Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-548

548. országos ülés 1896. február 1-én, szombaton. { 9> 1 Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter: T. képviselőház! Tudomásom van arról, hogy igen tisztelt képviselőtársam a minisztériumban megjelent és bizonyos vasútakra vonatkozó aktákat kívánt megtekinteni. Én ugyan, Ígéretemhez képest, az utasítást közegeimhez azonnal megtettem, de akkorig még az az osztály ezt az utasítást nem vette kézhez, és így még nem lévén kezei közt az utasítás, természetesen nem is bocsáthatta az aktákat rendelkezésre. Azt gondolom, hogy most már ez az akadály teljesen megszűnt és akármikor fognak oda menni a t. képviselő urak, rendelkezésükre fognak azok állani. (Helyeslés.) Elnök: Áttérünk a napirendre. Az indítvány- és interpellácziós könyvek fel fognak olvastatni. JosipOvich Géza jegyző: Tisztelettel jelentem a, t. háznak, hogy sem az indítvány-, sem az interpellácziós könyvben újabb bejegyzés nincs. Elnök: Tudomásul vétetik. Következik a belügyi költségvetés (írom. 983.) folytatólagos tárgyalása. Ki következik? Schóber Ernő jegyző: Fenyvessy Ferencz ! Fényvessy Ferencz: Mélyen tiszteit képviselőház ! Bármennyire stereotippé válnak is az én igénytelen felszólalásaim a színművészeti kiadások czíménél, még sem tehetem hogy ezúttal fel ne szólaljak. Nem tehetem, azon egyszerű oknál fogva, mert nem óhajtanám, hogy esetleges hallgatásom épen azon körökben, a melyek a szinügyi kérdés iránt érdeklődnek, bármily szempontból is félremagyarázható lehessen. De nincs is okom fel nem szólalni, mert hiszen az események, t. képviselőház, — és látszassák ez henczegésnek tőlem, vagy nem — az egész vonalon mindenben igazat adtak eddigi igénytelen felszólalásaimnak. Egy klasszikus tanúra fogok hivatkozni e tekintetben, mikor beszédem folyamán be fogom ezt az állításomat bizonyítani. E klasszikus tanú pedig nem más, mint báró Nopcsa Elek kormánybiztos úr, illetőleg annak tegnapi beszéde. Mi volt az én álláspontom és felfogásom a színművészeti ügyek kérdésében? Mi volt felfogásom ennek formai és mi érdemleges részénél? A formai résznél álláspontom az volt, hogy a költségvetésnek természete, logikája, az ügybeosztásoknak követelményei, az azonos ügyeknek csoportosítása feltétlenül követelik, hogy a nemzeti színháznak ép úgy, mint a magyar királyi operaháznak, a kolozsvári színháznak ép úgy, mint a vidéki színészetnek ügyei a belügyminisztériumból áttétessenek a kultuszminiszKÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXIX. KÖTET. ter hatáskörébe. Mert legyünk egyszer már azzal tisztában, hogy a színházi ügyek, vagy egyseerfíen rendőrségi engedélyhez kötött policziális ügyek, vagy pedig a nemzeti kultúrának egy darabja. Ha ez utóbbi áll, pedig azt hiszem, hogy ez áll, akkor ezen ügyeknek nem a belügyminisztérium, hanem azon minisztérium hatáskörében van helye, a mely egyedül és legelső sorban van hivatva a magyar nemzeti kulturmissziónak eleget tenni, irányt adni, eszmét produkálni és ezeket a nemzeti géniusz dicsőségére végrehajtani és érvényesíteni. Ez nem bizalmatlanság, pláne nem az részemről az igen tisztelt belügyminiszter úr személye irányában és vele szemben, a ki — nyíltan merem mondani, mert tudom, — lelkes barátja a magyar színművészetnek. Nem bizalmatlanság ez elődjével szemben seffl és nem bizalmatlanság azon hivatalnoki osztály iránt sem, a mely ezen ügyeket ina tisztességesen, lelkiismeretesen és buzgalommal vezeti, mert ha más semmi okom sem volna, de maga az az ok, hogy az országos színművészeti akadémia és a magyar királyi zeneakadémia a közoktatásügyi miniszter alá tartozik, a mely intézetek tudvalevőleg az erőket adják az operaháznak és a nemzeti színháznak, maguk a színházak pedig nem tartoznak alája. (Úgy van!) Már tavaly voltam szerencsés kifejteni a házban és a pénzügyi bizottságban is, hogy anomália, hogy e két intézmény két különböző kormányzati ág közt oszoljék meg; hiszen ez állandó érdekkapcsolatban kell hogy legyen egymással, hogy az a kultuszminiszter, a ki kezeli és vezeti a zeneakadémiát és a színi akadémiát, 1 tudhassa, micsoda termés van a művészi erőkben? S a szerint rendezze be az operaház és a nemzeti színház személyi ügyeit. Már akkor kifejtettem s ma is állok mellette, hogy két kormányzati ág közt megosztani e két ügyet valóságos vétek a magyar nemzeti kultúrával szemben. Ma, t. ház, örömmel jelenthetem, hogy bosszú időszak után ez az álláspont mégis csak diadalra jutott a magyar kormány kebelében, csak azt sajnálom, hogy míg nagy, korszakot alkotó eszméket a magyar kormány és a szabadelvű párt, miként a közelmúltban is, oly hamar, mondhatnám oly párját rikító könnyedséggel tudott valósítani és végrehajtani, addig ilyen kis formális ügyekhez évek hosszú .«ora kell, míg az ember meg tudja értetni a kormánynyal, hogy ez szükséges, ez kell. De ma már nem kevesebb államférfiú, mint maga az igen tisztelt kultuszminiszter, elfogadja az én igénytelen álláspontomat, a mennyiben a kezemben levő idei költségvetés indokolásában szórói-szóra ezeket mondja: » Addig, a míg egyrészt az operai és színművészeti iskolák ügye és másrészt a 16