Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-542

ggg 642. országos ülés 1896. január 25-én, szombaton. yényerőre emelése érdekében egész befolyását latba fogja vetni. A t. miniszterelnök úrnak erre adott válasza, a sorrend tekintetében, a kormány régi álláspontját fentartotta, sőt ez álláspont aggasztó voltát még súlyosbította azzal, hogy maga a miniszterelnök úr figyelmeztetett a közigazgatási bíróságról szóló javaslat oly mozzanataira, melyek a kormány intencziói szerint is a törvényjavaslat tárgyalását meg fogják hoszszabhítani; figyelmeztetett arra, hogy e javaslatnak mily fontos elvi kérdései vannak, melyekre nézve elágaznak a vélemények, melyek némelyikére nézve maga a kormány tart módosítást szükségesnek. Szóval, mintegy aláhúzta és még világosabbá tette azt a kételyt, vájjon e nagyfontosaágú kodifikatorius mű letárgyalása után még maradhat-e ideje a háznak, hogy más, époly komoly, s ha nem is époly terjedelmes, de: tán ép oly elvi vitákra alkalmat nyújtó javaslattal alaposan foglalkozzék. A másik irányban pedig, tudniillik abban, a melyre rámutattam, midőn a kormánytól határozott nyilatkozatot kértem: hogy egész befolyását a kúriai bíráskodás törvényerőre emelése érdekében latba fogja vetni, a miniszterelnök úr nyilatkozott, de olyan nyilatkozatot, mely e felhívásnak megfelelt volna, egyáltalában nem tett. így állt a dolog a ház január 15-iki ülése után. Már most méltóztassék meggondolni, — mindig annak a kettős felelősségnek fonalán, melyre rámutattam, s melynek fennállását és mindkét irányban egyenlően köteles voltát kétségbe vonni talán senkisem fogja, — méltóztassék meggondolni, mondom, hogy ebből folyólag mily kötelességek hárulnak reám s arra a pártra, mely akeziómat magáévá tette. Nekünk azokban a nyilatkozatokban, a melyeket a miniszterelnök úr január 15-én tett, lehetetlen volt megnyugodnunk, mert azokból azt az erkölcsi bizonyosságot, hogy a kúriai bíráskodásból még ez ülésszakban törvény lesz, senkisem meríthette. Bizonyos hajlandóságot, bizonyos jóakaratot, bizonyos előzékenységet igenis láthattunk ; de kifejtettem már előbb, hogy mikor a tartalomra való megjegyzést úgyis hitelbe kell adnom, akkor legalább arra nézve, hogy a törvény megleszen, teljes biztosítékot és teljes bizonyosságot kell szereznem. E szerint a következő alternatíva előtt állottam : Vagy rögtön felelni és kijelenteni, hogy nagy sajnálatomra, ama kezdeményezés sikeréről, a melyet nem pártpolitikai, hanem általános nemzeti czélokból indítottam meg, le kell mondanom ; vagy rögtön ezzel a kijelentéssel kellett az ország elé lépnem, vagy még egy újabb kísérletet tenni arra, hogy a törvény létrejövetelének az eddig történt nyilatkozatokban hiányzó garancziáját magunknak megszerezzük. (Halljuk! Halljuk!) Én, t. ház, elvbarátaimmal a dolog felett tanácskozván, az utóbbi utat választottam. Választottuk ezt azért, mert addig, míg a reménynek minden szála el nem szakad arra nézve, hogy ezt a biztosítást, a melyre szükségünk van, megnyerhessük, nem tartottuk volna helyesnek ezt a fonalat a magunk részéről elszakítani, vagy ennek elszakadását a magunk részéről konstatálni. Ebből keletkezett az az eszme, hogy egy ily indítvány nyal lépjek a ház elé, mint a melynek megokolására ma szót emelek. Ennek az indítványnak előzetes tárgyalása, ennek előzetes bizottsághoz utasítása némileg pótolhatja, némileg kiegyenlítheti azt a bizonytalanságot, a mely az időbeosztás szempontjából forog fenn. Ha a bizottság azokat a módosításokat, a melyeket most csak elvileg megjelölve adtam be, , melyeket azonban teljes törvényszövegbe formulázva a bizottság elé hozni kötelességünk lesz, — ha a bizottság ezeket előzetesen letárgyalja, és a háznak erre vonatkozó jelentését idejekorán beadja, akkor talán van remény arra, hogy a közigazgatási bíróságnak letárgyalása után marad idő a kúriai bíráskodásról szóló javaslatnak törvényerőre való emelésére ebben a tavaszi ülésszakban. E nélkül ezt lehetetlennek tartom ; ezzel legalább lehetségesnek, hogy ne mondjam valószínűnek, feltéve, bogy semmi más kérdés a tárgyalásoknak ezen egymásutánjába és folytonosságába újabb komplikácziót nem hoz. Javaslatom beadása tehát arra czéloz, hogy a fenmaradt bizonytalanságnak egyik részét oszlassa el; azt, a mely szerintem a helytelen időbeosztásbál származik. A bizonytalanság másik részének eloszlatására pedig, azéra, a mely a határozott és kielégítő kormánynyilatkozatok hiányából származik, alkalmat kívántam adni a miniszterelnök úrnak arra, hogy félreérthetetlenül nyilvánítsa a kormánynak abbeli határozott akaratát, hogy a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslatból törvény legyen és a kormány ebben az irányban feltétlenül érvényesíteni fogja egész alkotmányos befolyását. Mert egész határozottan nyilvánítom és ennek az én nyilatkozatomnak világánál, ennek befolyása alatt óhajtom, hogy a t. kormány nyilatkozzék és a t. ház is szavazzon, hogy indítványomnak tárgyalásra kitűzése egymagában, vagy indítványomnak bizottsághoz utasítása egymagában ilyen megfelelő és határozott kormánynyilatkozat nélkül nem szüli meg azt az eredményt, a melyet várok, nem adja meg nekünk azt a bizonyosságot, a mely további lépéseinket irányozza. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Én tehát, a midőn a magam részéről megtettem egyfelől mindent, hogy meg ne károsítsam azt a czélt, a melyet karácsonyi ezikke-