Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-543

24 6*8. országos Ülés 1896. január 27-én, hétfőn. kereskedelmi minisztérium annyira elővigyázó volt, liogy kilométerenként 22, 23, 24, maximum 25.000 forinttal engedélyezett vicziisális vasutakat. Hogy vagyunk most? Most már 35—34.000 forintba kerülnek a síkosak, és ha egy kicsit nagyobb természetű' akadályok vannak, ha már egy kis vashidat kell építeni, mindjárt 40,000 forintokba szaladunk bele. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mi következik ebből ? Az, hogy azok, kik hozzájárulás czímén átveszik a törzsrészvényeket, oly papírost kapnak, melynél még a reménye is ki van zárva annak, hogy valaha jövedelmezzen ; hogy ma egy ügyes viczinális vasútépítő oda törekszik, hogy a 35°/o oly nagy tőkének feleljen meg, hogy abból kiépíthesse a vasútat, az elsőbbségeket kibocsássa s az összes tőkéjét magának eltulajdonítsa. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hány millióra mennek ezek a károk, micsoda óriási vagyonfecsérlés ez, és épen azoknak a vagyonát koczkáztatjuk itten, kiknek vagyonát leginkább kellene respektálni, a községek, a megyék vagyonát, a közvagyont, (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) midőn az egyes községek hozzájárulásuk felével kiépíthetnék a viczináiis vasutakat, csak azért, hogy befolyásos egyének meg nem érdemelt, nagyon könnyen, sem szorgalmuk, sem munkájuk után nem szerzett oly nagy haszonban részesüljenek. Hát, í. ház, ez a közvagyon elfecsérlése is ellenkezője egy helyes közgazdasági és pénzügyi politikának. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nem először találkozunk itt a házban viczinális vasúti vitával, nem először hoztuk itt fel a visszaéléseket. Pár évvel ezelőtt Eötvös Károly képviselőtársam felhozott egy esetet, és szerződéssel be is bizonyította, hogy a volt vasmegyei főispán konczesszióját egy idegen társaságra átruházva, 40.000 irtot kapott. Mi volt akkor a válasz reá? Az, hogy tisztelt barátom mindjárt segédeket kapott, és akkor azok a segédek, köztük pedig elsőrangú, Magyarországon kitűnő névnek örvendő képviselőtársunk, gr. Andrássy Gyula, azt mondotta, hogy ő ezt nem találja soknak és ezt nem diffikultälja. Hát, t. ház, a midőn ily preczedensek vannak, a midőn már figyelmeztettetett a ház konkrét esetekkel, hogy micsoda visszás helyzetbe jutnak azok a főispánok, azok a képviselők, a kik ily viczinális vasútat üzletszerűleg visznek: akkor, t. ház, a többségnek ezen fölháborodását, megvallom, sem őszintének nem tudom venni, sem pedig olyannak, a mely a t. többség véleményéből spontán származnék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Szükséges ez a vizsgálat, t. ház, annyival is inkább, mert ezzel az egy esettel, a boldvavölgyi vasúttal az ügy még elintézve nincsen. Méltóztassék csak a házon kivűl menni, és ott vasúti, vagy más emberekkel beszélni, nem egy ilyen eset, nem egy ilyen vasútra emlékeznek vissza. (Úgy van! Úgy van! balfelöl.) Ott van például a dombovár-győri vasút; annak nem egy képviselő, nem egy főispán, hanem voltaképen egy miniszter volt a konczesszionáriusa, a ki még itt ült és a kormány tagja volt, midőn a vasutat építette. (Mosgás a bal- és a szélső baloldalon.) Utólag perek folynak ebben a dologban, a melyek szerint ő szavatosságot és anyagi kötelezettséget helyezett kilátásba, sőt, ha jól vagyok értesülve, már egyes összegeket is kellett neki fizetnie. Szóba hozta a t. kereskedelmi miniszter úr a stróhmannokat. Hát elégséges annak a dombovárgyőri vasútnak jelenlegi engedményesét tekintenünk, a ki ezen engedély alkalmából addig vitte, hogy becsületes nevét Steiner Ignáczból Széll Kálmánra változtatta át! (Derültség a szélső báloldalon. Felkiáltások: Széll Ignáczra !) Vagyoni körülményei ismeretesek; notóriusán inzolvens ember. Ezt a körülményt megfigyelve, ez már magában elégséges arra, hogy az ember azt mondja, hogy tiszta lehetetlenség, hogy egy ilyen egyén három—négy millió forintnyi vasúti vállalkozást keresztülvihessen. Több ilyen eset forog fenn, tehát, t. ház; a melyet tisztázni kell. De maradjunk itt a boldvavölgyi vasútnál. Azt méltóztatik hinni a t. többségnek, hogy azzal, hogy a főispán lemondott, a dolog már rendezve van? Bocsánatot kérek, megtorlásnak csak kell lenni, (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) és az, hogy egy egyén 187.000 forintot felvesz, állásáról lemond, csak nem nevezhető illő és megfelelő szatiszfakeziónak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ebben a dologban még mások is lehetnek érdekelve. Láttuk a bünfeljelentésből, hogy abban az alispán, az ügyész, közjegyző stb. meg vannak nevezve, a kiknek olyan aktusok tulajdoníttatnak, & melyek az ő hivatali állásuknak megnem felelnek. Hivatkozom a t. igazságügyminiszter úrra. Ha áll az, hogy a miskolczi közjegyző egy oly okmányt állított ki, a melyről az egyik fél, a volt főispán azt állítja, hogy ő azt nem írta alá, és a közjegyző még is hitele sítési klauzulával látta el, kérdem, hogy lehet-e annak még csak egy negyed óráig is közjegyzőnek maradni? (Igaz! Úgy van! a stélsŐ baloldalon.) Áz az alispán, megyei ügyész, pénzügyigazgató, ha közbejár és alkudozik, fejtegetésekkel él, és a főispánnak úgyszólván szócsöve, benmaradhat-e hivatalában, ha e tények valóknak bizonyulnak? Hát ki fogja ezeket kideríteni? És nem a leghelyesebb-e, hogy ha a ház küldi ki a vizsgáló bizottságot, mert ottan