Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-553

272 553. országos ülés 1896. február ?-én, pénteken. előle. Szükségesnek tartottam ezt megjegyezni, t. ház, mert a politikai életben nyilatkozatokat provokálnak, a melyeknek azután a következ­ményeihez idővel ellenkező értelmet szoktak tulajdonítani és az illetőre rábizonyítani. Én egyszerű függetlenségi politikus vagyok, még pedig annak orthodox fajtájából való, a ki minden szempontot a függetlenség eszméjéből vizsgálok. A mi azzal egyezik, pártolom, a mi azzal ellenkezik, azt, bármily liberális színezettí lenne, határozottan visszautasítom. Ezzel konsta­táltam álláspontomat. Egy körülményt azonban, t. ház, minden­esetre konstatálnom kell — igazságszeretetemnél fogva — a jelenlegi kormánynyal szemben is, és ez azon ismételt kijelentése, miszerint az eredetileg kontemplált és inicziált egyház­politikai törvényjavaslatokkal a politikai műkö­dését e téren bevégzettnek tekinti; és még ki­fejezettebben az, a mit tegnap a kultuszminiszter úr is kijelentett, hogy a jelenlegi kormánynak politikai programmja között nincs meg az egy­házi javak szekularizácziója. Ez mindenesetre, legalább formailag, megnyugtatásul szolgál az ország közvéleménye előtt. És ez nagyon ter­mészetes is, mert ezen kijelentést az állami élet jogrendjének eszméjéből folyólag nagyon helye­sen tette a kormány. Radikális értelemben véve csakis általános szekularizáczió lehet, ennek pedig az állam összes egyházaira is ki kellene akkor terjeszkednie, mivel a specziális szekula­rizáczió az egyes felekezeteket jogellenesen sér­tené. Az egész közvélemény tele volt ilyen sze­kularizáczionális dolgokkal; aggályok fűzeitek hozzá, és remények tápláltáltak annak keresztül­vitele iránt. Ép azért, ismétlem, nagyon helyes­nek tartom, hogy a kormány részéről erre nézve legalább formailag- megnyugtató nyilat­kozatot nyertünk. Különben is ez egy oly nagy kérdés, me­lyet csak úgy per tangentem beledobni a köz­véleménybe igen veszedelmes dolog, mert ha egy kissé mélyebben nézzük a dolog mélységét, a szekularizáczió megkísérlése által egy 50 év óta megállapított jog- és birtokállapot felforgatása következnék be. Az pedig, hogy a szekularizá­czió eszméjét maga az 1848 : XX. törvényezikk foglalná magában, épen nem bebizonyítható do­log, mert e törvényczikkből ezt kiokoskodni tel­jes lehetetlenség; ott egyszerűen arról van szó, hogy az állam egy terhes kötelezettséget vállalt magára a felekezetek és egyházak dotácziójára nézve, de abban arról, hogy ezen költségek épen valamely egyház vagyonának konfiskálá­sából vagy világiasításából fognának fedeztetni: a törvényben semmi említés téve nincs. Ismétlem, igen helyesnek tartom, hogy ezen fontos kérdés felett a kormány, legalább for­mailag, napirendre tért, valamint helyesnek tar­tom azt is, hogy nem akar tovább haladni radi­kális irányban, hanem a meglévő alapon vette tervbe az állam és az egyház közötti viszonyok további rendezését. Végre valahára tehát a jám­bor óhajtások útvesztőjéből a katholikus auto­nómia és kongnia kérdése is a megvalósulás útjára jutottak. Ezen kérdések az úgynevezett szabadelvű pártnál eddig programm gyanánt felállítva nem voltak, de miután a kormány most azokat progammjáb i felvette, azok a szabadelvű párt programmjává is váltak ezáltal. A nemzeti párt és pártonkívüli képviselők az autonómia megvalósítását már régóta óhajt­ják ; és nézetüket e házban ki is fejezték. A 48-as és függetlenségi párt mindkét része szin­tén ismételten óhajtotta e kérdések törvényes rendezését, nevezetesen azon kiáltványban, mely 1891. deczember 31-én a párt nevében kiada­tott, egyenesen szervi kapcsolatba van hozva az autonómia kérdése a kötelező polgári házasság kérdésével. Én nem kétlem, t. ház, hogy t. elv­barátaim elveiknek azt a kapcsolatát, melyet a polgári házasságra nézve oly önfeláldozólag fen­tartottak, hasonlóan elvi szilárds-íggal a katho­likus autonómia kérdésére nézve is fenn fogják tartani, és annak megvalósítását a maguk részé­ről is elő fogják mozdítani. (Helyeslés a susélsö baloldalon.) Hy egyöntetű és összhangzó nézetek mellett végre reménye van a katholikus egyház minden tagjának az autonómia és kongrua megoldásához. A t. miniszter úr a múlt évben itt a ház­ban előadott programrabeszédében a katholikus autonómiáról szólva, elismerte, hogy a katholiku­soknak ahhoz époly joguk van, mint más fele­kezeteknek a maguk autonómiájához; akkor az autonómia érdemébe is belebocsátkozván, az auto­nómiának bizonyos határait állította fel, mint a melyeken túl katholikus autonómiát kiterjesz­teni, szerinte, lehetetlenség lenne. Én azt tar­tom, t. képviselőház, hogy nem tartozott akkor a dolog lényegére, hogy nem tartozik még most sem a kérdést itt inczidentaliter és mégis ér­demlegesen tárgyalni; mert erre az úgynevezett kongresszus van hivatva; és az a kongresszus fog ott anyagot szolgáltatni arra nézve, hogy az az eszme, a melyet Ugron Gábor az összes felekezeti autonómiának köztörvény általi bizto­sítására a jogegyenlőség és viszonosság alapján kontemplált, a többi autonómikus egyházak meg­hallgatása után vizsgálat és megvalósítás tár­gyává tétessék, és köztörvényben nyerjen szank­cziót. Én tehát, t. képviselőház, noha részemről is teljesen át vagyok hatva az autonómiának szükségességétől, annak érdemébe most nem bo­csátkozom ugyan, de azokat az eszméket, a me­lyeket Ugron Gábor t. képviselőtársam határo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom