Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.

Ülésnapok - 1892-568

218 5(58. országos ülés 1896. február 25-én, kedden. másuak e válságos helyzetnek okai is, én ezekkel részletesen foglalkozni nem akarok; csak két fő okát a kisipar válságos helyzetének kívánom jelezni. Az egyik tagadhatatlanul a mind hatalmasabb arányokban fejlődő gyáripar, a mely annál nyomasztóbban nehezedik a kisipar helyzetére, mert nemcsak a mi, a fejlődés stádiumában levő gyáriparunkkal, hanem az osztrák kifejlődött gyáriparával is meg kell küzdenie; a másik ok abban a minden fokozat és előkészület nélkül való átmenetben rejlik, a mely a czéhrendszerről a korlátlan iparszabadság rendszerére történt, a mely tagadhatatlanál erős megrázkódtatással járt a kisiparra nézve, a melyet maga a törvényhozás is kénytelen volt elismerni, mikor 1884-ben az ipartörvény revíziója alkalmával az ipar gyakorlatának kénytelen volt bizonyos korlátait megállapítani. Igy tehát tulajdonkép másodsorban tette meg azt a lépést, a melynek a helyes egymásutánt betartva, elsőnek kellett volna lennie. Én azonban nem akarok a czéhrendszer eltörlése miatt panaszkodni; nem kiváuok a kisiparosok körében még mindig élő ama vágyakodásnak sem szószólója lenni, hogy a czéhrendszer vagy annak valamely megváltozott formája visszaállíttassák, azt az idő árja elsodorta, azt többé halottaiból fel nem támaszthatjuk. Nem is kivánatos. Ideje volna, hogy ha kisiparosaink is a múltakon való kesergés és a czéhrendszer eltörlése felett való aggodalmak helyett inkább iparkodnának magukat beleélni, beletalálni, hogy úgy fejezzem ki magamat, beletanulni a változott viszonyok keretébe. He hát, t. ház, a baj okának feszegetése, a múltak emlegetése a helyzeten nem segít. Ha a diagnózis meg van állapítva, ha másrészről meg vagyunk arról győződve, hogy egy életerős nemzeti iparnak teremtése hazánk közgazdasági önállóságának elengedhetetlen alaptétele, akkor okvetlenül kell gyógyszerekről, okvetlenül kell a baj orvoslásáról gondoskodnunk. Tagadhatatlan ugyan, hogy részint az áj ipartörvény intézkedései, részint egyéb, kormányi és törvényhozási intézkedések itt-ott javulást idéztek elő; tagadhatatlan, — a mire a kereskedelemügyi miniszter úr is az 1894-ik évről szóló jelentésében joggal utalt rá, — hogy a kisipar terén is találkozuuk a csendes, nyugodt fejlődésnek tüneteivel, nekem csak arra van észrevételem, hogy ezen tünetek nagyon is szórványosak, hogy a fejlődés nem elég általános; pedig nagy társadalmi és közgazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy a javulás az ipari élét egész terére kiható, intenziv, általános legyen. E czél elérése szempontjából okvetlenül szükséges, a mint azt az igen tisztelt előadó úr és a miniszter úr a maguk részéről is hangsúlyozták, — hogy a gyermekpólyáiból kinőtt, de támogatásra még mindig nagyon is rászoruló kisiparunk az eddiginél is hatályosabb támogatásban részesüljön. Főképen minden lehetőt el kell követnünk, hogy az iparos osztálynak úgy általános, mint szakmííveltségi színvonala emelkedjék, és hogy a szövetkezetek eszméje minél inkább tért hódítson. Nem érheti vád sem a kormányt, sem a törvényhozást, hogy a múltban e részben nem teljesítette kötelességét. Nem érheti vád kivált a jelenlegi kereskedelemügyi miniszter urat, kinek az ipar fejlesztésére irányzott tevékenysége köréből leginkább a kisipar érdekében tett intézkedései emelkednek ki, s ki legközelebbi beszédében is oly fényes kifejezést adott a kisipar iránti jóindulatának. Belátva úgy a kormány, mint a törvényhozás a kisipar válságos helyzetét, iparkodott a bajokat orvosolni. Az intézkedések egész sorozata igazolja ezt; csak néhányra hivatkozom. Ott van az ipartörvény revíziója, az ipari oktatás fejlesztése, szakiskolák létesítése, a segély, vagy kölcsönnyújtás úgy egyes iparosoknak, mint szövetkezeteknek, a kisiparra tanulságos kiállítások rendezése, az ipari munkások betegsegélyezési ügyének szervezése, ösztöndíjak nyújtása egyes törekvő iparosok részére, a közszállítások, és a hadsereg részére való szállítások ügyének a kis ipar érdekében való rendezése. Ez intézkedések hatása nem is maradt el. A javulás itt-ott csakugyan mutatkozik is, de hogy ezen különben helyes eszközök nem teljes mértékben kielégítők, bizonyítja az, hogy a javulás nem észlelhető az ipari élet egész vonalán. Nem csak folytatni kell tehát az akcziót, hanem ki is kell szélesíteni még eddig igénybe nem vett eszközökkel. De persze a t. miniszter úr rendelkezésére álló szerény dotáczióval e czélokat hathatósan szolgálni nem lehet. Mint minden akcziónak, ennek is alapja, a nervua rerum gerendaruma: a pénz. Termesztés tehát, hogy az ipari czélok nagyobb dotácziójáról kell majd a költségvetésben gondoskodnunk. A kisipar érdekében tett intézkedés sorából leginkább kiválik az alsóbb fokú ipari oktatás, az iparostanoncz-iskolák országos szervezése. Ez intézmény, daczára rövid múltjának, annyira fejlődött, hogy ma közel 400 tanoncz-iskolában több mint 2000 tanerő mintegy 75.000 tanonczot részesít az oktatás áldásaiban. De e fénynek is megvan a maga árnyéka. Ez iskolákban a t mítás nem jár oly sikerrel, mint kívánatos volna. Két főoka van ennekAz egyik az, hogy a tanonczok nagy része úgy kerül ez iskolákba, hogy sem írni, sem olvasni nem tud, úgy hogy a legtöbb helyen az írás-