Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-561

34 661. országos illés 1896, i. február 17-én, hétfőn. rátus az elméleti képzettséget magas színvonalra emeli és azon aggodalom vezeti a tanárok túlnyomó részét, a kik épen a kötelező doktorátus fentartásához ragaszkodnak, hogy ennek elejtésével az elméleti kiképzés színvonala sülyedni fog. Ezek a tiszteletreméltó aggodalmak vezették a tanári kart; ezt hangsúlyozom, nehogy bárki is azt higyje, hogy más okok vezették a kar azon tagjait, kik azt nagyobb fontosságúnak tartják. Én, részemről — ismétlem — nem tartom elsőrendű fontosságúnak, nem pedig azért, mert az egyetemi képzés, úgy mint az akadémiai képzés is kétségtelenül tisztán elméleti képzés ugyan; de ha mi az elméleti képzést úgy rendezzük be, hogy az ifjúság azon nagy tömege a hivatásának kellő betöltéséhez szükséges mennyiségét és minőségét az elméleti ismereteknek a vizsgák más rendezésével is elsajátíthatja és elsajátítja, mely az egyetemet a szakpályára való előkészítés szempontjából keresi fel, akkor az, hogy van-e kötelező doktorátus, nincs-e, igazán másodrendű kérdés. Tehát, ha mi berendezhetjük akként, hogy az elméleti képzés azon mértékét, mely nélkül a gyakorlati pályára való kilépés a sikeres és eredményes működés kilátásával nem volna lehetséges, elérhetjük a kötelező doktorátus nélkül is, akkor részemről nem ragaszkodom a kötelező doktorátus fentartásához; de ha nem tudjuk elérni, az más, akkor kénytelen volnék ahhoz ragaszkodni. De én azt hiszem, hogy az elméleti képzettségnek azt a mértékét, a mely okvetlenül szükséges arra, hogy a szakpályára kilépő fiatal ember a gyakorlati életben működését megkezdhesse, a gyakorlati jártasságot ott magának elsajátíthassa, a kötelező doktorátus nélkül is biztosíthatjuk s akkor a jogakadémiák fejlődését is ezzel elő fogjuk mozdítani. Hanem akkor, ha mi ezt így akarjuk elérni, okvetlenül szükséges gondoskodni arról, a mit már mások is hangsúlyoztak s a mihez teljesen csatlakozom, hogy az egyetemi élet az ifjúság részéről csakugyan tanulásban töltessék el. (Helyeslés a hal- és szélsőbalon.) A tanszabadság azon túlzásaival szemben, melyeket nemcsak Magyarországban, hanem Németországban is látunk, melyekre nézve a német szakkörök is már felemelték intő szavukat, s bizonyos megszorító, kötelező intézkedéseket akarnak behozni, nálunk még inkább szükségesek bizonyos korlátozások, ugyan nem ifjúságunk csekélyebb tehetsége miatt, mert az sokkal magasabb, mint a német ifjúságé, hanem kevesebb kitartása miatt, mint a mennyit a német ifjúságnál tapasztaltunk. Én osztozom a t. miniszter úr azoi; nézetében, hogy e téren a társadalomnak is sokat kell tennie, a szülőknek is sokat kell tennie, de kell tennie az intézményeknek is. Nem értek azonban egyet a t. miniszter úrral árra nézve, hogy a rendszer maga egészen közönyös, másodrendű kérdés lenne. Igaza van abban, hogy akármilyen rendszer mellett a kiváló tanerő nagyobb eredményeket fog elérni, mint a nem kiváló, de a legkiválóbb tanerő működését is megbéníthatja egy oly rendszer, mely csirájában foglalja működése sikertelenségét (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha már az egyetemi oktatást sikeressé akarjuk tenni, az a kérdés, hogyan gondoskodjunk oly eszközről, hogy az egyetemi ifjúság az ő tanéveit az egyetemen igazán tanulással töltse és nem nemtanulással. Erre okvetlenül szükséges akként szervezni az egyetemi vizsgákat, hogy minden tanév végére jusson egy vizsga, melynek tárgyait épen abban az évben hallgatják. Epén ezért nevezzük az új vizsgákat államvizsgáknak vagy más vizsgáknak, én nagyon óhajtanám, ha a t. miniszter úr akként készítené javaslatát, hogy a két alapvizsgán kivűl még a harmadik és negyedik év végén is tegyenek a hallgatók vizsgát. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ha ez a beosztás megtörténik, az ifjúság körülbelül egyformán fog megoszlani a párhuzamos tanszékeknél, mert tudja, hogy a tanár körülbelül egyforma számban examinálja a jelölteket. Itt csak mellékesen érintem, de kénytelen vagyok megemlíteni ép azon t. képviselőtársaim felvilágosítására, kik ezekkel a dolgokkal kevesebbet foglalkoztak, hogy itt azután úgy kontemplálom ezt a vizsgát, hogy lehetőleg ugyanazon tanárok elé jussanak, a kiket hallgattak, mert akkor elérjük a hallgatóknak egyforma megoszlását; másrészt a t. miniszter úr, mint a gyakorlati tanférfiú is beláthatja, hogy a fiatal ember, a ki jogi oktatásának kezdetén van, mert hisz az egyetemen csak az alapjait rakja le képzettségének, még eszmemenetében is teljesen összezavartatik, hogy ha különböző rendszerek szerint kénytelen egy és ugyanazon tantárgygyal foglalkozni. (Helyeslés a baloldalon.) De nem akarok tovább e kérdésnél iinmorálni, lesz erre mód máskor, most csak a főbb vonásokat akartam érinteni. És még egyet, t. ház, nehogy félreértessem, mintha azt hinném, hogy az'egyetem pusztán szakképző intézet volna és nem volna egyszersmind a tudomány előbbre vitele is a feladata. Tökéletesen így áll, t. ház, az egyetem nemcsak szakképző intézet, hanem feladata a tudomány előbbre vitele és fejlesztése. De hogyan fogjuk az ifjú nemzedékben e tudomány iránti kedvet nagyobb mértékben felkölteni, hogyan fogjuk azt a tudomány fejlesztésére nagyobb mértékben ösztönözni; akkor-e, ha évek során át hiába fogja tölteni idejét az egyetemen, vagy, ha már az egyetemi évek alatt is az egyes tantárgyak anyagával alaposan meg-