Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-560

560. orsz&gos illés 1896. február 15-én, szombaton. 5S ban, a melybea marhaállományuk azt megköveteli. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mindezekből kifolyólag, t. ház, miután só van, és miután a sót, ha nem is egészen, de annyira lehet denaturalizálni, hogy annak élvezetét a társadalomnak mindazon osztálya, a mely annak a sónak élvezetét elkerülheti, el fogja kerülni, és így az államháztartásnak ez terhére nem eshetik; igen természetes, hogy csak bámulnunk kell azon, hogy az igen t. pénzügyi és földmívelésügyi kormány részéről, daczára, hogy ezen kérdésben jó magam is többször voltam bátor felszólalni és kérni, hogy valamikép a marhasónak forgalomba hozatalára intézkedjenek, mindeddig még egyetlen egy lépés sem történt. Természetesen magam is szükségesnek tartom, hogy hazánkban a szépművészet iránti érzék a lehető legmagasabb fokra emeltessék. De mégis beláthatja és beismerheti azt mindenki, hogy tulajdonképen a kenyér kérdése, és ezzel együtt a só kérdése sokkal fontosabb. Ha az igen tisztelt kormánynak egyik része szükségesnek látta a szépművészet iránt annyira érdeklődni, hogy mielőtt még az ország a szépművészet czéljaira szükséges költségvetést megszavazta volna, már előre előlegesen utalványozott összegeket az Olaszországban bevásárlandó képekre, akkor én csodálkozom, hogy hogyan nem jut eszébe ugyanazon kormánynak is, hogy miután már Ausztriában is a marhasó forgalomba hozatott, és miután tudvalevőleg a magyar nép legnagyobbrésze földmívelésre, nyerstermelésre, állattenyésztésre van utalva, hogy akkor ezen fontos, nagy kérdéssel egyáltalában nem siet hasonló módon, mint a szépművészeti múzeum anyagainak beszerzésével. Épen ezért, t. ház, mert az olcsó marhasónak behozatalát közgazdaságilag szükségesnek látom, és az államnak netán beálló károsodását minden bizonynyal pótolná a marhasó értékesítése : Hont vármegye kéréséhez csatlakozva, tisztelettel kérem úgy a pénzügyi, mint a földmívelésügyi miniszter urakat, hogy lelkesülj'ének ők is egyszer a magyar gazda érdekéért, és törekedjenek oda, hogy legyen mielőbb nekünk is, mint Ausztriának, könnyen és olcsón hozzáférhető marhasónk. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Lukács László pénzügyminiszter: T. képviselőház! Igen röviden kívánok reflektálni azokra, a miket Molnár Józsiás jegyző úr elmondani méltóztatott. Már többször volt alkalmam nyilatkozni ebben a kérdésben, és nyilatkoztam legutoljára, ha jól emlékszem, a múlt évben a pénzügyi tárcza költségvetésének tárgyalása alkalmával. Az álláspont, melyet e kérdésben elfoglalok, ma is az, a melyet akkor elfoglaltam, hogy tudniillik igenis elismerem a kérdésnek fontosságát, habár nem tulajdoníthatok annak oly nagy horderőt, mint a minőt annak rendesen talajdonítani szoktak. De épen azért, t. képviselőház, mert nem akarok elzárkózni az elől, hogy igenis lehet, hogy bizonyos mértékig, ha abban a helyzetben leszünk, hogy olcsóbb sót bocsássunk a marhatenyésztők használatára, ez nagyobb mérvben igénybe is vétetnék, épen ezért törekszünk elérni azt a czélt, úgy azonban, hogy abból az államkincstárnak aránylag nagy és túlságosan nagy megszorítása ne következzék be. T. képviselőház! Míg egyrészről kénytelen vagyok konstatálni azt, hogy sokkal csekélyebb jelentőséggel bír a dolog az egyes kisebb gazda szempontjából, mint a milyet annak tulajdonítani méltóztatik, és ha alkalom nyílik, számszerűleg leszek bátor konstatálni, hogy pénzben kifejezve, mivé redukálódik e kérdés a kisgazda szempontjából, úgy másrészről nem osztozhatom a t. előttem szóló képviselő urnak abban a nézetében, hogy ebből az államkincstárra nagyobb kár nem háramolhatik, Nem osztozhatom pedig azért, mert nem hipotézisekre, hanem tapasztalati tényre támaszkodva állíthatom, hogy mikor az olcsó marhasónak a használata meg volt engedve, — mert hiszen ezzel egy kísérlet már tétetett — akkor több százezer forintra ment a károsodás egy évben. Ugron Zoltán: Börze-adóval be lehet hozni! Lukács László pénzügyminiszter: Ez tény, és leszek bátor erre nézve számadatokkal szolgálni. Ily körülmények kőzött, t. képviselőház, midőn az előny, a mely egyrészről kinálkozik, abszolúte nincs arányban azzal a kárral, a mely azzal összekötve van, mindaddig, a míg nem sikerűi oly vegyűléket találni, a mely e sót emberi élvezetre használhatatlanná tegye, kénytelen vagyok kijelenteni erre vonatkozólag, hogy az államkincstárt ezen nagy károsodásnak nem tehetem ki: de, t. képviselőház, a mint már volt alkalmam kijelenteni korábban is, a kísérletek, a tanulmányozások folyamatban vannak és nincsen kizárva a lehetősége annak, hogy igenis sikerülni fog aránylag rövid idő alatt ezt a kérdést kedvezően megoldani. Egyébiránt, t. ház, hogy hogyan áll ez a dolog a praxisban, e tekintetben hivatkozhatom épen arra, a mire a t. képviselő úr is hivatkozott: Ausztria példájára. Ausztria 1894. január 1-től kezdve behozta az olcsó marhasónak engedélyezését. Azt vették fel, hogy az ottani marhaállománynak megfelelőleg évenkint 500.000 métermázsa ilyen marhasóra lesz szükség. A tapasztalat azonban azt mutatta, hogy az első évben, tudniillik 1894-ben igénybe vettek 116.907 métermázsát,