Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-550

550. országos ülés 18! társam a fővárosi államrendőrség első évkönyvét, vagyis első jelentését, a melyet az ő 1894. évi működéséről kiadott, és, t. ház, ezzel kapcsolatosan szóba hozta azt, hogy nem tudja, vájjon minő lesz az új főkapitány iránya, mert a míg ő teljesen meg van elégedve és elismerőleg nyilatkozhatik a múltra nézve, ebben a tekintetben a jövőre nézve kételyei vannak. Hát ebben a tekintetben megnyugtathatom úgy őt, mint az egész házat és a fővárost, hogy az újonnan kinevezett főkapitány iránya nem lesz más, mint hogy vezetni fogja az a czél, hogy a fővárosi államrendőrséget nemcsak visszaesni ne engedje, hogy abban ne csak stagnáczió ne álljon be, hanem, hogy a fővárosi államrendőrség minden tekintetben úgy fcjlesztessék továbbra is, hogy az egyrészről az állam, másrészről a főváros legvitálisabb érdekeinek teljesen megfelelően eddigi jó hírnevéhez és a főváros reputáczi ójához teljesen méltó legyen. (Mozgás és nyugtalanság a bal-és szélső baloldalon.) Azt hozza fel Holló Lajos képviselő úr, hogy nem helyesli azt a módot, a mely szerint a fővárosi államrendőrség személyzetének kiegészítése történik, mert azt kívánná, hogy a műveltebb elem vétetnék inkább tekintetbe, és hogy ne kiszolgált altisztek, káplárok, mint monda, hanem tanultabb, képzettebb, műveltebb emberek vétetnének be. Ennek az óhajnak kifejezése igen könnyű. A magam részéről én is óhajtanám, hogy minél tanultabb, képzettebb egyéneket kaphatnánk, mert természetesen azután annál könnyebb volna egyrészt a szolgálatra való kiképzés, másrészről annál kevesebb panasz lenne eljárásuk ellen. Csakhogy itt a viszonyokkal kell megalkudni, azok közül kell venni a személyzetet, a kik jelentkeznek, és e tekintetben, azt hiszem, nem egészen felel meg a tényeknek a képviselő úr ítélete, mert én a múlt nyáron a próbaidős' csendőröknek vizsgáján résztvettem és közvetlen saját tapasztalatomból mondhatom ennek eredményéről, hogy nemcsak a tanárok, hanem magunk, az államtitkárok és egyes miniszteri tanácsosok kérdéseire is oly jól feleltek, hogy az ott szerzett tapasztalás legvérmesebb reményeinket is fölülmúlta. (Egy hang balfelől: Kérdés, hogy értett-e az államtitkár hozzá ?) Azt is felhozta Ugron Gábort, képviselő úr, hogy Kis-Oroszi községében a csendőrség néppárti iratokat foglalt le és azokat elkobozni segítette, és hogy ezt tette az ottani főszolgabírónak egy bizalmas szám alatt kibocsájtott rendelete folytán. Hát ha csakugyan úgy van és csakugyan tette, kétségtelenül rosszul tette; de ezért nem a csendőrséget, hanem az illető megyei tisztviselőt kell kárhoztatni. Mert ha csakugyan az volna a kormánynak a czélja, hogy az ily ira1. február é-én, kedden. JgQ tokát elkobozza, akkor méltóztassanak megengedni, semmi értelme nem volna annak, hogy midőn milliónyi ívekben és példányokban osztatnak ki a néppárti programmok és szervezkedési munkálatok, épen csak e két községben koboztassa el azokat. De miután a képviselő úr ezt felhozta, én meg fogom e tekintetben tenni a magam kötelességét, meg fogom a dolgot vizsgáltatni, és biztosíthatom, hogy a kifejlendőkhöz képest ebben is el fogok járni. (Helyeslés jobbfelöl.) A mi a másik kérdést illeti, a melyet felhozott, tudniillik a Jakobovszky kiutasítását, igen sajnálom, de e pillanatban nem vagyok abban a helyzetben, hogy miután a fővárosi rendőrség főkapitányának, vagy esetleg egyik tanácsosának tényéről van szó, hogy most neki tüzetes váíaszszal szolgálhatnék; de meg kivánotn jegyezni azt, hogy e tekintetben a rendőrség csakis a fennálló törvényekhez és szabályrendeletekhez alkalmazkodik és a kiutasítás alkalmazásához csakis a legritkább esetben nyúl, és azt csak a legpregnánsabb szükség esetében használja. Annak idején majd bátor leszek erről is jelentésemet megtenni a t, háznak. A mi pedig a népjogokra vonatkozó állítását illeti, hogy itt a munkásoknak szabad gyülekezési jogát, azoknak szólásszabadságát nem respektálja a fővárosi államrendőrség, arra csak azt jegyzem meg, hogy a fővárosi államrendőrség a munkások gyülekezési kérdésében egy régebbi elődöm által — gondolom — 1882-ben kibocsájtott szabályrendelet értelmében jár el, (Zaj a szélső baloldalon.) nem tesz egyebet, mint a mit az előír az egybehívásról, a felelősségről stb., teljesen ahhoz tartja magát. Én magam érzem leginkább szükségét annak, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény alkottassák. Ennek hiányában igen sokszor történik meg az, hogy míg egyfelől az államrendőrséget azzal vádolják, hogy nem teszi meg a maga kötelességét és gyakran nagyon sokat enged meg: addig másrészről, ép ellenkezőleg, azt a vádat hangoztatják, hogy nem respektálja a szólásszabadságot. Mindenesetre azt hiszem én is, elérkezett az ideje, hogy — a mi mindenütt nehéz, de legnehezebb nálunk — egy minden igényt és első sorban az állam érdekeit, de a lakosságéit is kielégítő törvény hozassék, azért igyekezni fogok, hogy e tekintetben is megindítsam az erre vonatkozó tárgyalásokat. (Helyeslés jobbfelöl.) Végre hasonló nyilatkozatot kell tennem a cselédtörvényre vonatkozólag. Mindenki tudja, hogy nemcsak itt a fővárosban, hanem az ország egyéb részeiben is az 1876-iki cselédtörvény nem vált be; hogy ez a cselédtörvény még úgy is, a mint tényleg van, csak a papiroson exisztál,