Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-549

156 549, országos ülés 1896. február 3-án, hétfőn. nánt említem fel. Kárpótlást kapnának a szerzett és öröklött joggal biró gyógyszertárak, — nem tudom különféle fokozatok vannak-e, például generácziókra szóló jogok ? — szóval váltság útján lehetne ezt szabályozni, a nélkfí], hogy ez által valami nagyobb teher következnék az államra, mert ez a megváltás aránylag véve össze sem hasonlítható az úrbéri és szőlő dézsmaváltsággal. Mert megvallom, a szerzett, vagy uzus által hosszabb idők óta bírt jogot egyszerűen elvenni nem tartanám igazságosnak, ámbár én mindenkép a szabad verseny híve vagyok és óhajtom, hogy a gyógyszertárak engedélyezése eltöröltessék. T. ház! Az országos közegészségügyi tanács jelentésének 19-ik pontjáról óhajtok még szólani. Igen fontos az ásványvizek és azok meghamisításának kérdése. A borhamisítás ellen már hoztunk törvényt, csak szigorúan végre kellene hajtani. így például a pinczékben készült úgynevezett olasz borok vannak, melyek Olaszországot soha sem látták és mindenféle ezifra nevek alatt mérgek szerepelnek. Legutóbb Fiúméban is fedeztek fel egy ilyen nagy borgyártó testületet. Hát ezt a törvényt szigorúan végre kellene hajtani. Ha tehát szükséges volt törvény a borhamisítás eltiltására, azt gondolom, ép úgy az ásványvizek hamisítását sem kellene megtűrni. Magyarországot az Isten e részben is nagyon megáldotta, Kitűnő és kitűnőbb ásványvizeink vannak; a Székelyföldön egyik forrás alig van száz lépésnyire a másiktól. Beregvármegyében, a felföldön és egyebütt is bővében vagyunk az ásványvizeknek, és egypár élelmes vállalkozó, mint Mattoni és Saxlehner, fel is használták ezeket olyannyira, hogy a hol például a magyar nevet még nem is ismerték, a Rákóczy és Hunyady-kesenívizek hirdetéseivel és nagy reklám útján a magyar nevet megtanulták ismerni a világ legelrejtettebb zugában is. Hogy tehát jó kezelés és kis reklám mellett — a mely ma elkerülhetetlen — a külföldön mire lehet menni ásványvizeink kelendővé tételében, azt e czégek megmutatták. Azonban megmutatták nálunk más czégek is, például Mattoni a gíeszhübli forrással, hogy mily eredményt lehet felmutatni, Magyarország micsoda mennyiséget fogyaszt ebből a vízből, mert tisztán és rendesen kezeltetik. így a mi ásványvizeink is jó kezelés mellett és megfelelő reklámmal a külföldön jó hírnévre és nagy kelendőségre tennének szert és ezzel bőven visszatértílne az az összeg, a mit mi a karlsbadi, gíeszhübli stb. vizek behozataláért a külföldre vagyunk kénytelenek fizetni. Tudom, hogy vannak speeziális ásványvizek, mint például a karlsbadi Sprudel-forrás, melyet nem lehet pótolni. Ez annyira határozott gyógyvíz, hogy örülni kell, ha itt is kapható, és én távolról sem akarok az ilyen vizek behozatala elé gátat vetni; de azt kívánnám, hogy a mi igazán jó ásványvizeink is, melyek a versenyt bátran kiállhatják a külföldi ásványvizekkel, mint például a beregvármegyei vizek a gíeszhübli vízzel, tiszta és átszűrt állapotban jussanak a közönség közé, és a belügyminiszter közegei volnának hivatva felügyelni arra, hogy régi töltésű vízzel a közönséget ne csalják meg. Azonkívül ily ásványvizek hamisítása tiltassék el, így például a parádi víz igen nagy mértékben van hamisítva. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Gyáraié vannak!) Ezt kárhoztatom. A forrás olyan gyengén adja a vizet, hogy »Parádi« czímen hamisított vizek kerülnek a forgalomba, A beregraegyei források oly bővek, hogy a Schönborn-féle vizeket és a luhi Margit-forrás vizét hamisítani nem szükséges, de a parádi forrást hamisítják és e hamisításokat terjesztik. Ha a közegészségügyi tanács megvizsgálja és rámondja ezekre, hogy az egészségre nem ártalmasak : jó, legyen ! De akkor kényszerítse a t. belügyminiszter úr, hogy kénytelenek legyenek rányomtatni, hogy az rntíásványvíz és akkor mindenki tudja, mit iszik, de á valódival ne keverjék Össze. Volt ezelőtt egy üdvös intézkedés, igen óhajtanám, ha ma is fennállna, de a 19. pontból nem tudom kivenni és épen azért kérem a t. belügyminiszter úr szíves felvilágosítását, nevezetesen ez — a mint innen látom — az volt, hogy a töltéseknek az idejét az ásványvíz forrás tulajdonosai 1894/95-ben köteleztettek a dugaszra való beégetés által megjelölni. Ezt nagyon helyénvalónak tartom. A luhi Margitforrás tulajdonosa ez ellen felírt a belügyminiszterhez, és a közegészségügyi tanács a következőt határozta és ajánlotta a t. belügyminiszter úrnak : Tekintve, hogy az ásványvizeknek töltési évszáma a külföldről behozott ásványvizek edényein sincs kitüntetve, — az edényen nincs, de a dugaszon igen —• a tanács ezen jelzés alól az összes ásványvíz-termelőknek felmentését kéri. No hát én az ilyen tanácsnak nagyon is útilaput kötögetnék a talpára, (Helyeslés a szélső baloldalon) a mely ilyen tanácsot oszt. Egyetlen forrástulajdonos kéri a felmentést, a többi belenyugszik és ő valamennyit fel akarja szabadítani, hogy ne legyenek erre kénytelennek. Ha a közegészségügyet elő akarjuk mozdítani, ne töröljük el az ilyen intézkedést, hanem szigorítsuk és kötelezzük a hazai forrástulajdonosokat arra, hogy égessék rá a dugaszra a töltés évszámát. Azt, hogy a külföldi üvegeken állítólag nincs rajta, nem találom indokul; az hogy Ausztriában rosszul van, vagy hogy annyira kelnek az ásványvizek, hogy nem szükséges rányomtatni, nem szolgálhat nekünk indokul arra, hogy a mi publikumunkkal nem tudom hány esztendős