Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.
Ülésnapok - 1892-566
566. országos ülés 1896. február 22-én, szombaton. 171 tárba tétetik, azt jelenti, hogy Magyarország parlamentje nem bír azzal az erkölcsi érzékkel vagy bátorsággal, hogy a kérdés érdemében határozatot hozzon. {Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha a t, előadó úr úgy van meggyőződve, a mint én nem vagyok, hogy a belügyminiszter úr eljárása korrekt és helyes, akkor tessék az alkotmányos felfogásnak megfelelőleg felállaui és egy helyeslő indítványt a ház asztalára letenni, hogy hadd legyen alkalma és módja a törvényhozás többségének ezen eljárást korrektnek deklarálni. De azt, hogy a törvényhozás semmit se mondjon, nem az ország fővárosához, de különösen a törvényhozás méltóságához illőnek nem tartom. (Helyeslés a sséltő baloldalon.) Hát majíl módot fogok rá nyújtani én, hogy ebből a sajátságos abrakadabrából a t. ház kimenekülhessen, majd fogok benyújtani határozati javaslatot. De ha az önkormányzati jognak súlyos sérelme állana a parlament előtt, egy komolyan számbavebető panasz alakjában, az is megérdemelné, hogy a törvényhozás azzal behatóan és érdemileg foglalkozzék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De mit szóljak ahhoz az érzéketlenséghez, mit szóljak ahhoz, midőn az ország törvényhatóságainak legelsejét, azt a törvényhatóságot, mely az önök körébe küldi a képviselőit, a hol a törvényhatóságnak nagy többsége a szabadelvíí kormányzatnak támogatója és híve, az egész világ előtt — azért olvastattam fel a kérvényt — azt mondja a belügyi kormányzatról, hogy abban a jogosulatlan magán-élelmességnek a főváros közpénztárának kárára való támogatását találja ? (Élénk helyeslés. Úgy van! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hát annyira sülyedtünk volna, t. ház, már Magyarországon, hogy ezt meg sem hallják, annyira hanyatlottak volna az erkölcsök Magyarországon, hogy a belügyminiszter urat onnan e vád ellen senki nem védelmezi? Annak a feliratnak, a mely az egész világ előtt a belügyminiszter úrnak, a ki az ország méltóságának képviseletében ül ott, ily vádat vág a szemébe, elintézésére csak azt mondják, hogy az irattárba tegyük megemlékezésül a második ezerév dicsőségének, ha valaki ezen korszellemnek tipusát meg akarja írni, hogy keresse íöl az ország törvényhozásának archívumát, megtalálja benne a lepecsételt igazságot a mai kormányzati rendszerről. (Úgy van! Ügy van! Tetszés balfelől.) Ezt éa a magam részéről, — vegyék komolyan a dolgot, nagyon tisztelt képviselőtársaim —- még akkor sem tartanám megengedhetőnek, ha helyeselném a belügyminiszter úr eljárását. Mentől inkább helyeselném, annál inkább követeltem volna az országszíne előtt, hogy a miniszter ez esetben magát védje meg, és álljon elő védelmével, hogy ő neki igazság szolgáltassák, ha ártatlan. Hogy itt az ország irattárába való ellepiezéssel a feledés fátyolát borítsuk egy komoly ügyre, az nem méltó a képviselőházhoz, nem méltó a törvényhozáshoz. (Élénk helyeslés a széhö baloldalon.) Hogy a jogosulatlan magán élelmességnek mennyire biztosította a miniszter befolyását a közpénztár rovására, azzal foglalkozni nem kívánok ; a belügyi költségvetési vita alkalmával felhoztam, hogy az a dolog egy kormánypárti képviselőnek törvény szerint jogosulatlan fellebbezése alapján lett itt elintézve. De itt azzal tovább nem foglalkozom. Az ország fővárosa vádolja a minisztert ezzel, védje meg a belügyminiszter urat ezzel szemben a többség, különösen azon fővárosi képviselők, a kik az ország fővárosának választói bizalmából foglalják itt el a helyüket. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Halljuk Falkot! Halljuk Mezeit!) De elrárom, hogy megvédjék, elvárom az ország méltóságának érdekében, hogy ez megtörténjék. A mi engem mint országgyűlési képviselőt ezen kérdésnél illet és érdekel, az az: igaz-e, hogy az önkormányzati jog ez esetben súlyos sérelmet szenvedett? Az 1872:XXXV1. t.-cz. 3. és 4. §-ai értelmében az ország fővárosának törvényhatóságát, ép úgy mint minden más törvényhatóságot, belügyeiben önkormányzati jogkör illeti meg. S mit kell látnunk ? Nem úgy áll e dolog, mint az előadó úr mondja; nem közegészségügyi intézkedésről volt itt szó, mert ha arról lett volna szó, a városi tanács mint első fokú hatóság s a belügyminiszter mint harmadik fórum intézkedett volna. A ielen esetben nem az illemhelyeknek közegészségügyi tekintetben való szükségességéről van szó, mert e kérdésben véleménykülönbség nem volt. Csak a szerződés kötése volt kérdéses, csak arról volt szó, hogy e közegészségügyi szempontból minden tényező által szükségesnek tartott illemhelyek hogyan állítassanak fel. Á főváros saját kezelésében akarta felállítani, a belügyminiszter pedig pályázat útján. S midőn a főváros ebbe is beleegyezett, a belügyminiszter rendeletileg elrendelte a szerződés megkötését egy bécsi emberrel akkor, midőn egy magyar ember olcsóbban akart rá vállalkozni. S megtörtént, hogy Magyarország fővárosa részéről egy szerződés köttetett, mely nem a közgyűlés utasításából íratott alá, hanem a. belügyminiszter rendelete alapján, a mi azt jelenti, hogy ha e preezedens megáll, a, fővárosnak nincs önkormányzati joga, hanem tartozik szerződni azzal és úgy, a kivel és a hogyan a belügyminiszter akarja! (Úgy van! a szélső baloldalon.)
