Képviselőházi napló, 1892. XXIX. kötet • 1896. január 27–február 14.

Ülésnapok - 1892-547

£43. országos tlés 1896. január Sí-én, pántokén. 113 nevezni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső bal­oldalon.) Még csak egy nézetpontot kell elmondanom, a mivel harczolnak az intendánsi állás fen­tartása mellett, és ez az, hogy neki reprezen­tálnia kell. Hát, t. ház, mit reprezentál az intendáns? A művészi depravácziót? Ezt a le­sülyedt frivolizmust, a mely belopődzik a nem­zeti színház különben éieterős, kipróbált szel­lemi organizmusába, ezt reprezentálja a kor­mánybiztos úr, vagy az óriási deficzitet ? (Derültség és felkiáltások balfelöl: Mind a kettőt!) És ha reprezentálni kell, hát hogyan reprezentál az udvar előtt? Hiszen ez az intendánsság egy arisztokratikus intézmény, úgy látszik. Az ilyen állás a múltba illő, melyet én nem tartok a mai demokratikus korba valónak. De ha reprezen­tálni?, kell, akkor tessék more patrio tenni: a ki reprezentál, az úr legyen. (Derültség a szélső baloldalon.) Gr. Esterházy Miklós például azt mon­daná : »Ha királyom a színházamba jő: egy esztendei jövedelmemet, fél vagyonomat rá, hogy méltóan fogadhassam királyomat!* A kormány­biztos úr pedig, ha a király a saját szín­házába jő, akkor azt mondja: »Kérek 2000 forint fiakkergeldet, hogy méltósággal a király elé mehessek!« (Élénk derültség a baloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Bocsánatot kérek, t. ház, de az idő előre­haladottsága miatt befejezem beszédemet. (Hall­juk! Halljuk,!) Nagyon köszönöm, hogy a ház szokatlan figyelemre méltatta a nemzeti és opera-színház témáját. Nem is áll az, hogy a magyar parlamentben nem volna meg az érzék azon nagy momentumok iránt, melyek a nem­zeti művelődés nagyságának visszatükrözésére, és a társadalom felemelésére vonatkoznak. Sohasem zárkózott el a parlament a művészi élet szükségletei elől, nem zárkózhatik el a jelen parlament sem, mert hiszen a jelen patriar­kális szellem mindig az első volt a művé­szetek emelésében, a népnél ép úgy, mint a fő­uraknál, osztálykülönbség nélkül; e tekintetben sohasem volt nézeteltérés, és nemcsak a meczé­náai hajlam volt meg, de megvolt a talentum is a magyarban mindig arra, hogy a világ első nemzete lehessen a művészetek terén is, úgy a legmagasabb drámán, mint a legmagasabb operai művészet terén. De ha azután szemére vetik a háznak, hogy a művészet iránt nem érdeklődik, nem csodá­lom, mikor maga a művészet megfeledkezik magáról, és annak intézője azt meg nem be­csülve, leszállítják arról a piedesztáíról, arról a márványtalapzatrób mely megilleti, a közön­ségesség posványába. (Igaz! Úgy van! a bal­oldalon.) A művészeteket magasra kell emelni, a KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXIX. KÖTET. múzsának szeplőtelen tisztának kell lennie, mert különben nem lesz múzsa. És még egynek kell lennie : határozottan magyar szelleműnek. (Élénk helyeslés a baloldalon.) S az a művészet, mely nem nemzeti szellemű, nem tesz szolgálatot a közéletnek, legalább én ezt tagadom, mindenki tudja, hogy az idegennek folytonos szolgai követése nem is művészet, hanem csak silány imitáczió. (Úgy van! balfelöl.) Ettől kell meg­menteni a színházat és ezért kell azt egy jól alkotott szakosztály szervezetébe bele­ékelni és azok élére arra hivatott férfiakat állítani. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Tudom, hogy majd előhozakodik a t. kor­mánybiztos úr azzal, hogy soha a színházak jobb rendben nem voltak, mint most; remélem, hogy még pluszt is ki fog mutatni, mert ez is a művészethez tartozik, hogy mint pénzkereseti intézetet tüntessék föl s dicsekedjenek a jöve­delemmel akkor is, ha nem a művészeti köve­telményeknek megfelelő előadások csinálják a jövedelmet, a melyek nem válnak a színházak erkölcsi nívójának emelésére. De kérdem, t. képviselőház, mi szüksége az operának arra a magas szubvenczióra, ha pluszt fog kimu­tatni a t. kormánybiztos úr? Akkor miért kel­lett a milléniumra azt a jelentékeny összeget, csaknem negyedmilliót kérni, ha a színházaknak pluszuk van? Megmondom miért! (Halljuk! Hulljuk!) Azért, mert két számtiszttel teljes jóhiszeműséggel ép úgy megcsinálhatni holnap egy minuäz-kimutatást, mint a hogy megcsinál­nak egy plusz-kimutatást. Hiszen az operaház­nak nincsen közönsége! A kormánybiztos úr egy nap ezt mondta nekem: »Üres a szín­házam, az opera, mert az én közönségem bör­KÍánerekből áll, a börzén pedig ma krach volt.« (Derültség.) Én erre azt mondtam: »A börzén csak ma volt a krach; de az operában már három hónap óta nincs sem egy börziáner, sem más közönség!« (Derültség.) És ez így van, mert az operának ma csak kétféle közönsége van: egy ingyenes közönség és másodszor egy olyan közönség, a melynek fizetnek, hogy az operában ott legyen ; és ezen utóbbi kategóriába tartozik a mélyen tiszteit kormánybiztos úr is. (Élénk derültség.) Még egyszer köszönöm a í. ház szíves figyelmét, és nem is kételkedem benne, ismer­vén úgy a t. belügyminiszter úrnak kiváló ízlését és ügybuzgalmát, mint a kultuszminiszter úrnak hajlamát arra, hogy a színművészeiét egész terjedelmükben az ő tárczájába helyez­tessenek át, hogy határozati javaslatomat szíves figyelmökre fogják méltatni, s a kellő méltány­lással fogják azt magukévá tenni és megvalósí­tani. Leszek bátor azt felolvasni: (Olvassa.) »Minthogy a nemzeti és a magyar királyi 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom