Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-548

548. orsscágos Slé* 1896. febraár 1-én, szombaton. \ g j a színházépítést, a melyek mellett fel lehet építeni, sőt azt tartom, leghelyesebb volna, ha a város maga ragadná ezt a kezébe és építene színházakat, a mi nagyon jó tízlet is volna a városra, mert az az összeg, melyet a város színházra fordít, indirekté visszajön a város kasszájába, mert tudjuk, hogy a színházak oly forgalmat csinálnak az egész városnak, és hogy a színházak környékén oly forgalom van, hogy indirekt adó képében a költség sokszorosan visszatéri!!. Tehát voltaképen ebben anyagi áldozat a városra nézve nincs. De mikor látjuk, hogy a kisvárosok a vidéken nagy áldozatokkal építenek Színházakat, egyiket a másik után, akkor Budapest egészen tétlenül nézi a magyar színészet fejlődését, és semmit sem tesz, ezt én Budapesthez, mint az ország fővárosához kötött igényeknek megfelelőnek nem tartom. (Igazi Ügy van í a bal- és szélső baloldalon.) Azt hiszem, bármennyire forszírozzuk is, a magyar operának ezt, a költségtételét sok időre fentartani úgy sem lehet. Nem tartom czélszerűnek, sőt lehetetlen is, hegy az opera az idén, a millenium esztendejében bezárassék, de azt hiszem, hogy jövendőre, 1897-re nem fog a magyar törvényhozás ily áldozatkész lenni, s nem fog ily óriási összegeket megszavazni. Megmondtam, miért tartom elvi szempontból feleslegesnek az intendánsi állást, és nagyon természetes, hogy ez okoknál fogva a költséget sem fogom megszavazni. (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) Elnök: Kivan még valaki a tételhez hozzászólani? Ha szólani többé senkisem kíván, a vitát bezárom. Szavazás előtt szó illeti még a több mint tíz képviselő által aláírt indítvány benyújtóját, Bartók Lajos képviselő urat, Bartók Lajos: T. ház! (Halljuk!) Határozati javaslatomnak kettős czélja van: a nemzeti- és operaszínháznak áthelyezése a kultusz-tárcza keretébe, és az intendánsi állásnak eltörlése. Úgy hiszem, elég kimerítő volt a vita, és t. képviselőtársaim, kik felszólaltak a kormánybiztos úrral szemben, azt hiszem, elég kimerítően, magyarázólag és indokolva plauzibilissé tették a t. ház előtt, hogy e határozati javaslat effektuálása helyén van, és a művészetek érdekében sürgősen kívánatos. Most én már tüzetesebben ismétlésekbe bocsátkozni nem fogok, t. ház, szükséges azonban egy pár dolgot rekapitulálni, szükséges különösen a t. kormánybiztos úr tegnapi beszédére pár megjegyzést tennem. (Halljuk! Halljuk!) Személyes kérdésekkel kezdem. A mit rólam, mint szerzőről, a kormánybiztos úr beszéde elején felhozott, azt hallgatással mellőzöm. Azt hiszem, a túloldal magaviselete is elárulta, hogy ez igen különös hivatalos ízlésre mutat. (Úgy van! balfelöl.') De már a második állítását illetőleg, a mi szintén személyes vonatkozású, hogy engem a kormánybiztos úr nevezett ki dramaturgnak, — bocsánatot kérek, ismét nem tűr ellenmondást a kormánybiztos úr — íme, ezzel az okmány nyal (Félmutat egy okiratot.) igenis a kormánybiztos úr én rám ez év végéig bezárólag kiterjesztette a dramaturgi állást, de ugyanazon iratban jelezve van, hogy még 1892. január 12-én neveztettem ki drámabírálónak az akkori intendáns által, tehát itt nem mond valót a mélyen tisztelt kormánybiztos úr. (Zaj. Halljuk! Hulljuk!) Hogy azután újévtől fogva meg fogja-e ez évre újítani kinevezésemet, azt nem tudom, nem is remélem. De engem kinevezett dramaturgnak gr. Zichy Géza, egy elismert irótársain, azonfelül zeneművészettel foglalkozó kompozitör, a kinél értettem a jogezímet, hogy miért lett az opera és a nemzeti színház intendánsa. De azt kell kérdenem a kormánybiztos úrtól egy offenbachiáddal: »Ez az úr hol tanúihatott, hogy doktorsághoz juthatott ?< (Derültség balftlöl.) Ha kérdezzük, hogy a kormánybiztos urat micsoda előtanulmányok, micsoda speeziális szakértelem alapján tették a művészetek élére, akkor nem fogunk erre választ kapni. (Ügy van! balfelöl.) T. ház! Következik egy új állítása a kormánybiztos úrnak, a mely szintén nagyfokú tájékozatlanságról tanúskodik, nem a múlt régimét illetőleg, hanem saját kormányzati körét és őt illetőleg. Ugyanis midőn vádolom a nemzeti színházat, hogy az nemzetietlen szellemű és alanti irányú, és kimutattam, hogy mennyire hódol az idegen múzsa legszégyenletesebb alanti termékeinek, hogy mennyire elhanyagolja a magyar nemzeti irodalmat, a klasszikái nemes társadalmi drámát és magas tragédiát, mondom, midőn ezt igazoltam, felhozva a folyvást repertoáron, só't újítva bemutatáson lévő franczia és más bohózatokat, akkor azt mondta: hiszen Bartók maga mint dramaturg fogadta el ezeket, én vagyok a bűnös benne. Tudnia kell a kormánybiztos úrnak — miután még, reméljük, lesz szerencsénk továbbra is a nemzeti színháznál — hogy a dramaturg nem is fogad el előadásra idegen műveket, csupán magyar, eredeti termékeket és azokról, mint bíráló jelenti, hogy előadható művek-e. Már most, t. ház, a kormánybiztos úr kimutatásával szemben, hogy milyen előkelő a repertoárja a nemzeti sziuháznak, hogy menynyire eredeti szellemű s magasan álló, nem mulaszthatom el az ő regimejeinek múlt évi statisztikai adataival foglalkozni. íme: 1895. január 17*