Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.
Ülésnapok - 1892-553
256 5 **' or * z *e°» al ^» 1 89 & február 7-én, pénteken. gárok értelmi fejlettségének, neveltségének, általában közműveltségének foka határozza meg. Ez pedig jó részben, mondhatnám csaknem egészben, mindenütt és mindenkor az iskoláktól függ. Az iskolák milyensége pedig legnagyobb részben és rendszerint a közoktatásügyi kormány politikájától, a tanügyi politikától feltételeztetik. Mert a hol a közoktatásügyi politika jó és állandó, ott rendszerint jók az iskolák is, és ha jók az iskolák, akkor azokkal, mint jó és czélszerü eszközökkel, a nemzet szellemi nívójának, a polgárok egyeteme közműveltségének lehető legmagasabb fokra való emelése is kétségkívül elérhető. Elérhető, t. ház, egyfelől az iskolai tanítás vagy oktatás által, másfelől az iskolai, nemzeti és vallásos nevelés által. Ha tehát hazánkban általában a közoktatás, speczificze pedig a népoktatás állapotáról akarunk magunknak tiszta és világos képet szerezni és ha egyszersmind a kormány tanügyi politikáját vizsgálni, elbírálni akarjuk, ismernünk kell az iskolákat, tudnunk kell, hogy vájjon azok, mint a tanítás és nevelés eszközei, miképen felelnek meg nagy és magasztos ezéíjuknak. Említettem már, t. ház, hogy az iskolák, mint eszközök, kétféle irányban működhetnek a nemzeti czél elérésére: úgymint tanítás és nevelés által. És hogy úgy az egyik, mint a máfdk irányban kellő sikerrel működhessenek, az bizonyos feltételektől függ. Ilyen feltételek, illetőleg kellékek, már az iskolai oktatás vagy tanítás tekintetében, t. ház, a következők. Hogy az iskolák kellő számú alkalmas, szakképzett tanítókkal bírjanak, hogy azokban a növendékek életkorának, szellemi testi fejlettségük fokának megfelelő tankönyvek alkalmaztassanak, és harmadszor, hogy az iskolák, illetőleg az iskolai működés, a tanító és tanulók, a tanítás és a tanulás fölött kellő fölügyelet gyakoroltassák. (Úgy van! a szäsö baloldalon.) íme, t. ház, ezeket a kellékeket keresem én most első sorban a mi iskoláinknál is. Ezeket a kellékeket keresem; de hogy meg is találnám, legalább kellő mértékben, kellő számban, azt már nem mondhatnám. Mert bár igaz az, hogy népiskoláink már nemesak szép számban vannak, hanem, a mit igazi és őszinte örömmel veszek tudomásul a miniszteri jelentésből, évről-évre szaporodnak is, különösen most a nemzet ezredéves ünnepe alkalmából egyelőre mintegy 300-al növekedik azoknak száma; ámde kérdem, ugyan mit ér az iskola tanító nélkül? Azt ugyan tudom, hogy azokban a mostanában felállított és a legközelebbi jövőben felállítandó állami iskolákban vannak és lesznek is tanítók, de ugyan hány iskolánk van már eddig is tanító nélkül és mily óriási a a tanítóhiány nálunk"? Hiszen, ha jól vagyok értesülve, épen az igen tisztelt miniszter úrnak számítása szerint abban az esetben is, ha az iskolák Magyarországon államosíttatnak és minden szükséges helyre iskolai épületek emeltetnek, még 7000 tanítóra volna szükség. Most, jelen viszonyaink között, úgy hiszem, hiányzik mintegy 2000. A miniszter úr elismerésreméltó buzgósággal igyekszik a bajon segíteni; de kérdem, miként? Ugy, hogy az úgynevezett lelkésztanítókat meghagyta eddigi működésükben, meghagyta az iskolákban, és ez helyes is; másodszor úgy, hogy Pápán egy tam'tóképezdét szándékozik felállítani. Természetes, ez is igen helyes. Harnadszor pedig úgy, hogy a felekezeti képezdéknek bizonyos állami segítséget helyezett kilátásba; ez is helyes, ez ellen sem lehet senkinek sem kifogása, mert elvégre is tanítókra szükség van, tanítókat képezni kell akár a felekezeteknek, akár az államnak, akár együtt mindkettőnek, mert az iskola-ügy kiválóan állami érdek. (Helyeslés a ssélsó baloldalon.) Hanem, t. ház, mikor az igen t. miniszter úr, daczára annak, hogy önmaga beismeri a tanítói hiányt, daczára annak, hogy önmaga mutatja fel előttünk azt, hogy ezek a felekezeti tanítóképezdék évről-évre fogynak, s csak legközelebb is mintegy öt szüntette meg működését, és daczára annak, hogy ő — legalább egyelőre — egyetlenegy tanítóképezde felállítását helyezi csak kilátásba, ha — mondom — a t. miniszter úr daczára mindezeknek, mégis a felekezeti tanítóképezdéknek a segélyezésére 3000, mondd: háromezer forintot ad, már engedelmet kérek, t. ház, ezzel a nyomorult összeggel azt a nagy, azt a fontos, azt az állami érdeket képező nagyfontosságú tanügyet sem előbbre vinni, sem a tanítói hiányt pótolni abszolúte nem lehet. (Élénk helyeslés a sxélsö baloldalon.) A jó, a tanítás terén sikerrel működhető iskoláknak másik kellékéről, a', ellemi iskolák tankönyveiről ez alkalommal nem akarok bővebben szólani; nem azért, mintha ezek rá nem szolgálnának a kritikára, sőt inkább azt mondom, hogy nagyon is rászolgálnak alig néhánynak kivételével és kivételével azoknak, a melyek kritikán alúi állanak; hanem mert nem akarom ezeket most bírálni és mert nem akarok ismétlésbe bocsátkozni. Nekem a múlt esztendőben volt alkalmam a tankönyvekről való nézetemet elmondani. Nézeteim azóta egyáltalán nem változtak és most is azt állítom, hogy a míg növendékeink kezébe nem adunk oly könyveket, melyek azok értelmi fokának irály és béltartalom tekintetében megfelelnek, sikeres tanításról szó sem lehet. A jó iskola harmadik kellékéül a felügye-
