Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-530

6 fi: 580. országos ülés 1896. január 11-én, szombaton. már — igen gyakran — nagyon gyorsan végződik. Méltóztassék a miniszterelnök úr erre is kiter­jeszteni figyelmét, és lehetőleg úgy intézni a dolgot, hogy csakis a tényleges vagyonért fize­tett adó, és az is a honvédek kérelméhez képest, minimaliter 3 írtban megállapítsa vétessék alapúi. Különben a tételt elfogadom. Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Kiván-e még valaki szólni? Ha nem: a vitát bezárom. A tétel nem lévén megtámadva, kije­lentem a ház határozatát, hogy a ház meg­szavazza. r Molnár Antal jegyző (olvassa): Átmeneti bevételek: 30.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Ezzel, t. ház, a tegnapi határozathoz képest a költségvetés tárgyalását ma abban hagyjuk és a hétfői 10 órakor kezdődő ülésnek napirendjére az első füzetben levő költségek, esetleg a bel­ügyi költségvetés volna kitűzendő. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni. (Igen!) Ezt tehát, mint a ház határozatát, ezennel kimondom s az ülést 5 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Kérem, foglalják el helyüket. Az ülést újra megnyitom. Következik a 21. sorjegy­zékben (írom. 1007) foglalt kérvények folytató­lagos tárgyalása. Molnár Antal jegyző : (Olvassa.) Heves vármegye közönsége, Pozsony vármegye közön­sége, Trencsén vármegye közönsége, Szeged sz. kir. város közönsége, Zemplén vármegye közönsége, Székesfehérvár város közönsége, Kassa sz. kir. város közönsége, Pécs sz. kir. város közönsége, Ung vármegye közönsége, Békés vármegye közönsége, Nagyvárad sz. kir. város közönsége, Győr sz. kir. város közönsége, Szat­márnémeti város közönsége, Pozsony sz. kir. város közönsége, Abauj-Torna vármegye közön­sége, Szabadka sz. kir. város közönsége, Sáros vármegye közönsége, Arad sz. kir. város kö­zönsége, Udvarhely vármegye közönsége, Csik vármegye közönsége, Zombor sz. kir. város kö­zönsége, Bereg vármegye közönsége, Hunyad vármegye közönsége, Magyar főiskolai ifjúság, Möson vármegye közönsége, Bács-Bodrog vár­megye közönsége, Vas vármegye közönsége, So­mogy vármegye közönsége, Győr vármegye közönsége, Szabolcs vármegye közönsége, Gö­inör-Kishont vármegye közönsége, Baranya vár­megye közönsége, Zala vármegye közönsége, Árva vármegye közönsége, Csanád vármegye közönsége^ Hajdú vármegye közönsége, Komá­rom sz. kir. város közönsége, Csongrád vármegye közönsége, Liptó vármegye közönsége, Három­szék vármegye közönsége, Kis-Küküllő vármegye özönsége, Torda-Aranyos vármegye közön­sége, Arad vármegye közönsége, Maros-Vásár­hely város közönsége, Kolozs vármegye közön­sége, Kolozsvár sz. kir. város közönsége az 1889: VI. tcz. 25. §-ának módosítása iránt kér­vényeznek. Szász Károly, a kórvényi bizottság előadója*. T. képviselőház! Több törvényható­ság feliratot intézett a házhoz az 1889: VI. törvényezikk 25. §-ának olyatén módosítása tárgyában, hogy a második szolgálati év el­töröltessék. Indokolják a törvényhatóságok e kérelmüket azzal, hogy a tiszti létszám, mely­ben a törvény hozatalakor hiány volt, immár az 1894-ben a vizsgát sikerrel letett önkénte­sek által be van töltve annyira, hogy azok, a kik a tiszti vizsgát letették, már hadapródokká sem neveztetnek ki, s az új tiszti kinevezések csak akkor fognak szükségessé válni, ha és a mennyiben a tiszti létszámban halálozások, nyugdíjazások vagy esetleg háború következtében üresedések állanának be. Ellenzik a törvényszakasz feutartását azért is, mert bénítja az ifjúság életpályáját, különösen azokét, kiknek a katonai pályára semmi kedvük, semmi hivatásuk nincs. Ellenzik, mert szerintük a hadseregnek úgy sincs szüksége erre, minthogy a tiszti létszám teljes; és az illetők, ha a második év végén letennék is a vizsgát, úgy sem volnának mint tisztek alkalmazhatók. Minthogy tehát nézetük szerint a nvísodik önkéntesi év fentartására semmi szükség nincs, kérelmük abban csúcso­sodik ki, hogy a 25. §-nak a második szolgá­lati évre vonatkozó része töröltessék. Hogy e szakasznak mily üdvös hatása van, a törvényhatóságok feliratai is elismerik, mert rámutatnak, hogy a tiszti létszám örvendetesen szaporodott; szaporodott 38°/o-ról 88°/o-ra, tehát épen 50°/o-al. Ha ez állapot feutartását lehetne remélni, igaza is volna azoknak, kik a §. e részét törülni kívánják. De a halandóság, a tömeges, mindinkább szaporoló nyugdíjazások, esetleg a háború folyamán beálló tiszti hiány, és főleg a tiszti hiány a honvédségnél és a népfölkelésnéi, indokolják e szakasz feutartását Végűi megjegyzem, hogy az az állítás, hogy önkéntesek a sikeres tiszti vizsga után még had­apródokká sem neveztettek ki, konkrét adatokkal bizonyítva nincs. Mindezeknél fogva a bizottság nevében indít­ványozom, hogy a kérvény a ház irattárába tétessék le. Hévizy János jegyző: Nánásy Ödön! Nánásy Ödön: T. ház! Mint az előadó úr kifejtette, 46 törvényhatóság és törvényható­sági joggal biró város kérvénye fekszik a ház előtt a 25. §. oly irányú módosítása tárgyában, hogy a tiszti vizsga sikertelen letétele esetén se kelljen második szolgálati évet tölteni W

Next

/
Oldalképek
Tartalom