Képviselőházi napló, 1892. XXX. kötet • 1896. február 15–márczius 7.
Ülésnapok - 1892-566
56fi. országos ülés 1896. február 22-én, szombaton. 169 ennélfogva e kérelem túlélte magát és egyszerűen tétessék a ház irattárába. Hát, t. képviselőház, azoknak meghallgatása után, a mik ezen fölterjesztésben foglaltatnak, ha ez a kérvény egyszerűen a ház irattárába tétetnék, az az öntartása a t. háznak nem jelentene egyebet, mint az alkotmányos jogokról és egyáltalán a jogról való teljes lemondást. A t. miniszter úrnak a főváros közönségének autonómiájával szemben tanúsított ezen magatartása, ha nem a inai magyar parlamentben kerülne elő, hanem egy évtizeddel előbb került volna a ház elé, akkor ez a ház a t. miniszter úrnak egyenesen vád alá helyezését kívánhatná. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem ily természetű beavatkozás, hanem sokkal lényegtelenebb történt Nógrádmegyében 1871-ben, a mikor a belügyminiszter egy nógrádmegyei választási kérdésben két ellenmondó rendeletet adott ki Nógrádmegye törvényhatóságának. Akkor a balközép vezére itt nyomban a belügyminiszter vád alá helyezásét indítványozta. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Megjegyzendő, hogy azon intézkedésével az akkori belügyminiszter & törvényhatóság autonóm jogát nem sértette meg oly arányban s nem avatkozott a törvényhatóság életébe oly mértékben, mint a hogyan a főváros ezen felterjesztéséből kitűnik, mert a belügyminiszter úr ebben az esetben a főváros autonóm jogába — nem azt mondom — belenyúlt, hanem egyenesen az ő szokásához híven, belegázolt. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Rendkívül kényes helyzetben van a t. belügyminiszter úr ezen felterjesztéssel szemben, mert abban az fogtaltatik, hogy a belügyminiszter úr azon intézkedésével, melyet itt tett, azon rendelkezésével, melyet ezen ügyben kibocsátott, tekintet nélkül arra, hogy miről van szó, a jogosulatlan magánélelmességnek a főváros közpénztára terhére nyitott utat. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon ) Mikor Magyarország fő- és székvárosának hatósága nem pusztán törvénytelen intézkedéssel vádolja a belügyminiszter urat, de egyenesen az arczába vágja Magyarország belügyminiszterének azt, hogy a jogosulatlan magánélelmességnek nyit tért a főváros közpénztára terhére, ;\ belügyminiszter úrra nézve kétségtelenül előáll a kötelesség, hogy a maga reputácziója megvédése érdekében a fővárossal szemben elégtételt keressen, mert ha elégtételt nem keres és nem talál, akkor a t. miniszter úr azzal a prestizszsel, melyet a miniszteri szék általában megkövetel, nem bír s nem foglalhat itt a képviselőházban helyet. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Ez kétségtelen. Ez azonban, t. ház, eddig a belügyminiszter KÉPVH. NAPLÓ 1892—97. XXX. KÖTET. úrnak pusztán személyi kérdése, elannyira személyi, hogy annak erkölcsi konzekvencziái alól semmi körülmények közt ki nem térhet, A mi azonban a kérvényben foglaltakat illeti, ezekben oly jelentős elvi kérdések és vádak foglaltatnak a belügyminiszter úr ellen, a melyeket a háznak elhallgatnia egyáltalában nem szabad, mert ha bármi okból, bármi jogczímen és körülményekből kifolyólag egyetlen egyszer megengedi a ház azt, hogy itt előfordult panasz folytán is, a belügyminiszter úr a törvényt megsértse, egy törvényhatóság autonóm jogát fojtogathassa, abba tetszés szerint belegázolhasson, akkor oly nagy felhatalmazást ad a miniszternek, mely a legmesszebb menő visszaélésekre vezet az államkormányzat minden vonalán, Ezt a képviselőház szó nélkül nem hagyhatja, egyáltalán meg sem engedheti. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) A belügyminiszter úr itt a házban és általában a minisztériumban is, mikor nála közhatóságok dolgai az ő kezejárása szerint megfordulnak, állandón és örökké úgy hirdeti magát, mint az autonóm jogok védője és őrzője. Hisz méltóztatott hallani legközelebb is, mikor a községek kérdéséről volt itt szó, a belügyminiszter úr azt mondta, hogy én magam is törvényhatósági tisztviselő voltam, törvényhatóságban nőttem fel, a törvényhatósági élet autonóm jogának szellemét szíttam magamba, tehát mindenki természetesnek találja azt, hogy ha én törvényt akarok, hogy abban a törvényben első sorban az autonóm és alkotmányjog nyer minden irányban érvényesülést. Hát azt kérdezem én, t. képviselőház, hogy az ilyen eljárással szemben, a minőt a t. belügyminiszter úr a főváros ellenében követett, hol van az autonóm jogok iránti kötelességérzetnek még csak egy hajszálnyi vonása is? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Sőt ellenkezőleg, t. képviselőház, ez az erőszakoskodásnak, a hatalmi visszaélésnek, a törvények megtaposásának egy olyan aránya, a melylyel szemben a képviselőháznak kötelessége a belügyminiszter úr eljárását, illetőleg határozott rosszalását fejezni ki, hogy legalább a belügyminiszter űr jövőre tartózkodjék attól, hogy a jogokkal, a törvénynyel, a törvényhatóságok életével saját tetszése szerint járjon és bánjon el. T. képviselőház! Itten beleavatkozik a t. belügyminiszter űr merészen, büntetésre méltó módon Magyarország székes fővárosának autonóm jogába, ég mikor a törvényhatóságok mennek hozzá, hogy tisztelt miniszter úr, a főispán erőszakoskodik, a főispán ott törvénytelenségeket követ el, a főispán ott visszaél a ráruházott hatalommal és joggal, akkor a belügyminiszter úr azt mondja: Uraim, én ebbe a 22