Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.

Ülésnapok - 1892-585

585. országos ülés 1896, niárczius lfi-án, hétfőn. 177 fektetek rá azért, mert a mi népünket úgy ismerem, hogy az ilyen egyetemleges kötelezettségbe vajmi ritka esetben fog belemenni. A baj ebben azonban az, hogy az egyetemleges kötelezettség mellett felveendő pénz kedvezőbb kamatra van adva, mint az egyének által felveendő kölcsön. Én ezt hibáztatom. Ha már ebből a javaslatból ilyen értelemben lesz is törvény, e kétféle kölcsön között én a kamatláb tekintetében különbséget nem kívánok tenni. A mi a visszafizetésnek november elsejére tervezett esedékességét illeti, a mit itt Jókai Mór t. képviselőtársunk kifogásolt, az ellen én nem tudnék kifogást emelni. Legfeljebb egy hónappal tegyük ezt későbbre, de egy évre elhalasztani, a mint ő gondolná, nem tartanám helyesnek, mert tudom azt, hogy a mint a szüret ideje elmúlt, az a must értékesítve is lesz, és ha az adós ennek a kölesönnek a részletét akkor vissza nem fizeti, nyáron át a nép nem fogja tudni azt miből visszafizetni. Megjegyzésem van még aztán különösen a 12. §-nak arra az intézkedésére, a mely azt mondja, hogy az így felveendő kölcsön minden bekebelezett tartozás felett elsőbbséggel bir és a mely szakasznak védelmére kel ma az igazságügy miniszter úr, a ki elismerte, hogy mikor ezt a felújítási kölesönt dologi teherként tüntetjük ki, ezzel bizonyos a magánérdekbe ütköző intézkedés történik, de hozzátette, hogy ez az intézkedés csak akkor volna megtámadható, ha bebizonyíttatnék, hogy ez által harmadik személy szerzett joga sérelmet szenved. Hiszen mikor e törvény semmivel sem biztosít bennünket hogy az a kölcsön, mely a t. földművelésügyi miniszter úr mai nyilatkozata szerint különben részben ojtványokban, karókban, szóval természetben is adatik, a mit mindenesetre helyeslek, de részben pénzben is adatik, mondhatom, mikor e törvény mivel sem biztosít, hogy e pénzkölcsön tényleg az elpusztult szőlők értékének emelésére fog fordíttatni, hogy lehet azt mondani, hogy, ha a már meglevő jelzálog terhek elibe még egy nagy kölcsönbekebeleztetik, ez a magánjogokat nem sérti. Hisz azok a területek sok helyütt ma is értéket, holdankint 100 -150-200 frt értéket képviselnek, mert másra használtatnak, azokra nem ugyan bank-, de a mi a felvetett kérdésre annál rosszabb, privátkölcsönök vannak bekebelezve. Még ha bankkölcsönök volnának, nem törődném velük, mert a bank jobban kiállja a veszteséget. Tegyük fel, —• a mit hiszek is — hogy az így felveendő kölcsön egy jelentékeny része nem fog a szőlő helyreállítására fordíttatni, hanem hogy azt az elszegényedett, kiélt, kiszipolyozott nép más czélra költi el: a mikor meg lesz ugyan vagyona terhelve, de a nélkül, KÉPVH. NAPLÓ. 1892 -97. XXXI. KÖTET. hogy annak értéke emeltetnék, hát ugyan hogyne szenvednének sérelmet a mostani jelzálog hitelezők, a kik ilyenformán jelzálog kölcsöneiket elveszítik? Helyeselném, hogy ilyen intézkedés pro futuro tétessék, mert azt mondanám, hogy a ki ily területekre kölcsönt akar adni, vegye figyelembe, hogy arra jöhet még egy elsőbbséggel bíró kölcsön is, de azt, hogy a már meglevő kölcsönöket megelőzze, a szerzett magánjogokkal e jogok szentségénél, a telekkönyvbe vetett bizalommal megegyeztetni nem tudom. Azt is felhozta e szakasz védelmére az igazságügyminiszter úr, hogy árverés esetén csak a három évnél nem régibb lejárt részletek fognak elsőbbséggel bírni, a többi rajta marad a birtokon. Ez a szavakkal való játék. Ha az Í000 frttal megterhelt birtokon 800 frt rajta marad, úgy ezt az árverési vevő beszámítja és ennyivel kevesebbet fog a birtokára Ígérni. Ez tehát a magánjogok sérelme tekintetében különbséget nem tesz. Csak pár szóval akarok ínég kitérni Jókai t. képviselőtársamnak, hogy ugy mondjam egy pár ötletére, a melyek egyike általános helyesléssel találkozott, a másikat azonban több oldalról nem helyeselték. Ő u. i. felvetette a gyümöicsészet kérdését. Nagyon helyesen tette. És ha a föklmívelésügyi kormány ezt a felszólalást megszívlelné s rajta lenne, hogy állami gyümölcsészeti iskolák alapíttassanak minél nagyobb mértékben és ezek produktumai levernék a piaczon a magaugyümölcsészét termékeinek azt a magas árát, melylyel ma találkozunk, ezzel nagyon jó szolgálatot tenne. A második, a mit Jókai t. képviselőtársunk felemlített, a borok bepinczézésének eszméje. Ezt többen kivihetetlennek, esetleg tán mulatságosnak is találták. Felfogásom szerint ez a dolog nem így van. Tény az, t. ház, hogy a mikor elhozza az Isten a szüret idejét, a szüretelő kisgazda ép iigy, mint a búzatermeléssel foglalkozó kisgazda, akármilyen deprimált ára legyen is a terménynek, eladja azt, mert el kell adnia, mert pénzre van szüksége, tehát azon helyzetbe jön, hogy szüretkor mustját rendkívül nyomott árakon is kénytelen odaadni. Már pedig én legalább azt tapasztaltam azon borvidékeken, a hol ismerős vagyok — és nagyonsok borvidékét behatóan ismerem az országnak — hogy az utóbbi időben minden borvidék minden községben megtelepedve találtnnk egy-egy borfiíloxérát, egy egy borszenzált, a ki az egész bor — illetőleg must — elárúsítási ügyletet kezei közt tartotta, és ha kereskedő jött, az nem ment máshoz, mint a borszenzálhoz, ott állapították meg együtt a borárakat, ugy, hogy míg egy más gazda, a ki képes volt 23