Képviselőházi napló, 1892. XXXI. kötet • 1896. márczius 9–márczius 28.
Ülésnapok - 1892-584
584. országos ülés 1806. niá lyek épen Rohonyi okoskodását magukévá teszik, és ennek következtében mondhatom, hogy az ítélet motivácziójába ez a vélemény befolyt, abba az a vélemény felvétetett. Azt mondja t. képviselőtársam: ha magunk és illetőleg egyik bíráló bizottsági tag 77 visszautasításra vonatkozólag úgy találjuk, hogy az helytelen, törvénytelen alapon történt, már ez elégséges arra, hogy egészen más eljárást kövessünk, tudniillik vizsgálatot vagy pedig megsemmisítést mondjunk ki. Bocsánatot kérek, itt is csak formailag a házszabályokra hivatkozom, mert kötelességem a házszabályok 67. §-ának b) pontja és a b) pontnak különösen második része egészen világosan előírja, kötelességévé teszi a bíráló bizottságnak e tekintetben az eljárást. Az nem azt mondja, hogy ha egydietto, tíz-húsz, vagy akárhány szavazatot törvénytelennek tabíl, akkor indítson vizsgalatot, vagy semmisítse meg a választást, hanem arra utasítja, hogy akkor csináljon komputust, vonja le a helytelen szavazatokat azon esetben, ha akkor is megmarad a többség, a választás érvényes; csak ha alteráltatnék a többség, kötelessége a bíráló-bizottságnak vagy a megsemmisítés, vagy a vizsgálatnak megejtése. E tekintetben tehát, mikor mondhatom, hogy névről-névre, pontról-pontra részletes vizsgálat alapján jártunk el, és mondhatom, olyan vizsgálat alapján, a minő eddig a bíráló bizottságok kebelében még nem igen fordult elő, erről tanúságot tehetnek a bíráló-bizottság ellenzéki tagjai. (Zaj a szélső baloldalon. Egy hatig: Nem ellenzéki, hanem bizottsági tagjai!) akkor ne méltóztassék azt mondani, hogy e tekintetben a házszalályok és az igazság követelményeinek eleget rem tettünk. Csak ezt kívántam kötelességszerfíleg kijelenteni- Egyebekben pedig ajánlom a bizottság javaslatát. (Helyeslés a jobboldalon.) Hévizy János jegyző: Horánszky Nándor! Horánszky Nándor: T. képviselőház! Egyáltalán nem vagyok akként diszponálva, hogy hosszasabban szólhassak. De miután homlokegyenest ellenkező véleményben vagyok Hegedűs Sándor t. barátommal, és at. belügyminiszter úrral, és pedig a házszabályok alapján, méltóztassanak megengedni, hogy csak egy pár szót szóljak. (Halljuk! Hulljuk!) Meg akarom óvni a háznak a jogát; ez indít engem arra, hogy ezen rövid megjegyzést tegyem. A házszabályok 76. § a a következőleg szól: (Olvassa.) »Ha a tárgyalás folyamán jelenségei mutatkoznak annak, hogy a kérdéses választás alkalmából valamely büntetendő cselekmény követtetett el, az iratok az eljárás befejezése után a képviselőház elnöke útján az illetékes hatóirczius 14-én, szombaton. Jg<j sághoz teendők át« (Tetszés és derültség a bal- és szélső baloldalon. Közbeszólások a szélső baloldalon. Ezt nem tudja Hegedűs ! Ezt nem olvasták el!) Bizonyos egyoldalú kihegyezéssel azt lehetne mondani, hogy itt olyan büntetendő cselekmény értetik vagy értethetik, a mely a büntető törvénynek szabványai alá esik, bár nem tartom kizártnak azt sem, hogy az adott esetben ez is feuforoghat. Itt azonban egyszerűen büntetendő cselekményről lévén szó, erről a büntetőjog idevonatkozó határozmányai intézkednek. Miután az olvasott iratok, azon felszólalások, és legutóbb azon fejtegetések után, melyeket itt Ugron Gábor t. barátomtól hallottunk, senkisem vonhatja kétségbe, hogy itt oly jelenségek, olyan dolgok vannak, a melyek kell, hogy maguk után megtorlást vonjanak, ennélfogva azt hiszem, hogy daczára a t. belügyminiszter úr és Hegedűs Sándor t. barátom felszólalásának, a ház t. elnöke, akkor jár el helyesen, ha a házszabályok egyenes és pozitív utasításához képes-1 gróf Apponyi Albert t. barátom felszólalása értelmében az iratokat az illetékes hatósághoz, tehát ez esetben a belügyminiszterhez átteszi. (Helyeslés a baloldalon.) Nem ok az, a mit a belügyminiszter úr mond, hogy ő ebben a kérdésben már eljárt az illetékes hatóságnál, arra, hogy a házszabályok ezen pozitív rendelkezése, — bármi történt is más úton, — itt e házban foganatba ne vétessék. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ebből a szempontból arra kérem a ház t. elnökét, hogy ezen rendelkezés, és azon kérés alapján, a mely részünkről hozzá intéztetik, méltóztassék az iratokat további eljárás végett a belügyminiszter úrhoz áttenni. (Helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház! Itt szerintem oly alkotmánysértő, botrányos dologról van szó, ha ez igaz, a melyet szó nélkül, észrevétel és rendel kezes nélkül a ház nem bagyhat. Hodie mihi, cras tibi. Nem azt vizsgálom, hogy mily inczidensből, vagy milyen politikai iránynyal szemben követtetett el ez a merénylet, ez egészen közönbös. Elkövettetett egy oly joggal szemben, mely ennek az országnak minden polgárát megilleti, akármilyen politikai véleményen legyen is. (Úgy van! balfelől.) A háznak ezt a jogát meg kell óvni, és az adott esetben azt másként nem teheti, mint hogyha a házszabályok pozitív rendelkezését alkalmazza. Én a magam részéről is kérem a ház f. elnökét, hogy abban az értelemben legyen kegyes eljárni, mint azt gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam ajánlotta. (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) Madarász József: T. ház! Csatlakozom előttem szólt t. képviselőtársamhoz. Teljesen 18*