Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-549

548. országos ülés 1896, >. február 3-án, hétfőn. 145 mííérzékű, a színház érdekeit szívén viselő, akaraterős és akarni tudó ember. Azonban kijelentem, t. ház, bár nem ismerem a szerződést, melyet vele a belügyminiszter úr kötött, hogy szemben a vezető igazgatóval, a ki az anyagi eszközöket rendelkezésére bocsátja a színháznak, úgyszólván legfölebb csak vétó joggal bir. Ha adminisztratív tekintetben van is némi, kicsi hatásköre, tényleges hatásköre a kolozsvári nemzeti színház művészi színvonalára nincsen. Van azonkivül egy úgynevezett szinházi választmány, a mely koronkint és elvétve tart üléseket, és a mely, dicséretére legyen mondva, kellő buzgalmat fejtett ki abban, hogy egyes memorandumok útján felhívja a belügyi kormány figyelmét azon tarthatatlan állapotokra, a melyek között a kolozsvári nemzeti szinház sínylődik. Azonban ezen memorandumokon túl, hatáskör hiányában, nem terjeszkedhetett ki. A váltakozó belügyminiszterek dicséretes buzgalommal láttak hozzá, hogy a »nemzeti színház* sorsán valamikép segítsenek, azonban a tanácskozásokon túl nem mentek, főkép pénzügyi szempontokból, a melyeket én is mérlegelni tudok. Azonban el lehet mondani, t. ház, hogy a kolozsvári nemzeti szinház jobb jövője valóságos ánketezésbe fúladt. Jelenleg van egy vállalkozó igazgató, igen intelligens, jóravaló ember, ki azonban részint azért, mert nem rendelkezik a kellő anyagi eszközökkel, részint pedig azért, mert a sokai hányatott müintézet vezetésére a megbízást olyan későn kapta, a mikor már a vidéki jobb színtársulatok a vidék legjobb erőit lekötötték, nem akar és nem tud reszkírozni. Az anyagi erők hiánya is. a melyekkel o nem rendelkezik, szintén bénítólag hat az ő működésére és egyáltalában a szinház sorsára, de főkép — mondom — az a körülmény, hogy a kolozsvári nemzeti színházhoz hivatásszerűleg belépő tagok legnagyobb része már a vidéki színházakban van lekötve, hat bénítólag. Másfelől a. régi jó színészeket, a kik erejüknek javát, művészi képességeik teljét 10—12 esztendeig, sőt tovább is a kolozsvári nemzeti színháznak szentelték, az új vállalkozó igazgató olyan szerződtetési ajánlatokkal kínálta meg, a melyek sem az ő régi művészi hírnevükhöz, sem ahhoz a kegyelethez, a melylyel tagadhatlanúl viseltetnie kell az új igazgatónak a régi tagokkal szemben, nem méltók. Ennélfogva a régi tagoknak egy része a szerződést — még eddig legalább — kénytelen volt visszautasítani. Mit látunk, t. ház, a budapesti nemzeti színháznál ? Azt, hogy a régi tagok, a kik mű • vészi erejükkel évtizedeken át szolgálták a színházat, azok bizonyos kegyelettel istápoltatnak akkor is, a- mikor művészi tehetségeik kifejtésében Őket a természet változhatlan törvényei gátolják. KÉPYH. NAPLÓ. 1892—97. XXIX. KÖTET. Azt hiszem, t. ház, hogy az a 20.000 forint állami sznbvenczió nemcsak azért adatott a kolozsvári nemzeti színháznak, hogy úgy a hogy igazgattassák, hanem azért, hogy ebbeli kötelezettségeit a régi jó tagokkal szemben teljesítse. Hallottunk és hallani fogunk valószínűleg még ezután is a vidéki színtársulatoknál feljajdulásokat az iránt, hogy mi lesz az ezredéves ünnepségek alkalmával, hogy ezek a társulatok tönkre fognak menni látogatók hiányában. Én ezt nem hiszem, és legkevésbbé áll ez, t. ház, a kolozsvári nemzeti színházra nézve; annak a jó előadásait, és még a kevésbbé jobbakat is, mindig méltányolja az ottani közönség. Ennélfogva, t. ház, és különösen annálfogva, minthogy a kolozsvári nemzeti szinház épülete oly rozoga állapotban van, nem akarom a t. ház figyelmét részletekkel fárasztani, elég, hogy ha rámutatok arra, hogy színpadja és díszletei, egyáltalában a szinház egész berendezése a modern kor követelményeinek teljességgel nem felelnek meg, nincs vasfüggönye sem, a mint az már tűzbiztonsági szempontból is szükséges volna: mindennél fogva — mondom — és az előbb elmondottaknál fogva, én a baj szanálását máskép nem tudom képzelni, mint a teljes és gyökeres államosítás által, még pedig úgy, hogy a kinevezett intendáns teljes hatáskörrel ruháztassák fel úgy művészi, mint adminisztratív szempontból ; ne csak véto-joga legyen az egyes szerződések és előadások ellen, hanem azokat irányítsa, vezesse. Azt hiszem, hogy a jelenlegi intendáns ebben a hatáskörben teljesen és mindenképen be fog válni. A t. pénzügyminiszter úr — a ki, sajnálom, hogy nincs jelen — ne ijedjen meg attól, mintha ez az államosítás borzasztó költségekbe kerülne és az állambudgetet úgy túlterhelné, a mit az nem birna meg. A szinház renovácziójára, úgy, a mint az most van, 20—25 ezer forint nagyon is elegendő összeg volna, viszont ha a«sznbvenczió, az állami segély 10 ezer forinttal felemeltetnék, az is elegendő volna arra nézve, hogy a művészi színvonal teljes mértékben fentartassék. Szó volt arról is — és ez nagyon helyes -az egyes memorandumokban, hogy az operaház és nemzeti szinház nem működő, illetve működő, de úgyszólván felesleges tagjai koronkint lejöjjenek a kolozsvári nemzeti színházba vendégszerepelni, és ezáltal bizonyos szervi kapcsolat létesíttessék a két nemzeti szinház közt. Ismételten kérdem a t. belügyminiszter urat, hogy kilátásba helyezheti-e a jövő esztendőre a kolozsvári nemzeti szinház államosítását, mert ilyen dezolált állapotok közt sem hivatásának magaslatán nem áll, sem föladatának meg nem felel. A tételt különben elfogadom. (Helyeslés jobbfelöl.) 19