Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-539

539. országos ülés 1896. január 22-én, szerdán. 263 ban szóvá tétetett itt a választási visszaélések sokszorosan variált ügye, azután felhozatott azon már unos-untig felemlegetett vád, hogy a vármegyei institucziót a mai közigazgatási rendszer tönkretette, és végűi a legfőbb, a legsúlyosabb, a miről főleg Ugron Gábor t. képviselőtársam beszélt, az, hogy a kormánynak rendszere, és egyáltalában a kormányzati rendszer semmi egyéb, mint annak a törekvésnek a kifejezése, hogy a kormány a hatalom teljességét akarja magához ragadni és ezt az igyekezetet fejti ki felülről lefelé, egész a legutolsó községi jegyzőig, hogy párturalmát biztosítsa. E részben tehát valamelyes új nevezetesebb momentum a vita folyamán alig merült fel. Igaztalan volnék tulajdonkép, ha ezt a tételt általánosságban kimondanám, mert a vitának szeméiyi része tekintetéből igenis merültek fel újabb momentumok. Nevezetesen kiváló haladást tapasztalunk Ugron Gábor t. képviselőtársamnál. Eddig megszoktuk azt, hogy a t. képviselő úrnak állításai mindig olyanok voltak, a melyeknek egyikével sem értettünk egyet; tegnapi felszólalása alkalmával azonban mondott valamit t. képviselőtársam, a miben mindannyian osztozunk, abban tudniillik, hogy ő neki egyáltalán nincs szándékában a békülés, és nem hajlandó velünk gyengédebben bánni, mint eddig. Hát ebben t. képviselőtársamnak teljesen igaza van, és ennek a tételnek az igazságát elismerjük mindannyian, csakhogy ez azután az egyetlen, a miben mi találkozunk. Mert már az, a mit t. képviselőtársam arra nézve egy jellemző hasonlattal mondott, hogy mi főleg abban vagyunk bűnösök a közszabadság biztosítékainak megrontása körül, hogy a vármegyei institucziót bénává tettük, a legteljesebb ellentétbe helyez bennünket. Azt mondja t. képviselőtársam, hogy ez, által egyik szervétől fosztottuk meg a közéletet; attól a szervtől, a mely ellenőrzésre, a közélet irányítására volna hivatva. Erre nézve azt a tételt állította fel t. képviselőtársam, — a ki tegnap nagyon duskálkodott a természetrajzból vett hasonlatokban, hogy valamely organizmus annál tökéletesebb, minél több érzékkel bir, és minél inkább ki vannak fejlődve az érzékei. T. képviselőtársam azt bizonyította be előttünk, hogy vannak az érzékeknek tűltengései is. Ezt azonban én nem tartom, a mint hogy ez általánosságban és a természetrajz szerint sem a tökéletességnek jele, hanem mindig bizonyos monstruozitás, olyan, mintha teszem azt, egy embernek két feje van, vagy sokkal több lába, mint a mennyi kell. T. képviselőtársam előttem úgy jelentkezett tegnapi felszólalásában, mint a ki két elmével gondolkodik. Mert mikor egyik Jméjével azt állította, hogy ezért a népért nem történik semmi, hogy az egész közélet nem egyéb, mint apró zsarnokok bűnszövetsége, ugyanakkor a másik elméjével kifogásolta a belügyminiszternek azt a hatáskörét, hogy ő a legalulról jövő panasz tekintetében is érdemileg dönthessen, mert a másik elméje szerint ez már a kormány hatalmi törekvésének túltengése. És ugyanakkor, mikor a t. képviselőtársam hivatkozott azokra a konkrét panaszokra, a melyek itt a közigazgatásra nézve felhozattak, és azt mondta, hogy ezeknek a megczáfolására nem hozatik fel semmi, és ezek mind igazába vannak, mert a ház ezen oldaláról az ellenkező be nem bizonyíttatott, és mikor azokra a fel* szólalásokra utalt, a melyekkel a t. belügyminiszter úr mindezeknek a vádaknak alaptalanságát itt, a ház színe előtt, bebizonyította és kimutatta, akkor azt vetette ismét a másik elméjével a belügyminiszter úrnak szemére, hogy ő dicsekszik azzal, hogy neki mennyire igaza van, és őt az önmagát dicsérő III. Edwardhoz hasonlította. Hát tehet-e a belügyminiszter úr arról, hogy annyi alaptalan támadást a tények felderítésével megczáfol, és mikor a túloldalról megtámadtatik, a tényekben rejlő igazság az ő működését dicsén ? De hát nem csak Ugron Gábor képviselő úr leledzik az érzéki túltengésnek ezen monstruozitásában. Az ellenzék felállítja azt a tételt, hogy visszaélések vannak, és mert ezeket a visszaéléseket az ellenzék untalan hangoztatja, azok igazak is. Hiszen, t. ház, előttünk fejlődött ki az a sajátságos helyzet, melynek megvilágítása tekintetéből a t. belügyminiszter úr többszörös felszólalásának csakugyan nagy érdeme van, hogy tudniillik miféle szemfényvesztés űzetik a visszaélések felhánytorgatásával, főleg arra vonatkozólag, a mi itt, mint konkrét adat hozatott fel, hogy tudniillik a belügyi kormányzat, tekintettel a jövendő választásokra, már most is eleve oda törekszik, hogy a választók számát minél inkább korlátozza. Kérdem már most, hogyan állunk ma, az itt kiderítettek után, ezzel a vádaskodással ? Aligha csalódom, ha ezen vádaskodás tulajdonképeni alapját és értelmi szerzőjét abban a központi irodában keresem, a hol az ilyen vádaskodások születnek. Még a nyár folyamán tanúi voltunk annak, hogy az ország különféle választókerületei blankettákkal árasztattak el, a melyekben a legkülönbözőbb alapon panaszok voltak előadva, hogy a választók összeírásánál az összeíró küldöttségek által elkövetett visszaélések ellen a kúriánál keressenek orvoslást. És mit tapasztalunk? A t. képviselőháznak egyik szintén paptagja, néhány héttel utóbb, előáll ebben a házban, hivatkozással ezekre a te-