsa. Másképen áll az ügyvédnél. Az ügyvéd, ha az ügyvédi vizsgát letette és gyakorlatra lép, az ügyek száz meg száz ágazatával foglalkozik; azt az ösztönét, hogy teoretikus tanulmányait még folytassa, ha egyénileg ez ösztöne meg van, nem kell ugyan, hogy épen kiölje. De maga a gyakorlat nem ösztönzi az ügyvédet a további teoretikus tanulmányozásra. Issekutz Győző: Szép dicséret ez az ügyvédekre nézve! Az ilyen nem ügyvéd! Elnök: (Csenget.) Kérem, ne tessék közbeszólni ! Mandel Pál: Minden embernek meg lehet a maga hajlama tanulni és hogy tanulmányait folytassa, ezen hajlamáról nem szükséges, hogy az ügyvéd is lemondjon. Én azt mondtam, hogy a gyakorlat nem utalja az ügyvédet teoretikus tanulmányainak további folytatására. Ennélfogva az ügyvédnél inkább szabad és kell arra súlyt helyezni, hogy még mielőtt az életbe kilép, a tudományoknak fokozottabb mértékét sajátította légyen el. Felhozta Haviár Dániel képviselő úr a büntetőtörvénykönyv módosítását is. Ez a kérdés azonban most tárgytalanná vált az által, hogy a miniszter úr visszavonta a törvényjavaslatot. Ezen visszavonás alkalmából bátor vagyok a miniszter úrhoz egy kérést intézni. Ugyanis abban a törvényjavaslatban, — ha jól emlékszem, — benfoglaltatik a feltételes elítélés intézménye is. Ennek sorsát kár volna összekötni az egész törvényjavaslattal és nagyon óhajtanám és kérem az igazságügyi kormányzatot, hogy a feltételes elítéléssel külön is foglalkozva, erről,
