Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-541

ML országos ülés 1896 48-as időkben, mint a Rákóczyak alatt, mint az előző időben. Valahányszor a magyar állam, a magyar nemzet érdekeiért ütközetet kellett vívni, a magyar intelligenczia örökké élén állott a nemzetnek és mindig egy egészet képezett. Ezt tehát nem szabad darabokra törni. De megtagadnék, meghamisítanók Magyarország történelmét, ha fel nem ismernők azt, hogy a magyar megyéket, a magyar törvényhatóságokat és azok intelligencziáját, nem most, hanem ezelőtt 50—100 évvel választott tisztviselők vezették, sőt a régi időkben, elkezdve Mátyás király választásától, vagy még régebbi idők óta egészen le a mostani időkig, a magyar tisztviselői kar volt az, a mely a magyar közvéleménynek az élén állott. Az befolyásolta a megyéket, a községeket. Ivánka Oszkár: Most is befolyásolják zsandárokkal! Horváth Gyula: Legyünk egymással szemben méltányosak ; mondjuk meg kölcsönösen, a mit helyesnek találunk; ha t. barátomnak jobb argumentumai vannak, én meghajlom előttük. Ivánka Oszkár: Elég jók ezek!^(Derültség balfeUl.) Horváth Gyula: Ha már most azt akarom, hogy továbbra is a magyar intelligenczia vezessen ebben az országban: akkor annak egyik tagját sem lököm ki abból a keretből, a melyben neki megvan az ő hivatása. Én épen oly hibásnak tartanám azt a szervezkedést, a mire a miniszter úr rámutatott, hogy meglehetősen veszedelmes, a mely a vallás vagy egyház köpenyegébe öltözködve, akar Magyarországon politikát szervezni, politikai befolyást szerezni. De az ellen — a midőn a választási szabadságot biztosítani akarom, — nem tehetek semmit, hogy akár papok, akár nem papok, a kik a magyar intelligenczia tagjai, a maguk illetékes befolyását ne gyakorolhassák, s a korlát csak az lehet, hogy ez az intelligenczia, mint a nemzetnek mindmegannyi tagja, nem pedig mint valami felekezet tagja, gyakorolja a politikai befolyást. Én itt sem tudnék sohasem odáig elmenni, hogy a magyar közigazgatás, vagy legalább a magyar hivatalnoki kar, melynek összessége a magyar nemzetnek a magyarság, a függetlenség szempontjából igen nagy ereje, kivííl helyeztessék az alkotmányos jogok gyakorlatának korlátain. (Helyeslés a jobboldalon.) És itt helyesen mutatott rá gr. Apponyi Albert t. képviselő úr egyik beszédében arra, hogy tulajdonképen az a legveszedelmesebb befulyás, a mely a hivatalnoki karra gyakoroltatik, és nem az, melyet a hivatalnokok gyakorolnak. (Helyeslés a baloldalon.) S e pontnál egész őszinteséggel mutatok arra a jelenségre, a mely . január 24-én, pénteken. 3 J g ezen kormány alatt mutatkozik. (Halljuk! Halljuk!) Eégebben is voltak visszaélések; én is elismerem, hogy régebben is fordultak elő erőszakoskodások, régebben is elkövettek a főispánok mindent, hogy az a párt jusson győzelemre, a mely azon idő szerint kormányon volt, s a melynek ők kifejezői voltak, de legalább az erő, a hatalom használatában diszkrétek voltak, és sohasem provokálták maguknak elismerésül azt, hogy egyik vagy másik politikai párt szolgálatában állanak. Hiszen az a rendelet, a melyre Sima Ferencz t. képviselő úr hivatkozott, nem azért adatott ki annak idején, hogy a kormány melletti agitácziótól tartassanak vissza az alispánok, hanem azért, mert az alföldi megyékben akkor hatalmas, erős agitácziót kifejtett ellenzéki tisztviselőkkel szemben ily módon, azaz rendeletileg kellett a kormánynak védekeznie. Ezek a rendelkezések tehát akkor is megvoltak arra a czélra, hogy a választott tisztviselők a kellő korlátok közé szoríttassanak. (Egy hang a szélső baloldalon: Akkor nem volt érdeke a kormánynak!) Világos, nem. Én csak a valódiságát állítom a dolognak, és pedig úgy, hogy abban a helyzetben legyen mindenki, hogy ezeket úgy ítélhesse meg, a hogy vannak, nem pedig oly világításban, a melyben én az ország igazát nem találhatám meg, — a magam igazát talán megtalálhatnám, de én azt sohasem keresem. (Zaj a baloldalon. Elnök csenget) Hát, t. ház, a legutóbbi választások alatt elkövetett visszaéléseknél jellemző volt, — és ezt tudom be nagymértékben a kormánynak hibául, a mi a múltban sohasem mutatkozott, — hogy azok a tisztviselők, hivatalnokok, a kik abban résztvettek, előtérbe állottak, mutogatták magukat: >No lám, én vagyok a főispán, én vagyok a főbíró, én vagyok a járásbíró, a ki most szerzem az érdemeket«; úgy, hogy az ember csaknem hallotta felzengeni, hogy »mikor adjátok meg ennek az árát, mikor kapom meg az ennek megfelelő előléptetést ?« Azt, hogy valaki a politikai életben a maga jogosult befolyását gyakorolja, megtiltani senkinek sem szabad, sőt azt sem szabad megtiltani, hogy a magyar közéletből azok a faktorok, melyek az országnak rendes, természetes fejlődése mellett befolyással birtak, ezen befolyástól megfosztassanak. Az ily törekvések más eredményeket nem szülhetnek, mint egyedül azt, hogy akkor ezen befolyástól eltiltva, az a hely megüresedik, s azt a helyet elfoglalják olyan elemek, melyeknek befolyása az ország ügyeire bizony hasznos nem lesz, hanem nagyon káros. Mert, ha én az intelligencziának egy erős, hatalmas részét kitiltom a közéletben való részvételtől, akkor azok a részek lesznek túlhatal-