Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-577

577. országos ülés 1896. márcsstns 6-áii, pénteken. 437 ban induljanak ama elismert fb'czéllal, hogy a fővárost elsőrangú kereskedelmi és ipari emporinmmá kell alkotni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezen politikának megfelelőleg épült ki egész vasúti hálózatunk; ennek érdekében történtek ama nagyon jelentékeny beruházások, melyeket az állam a főváros közönségével karöltve létesített; és ezen nagy nemzeti czélt és nemzeti érdeket szolgálja a fővárosban összpontosuló nagyon jelentékeny nemzeti vagyon, anyagi és értelmi tőke. Mi sem természetesebb tehát, t. ház, mint hogy féltékenyen őrködjünk a felett, hogy az eddig is elért pozicziót megvédjük, megőrizzük, arról egy talpalatnyira se szoríttassunk le, és óvakodjunk oly mulasztásoktól, melyek az országnak a főváros irányában tanúsított eme maga tartása tekintetében eltérést jelentenének. Ezeket előrebocsátva, legyen szabad egy oly ügyet szóba hoznom, mely szoros összefüggésben áll az országnak a főváros irányában tanúsított gazdasági irányzatával. Tudjuk, t. ház, hogy a fővárosnak közforgalma és kereskedelmi jelentősége nagyrészt abban rejlik, hogy az ország és jó részben a keleti államok nyersterményeinek főfogyasztási és kiviteli piacza itt összpontosul. így van ez régi időktől fogva; kiválóan elősegítve ama hatalmas vízút által, melyet a természet nekünk a Duna folyamban kijelölt; de jórészt az által is, hogy a múltban más piaczok, különösen Bécs, ezen útra különös figyelmet nem fordítottak, a mint hogy fekvésüknél fogva nagy technikai és anyagi erőlködések nélkül a verseny előfeltételeit megteremteni nem is lettek volna képesek. Újabb időben, t. ház, vasúti hálózatunk konczepcziója és kiépítése is ezen érdekeink szolgálatába szegődött; a mi lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy a fővárosban az árúforgalom tetemesen emelkedjék. De nem lehet tagadni, hogy ezen fejlődésünk más piaezoknak versenyét és féltékenységét felkeltette és különösen Bécs részéről nagy erőfeszítések történtek a múltban, és terveztetnek a jövőre nézve a hajózási forgalom fejlesztése iránt, hogy ily módon maguknak biztosítsák a dunai forgalomnak összpontosítását. Ezen szempontból foganatosíttatott legújabban a bécsi Dunaszabályozás és létesíttettek ott ama intézmények, melyek segítségével a monarchia gabona- és nyerstermény- kereskedelme Bécsbe tereltetni czéloztatott. így például, újabban a bécsi nagy városi körvasút kiépítése vétetett foganatba, kifejezetten főleg a végből, hogy a Donau-Sfadt-nak elnevezett és a bécsi dunai forgalmat magában foglaló városrész minél hamarább kiépüljön és fejlődjék. Elhatározták továbbá, hogy a bécsi csatornát egy nagyszerű kereskedelmi és téli kikötővé fogják átalakítani, mely munkálat 11 millió forinttal van előirányozva, s a mely összeghez az állam két harmaddal járul hozzá. Bécsnek ezen erőlködései nem maradtak minden eredmény nélkül, s habár nem állíthatjuk még, hogy már is teljes sikert arattak volna, de még sem lehet tagadni, hogy ezen intézkedések Budapestnek, mint elsőrangú gabonapiacznak ártalmára vannak. De nemcsak Bécs, hanem a keleti államok is mind síkra szállanak, hogy lehetőleg Budapest kikerülésével közvetlen részük legyen a Dunának nemzetközi forgalmában. Ámde ezekkel szemben fel kell vetnem a kérdést, hogy a mi részünkről megtörtént-e már minden az utolsó években, a mi ezen verseny törekvéseket paralizálni vagy legalább is parírozni alkalmas volna? Vájjon létesűltek-e nálunk mindazon intézmények, melyek kereskedelmi érdekünk jövőjét lehetőleg biztosíthatnák ? Nevezetesen a vízi forgalom tekintetében versenyképességünk fentartására és fokozására megtörtént-e már minden, ami erre szükséges ? Ezekre nézve teljesen kielégítő választ nem lehet adni. Igaz ugyan, hogy a múlt évben létestílt egy önálló magyar dunagőzhajózási vállalat, melyről felteszszük, hogy meg fogja valósítani mindazon reményeket, melyek létesítéséhez fűződtek; de ez csak egy lépés. A mire elodázhatlan szükségünk van, azzal egyelőre adósak maradtunk a magyar közgazdaságnak és ez nem más, mint egy oly nagyszabású szervnek, intézménynek az alkotása, mely árúforgalmunkat olcsóvá termi, versenyképességünket fokozni és biztosítani alkalmas. A kereskedelem, tudjuk, t. ház, oda húzódik, a hol felvirágzásának előfeltételeit megtalálja és így a tömegárúk, főleg gabonanemtíek oda, ahol az árúk kirakása és berakása lehetőleg olcsón és gyorsan eszközölhető, ahol oly czélszertí berendezések léteznek, melyek az árok olcsó átrakását lehetővé teszik, és ahol az árúk közvetlenül a hajóról a vasútra és megfordítva, átrakhatók. Ezen feladatnak, t. ház, mai berendezéseink épenséggel nem felelnek meg. Már a budapesti dunaszakasznak egész partbeosztása oly kedvezőtlen, hogy állandó panaszát képezi az érdekelt köröknek s azon viszonyok, melyek mellett egy nemzetközi forgalom lebonyolítása eszközöltetik, lehető legprimitívebb, és amennyiben az az intézmények, melyek erre szolgálnak, nem primitívek, úgy részben elégteleneknek bizonyulnak, részben nem járulnak ahhoz, hogy árúforgalmunk olcsóbbá váljék. A téli kikötők gyakorlatiasabb elhelyezése is állandó közkívánságot képez, anélkül, hogy ezen kérdés megoldása kezdeményezte tett volna, pedig ez már annál imminensebb, minél inkább közeledünk azon időponthoz, mikor a negyedik