Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-541

324 341. orsságos ttléa 1896. január 14-én, pént«k«n. hogy én nyilatkozata után abban a pártban többé helyet nem foglalhattam. De mindazon kérdésekben, melyeket akár mint ellenzéki hallottam tőle, akár azon időben, mikor vele szemben foglaltam állást, mindazokban a kérdésekben annyira félreérthetetlenül, tisztán és világosan preczizirozta álláspontját, hogy külön nyilatkozatok kikérése tőlem teljesen jogosulatlan lett volna. Hogy ezeket a kérdéseket felhoztam, annak oka egyedül az, hogy fölvettetett egy nagy kérdés, a mely foglalkoztatja az egész parlamentet, az egész országot, a vidéket úgy, mint a fővárost. És ebben a kérdésben nyilatkozott a kormányelnök, nyilatkoztak sokan az ellenzék részéről is, a kik tisztán és világosan megmondották, hogy ők jóakarattal nézik a béketörekvéseket, de azt nem óhajtják, és arra közreműködni nem hajlandók. De mikor nemcsak a béke, hanem ä tiszta választások kérdése forog szóban, igazán sajnosán nélkülöztem, hogy a szabadelvű pártnak azon kiváló egyénei, a kik a pártban jogosan bírnak és gyako rolnak befolyást, ebben a kérdésben nem nyilatkoznak. Mert ha nem akarják a béke, a kiegyezés útját elfogadni, akkor kötelességük ezt az álláspontjukat az országgal szemben nyíltan és világosan kifejezésre juttatni. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Hát mi gyönyörűséget lelnek a t. urak abban, ha mi, mint újságírók — mert most, mint újságíró beszélek — különböző híreket hozunk? Azt mondjuk, hogy a béke így van, úgy van; ma megépítették, holnap lebontják. Pedig ily komoly kérdéssel nem lehet, nem szabad az országot várakozásban tartani. Ha komoly akadályokat látnak a békére nézve, azt mondják meg világosan és tisztán. Ebből nem következik semmi nagyobb dolog, mert arról meg vagyok győződve, hogy ennek a kijelentésnek kárát fogja vallani az a párt, a mely ezt a kijelentést megteszi, de arról is mélyen meg vagyok győződve, hogy az ellenzék eljárásának az ország, a nemzet kárát nem fogja vallani. (Helyeslés a báloldalon.) Oly boszilt állani, melynek árát az ország, a nemzet fizetné meg, erre a magyar ellenzéket képtelennek tartom. Nem jár tehát veszélylyel a nyílt kimondása a dolognak, ez csak azt jelenti, hogy az ok nélkül való sok beszédnek útját vágnók, következménye pedig az lenne, hogy a budgettárgyalások rövidebb ideig tartanának, mert a béke fölötti diszkusszió megszűnnék. Eu értem, t. ház, hogy az után a sok keserűség után, a melyet mi már egymásnak mondottunk, nem hevítik valami nagy békeérzelmek sem a mi, sem az önök szívét. Hiszen nem arról van szó, hogy mi szeressük egymást, hanem arról, hogy ez a pártháború, a mely nemcsak itt e parlamentben, hanem az országban dúl, és a melynek eddig számtalan reform esett áldozatul, egyszer véget érjen. Akármiféle többséget hoz be ez a kormány, vagy más kormány, Magyarországon az alkotmányos élet, a parlament tekintélye mindaddig nem fog helyreállani, a míg a pártok közt az a béke, a melyben egymásnak jóhiszeműségét kétségbe vonni nem lehet, helyre nem áll. Mindezek után megköszönve a háznak igen becses figyelmét, nem veszem aat többé igénybe. Nem betanult beszéddel, hanem úgy, a hogy éreztem, szólottam, mert engem még az az óvatosság sem tart vissza nyilatkozataimtól, hogy netalán egyik vagy másik nyilatkozatom által azt a pártot, melyhez tartozom, kellemetlen vagy kényelmetlen helyzetbe hozom. En máirég tisztában vagyok magammal, én magamat kényelmetlen helyzetbe nem hozom, csak akkor hoznám, ha tudva hazudnám, ha tudva oly dolgok mellett szólnék, melyeket helyesnek, üdvösnek nem tartok. Ezért mondtam el a békére vonatkozó nézeteimet; ha helyesek, nem fogják gr. Apponyinak, ha helytelenek, nem fogják b. Bánffynak tulajdonítani, hanem azt mondják, hogy egy ember, a ki könnyen, minden felelősség nélkül beszélhet, felállott a parlamentben és jó tanácsokat adott. Hát én nem jó tanácsokat adok, ehhez nincs jogom, hanem ahhoz van jogom, hogy én, kit a pártszenvedélyek nem tépnek, a ki viszonyaimnál fogva távol állok attól a gyűlölködéstől és keserűségtől, a melynek szenvedélyei hol az egyik, hol a másik párt tagjait hevítik, őszintén figyelmeztessem, minden elfogultság nélkül, hogy már a legutolsó idő következett be. Mert, ha tovább fog tartani ez a küzdelem, a mely eddig tartott, akkor azáltal nem a pártok megsemmisülését látom bekövetkezni, hanem azt, hogy Magyarországon a parlamentáris életnek, a parlament tekintélyének, és az alkotmányos életnek megszűnése, vagy oly mérvű megzsibbadása fog bekövetkezni, a mikor képtelen lesz oly támadásokkal, melyek akár Bécsből, akár külföldről jönnek, szembeszállni. Az az ország, a melyet belviszályok tépnek, úgy a kültámadásokkal, mint a belső támadásokkal szemben megállani képtelen. Ennek az országnak minden ellensége, ennek a nemzetnek minden ellenfele tudott egyesülni. Olyan fajok, melyek századok óta harczban állanak egymással, fenyegetik egymásnak exisztencziáját, kibékültek abban, hogy gyűlöljék a magyart. És ekkor kérni és könyörögni kell Magyarországon, hogy az a faj, melynek együtttartása képes csak arra, hogy Európában ezt a nemzetet további ezer évre megtartsa, béküljön ki