Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-537

587. országos ülés 1896. január 20-án, hétfőn. 233 és nekünk majd, a mikor küzdenünk kell, megint csak nagyobb bajunk lesz önökkel, a kormánypárttal, melyet a néppárt vagy oldalról, vagy hátulról, vagy belülről, de bizonyosan támogat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Néhány nappal ezelőtt gróf Apponyi t. képviselőtársam részéről egy kijelentés tétetett itt, a mely összefüggésben karácsonyi hírlapi czikkéveí, itt e házban már különböző megjegyzések, különböző fejtegetések tárgya volt. Erre nézve ugyan lehető röviden, de mint napirenden levő első fontosságú kérdésre nézve, én is a magam szerény megjegyzéseit megteszem. (Halljuk! Halljuk!) * Ha én jói fogtam fel az összes nyilatkozatokat, melyek illetékes helyekről tétettek, azok valódi jelentősége abban áll, hogy az ellenzéken ülő nemzeti párt részéről, a nélkül, hogy elvei érintetnének, a nélkül, hogy az ellenzéki feladat teljesítésében az erélyről bármi oldalról lemondás tétetnék, vagy az ellenzéki ellenőrzés és bírálat erélyének gyöngülése bekövetkeznék, igenis hajlandóság mutatkozik az előttünk álló nagy nemzeti ünnepélyre való tekintettel, hogy a pártok között levő viszony szabályossabbá, parlamentárisabbá tétessék, a tanácskozások nyugodtsága, a bírálatnak tárgyiassága, és a modornak mintegy parlamentáris természete inanguráltassék, és viszont az ezzel szemben álló, az ezt gátló akadály, tudniillik a választási visszaéléseknek amaz irtózatos rendszere szüntettessék meg, s jobb éa igazságosabb választási rendszer lépjen életbe. Tgy fogtam fel a dolgot, és ily alakjában és ily irányban én a magam részéről egész hazafias leíkesüléssel támogatom ezt. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Igaz, hogy ez valami rendkivííli, valami természetellenesnek látszó, mert hisz az ellenzék részéről, minden ellenzék részéről, és minden időben a nyugodt tanácskozás, a tárgyias bírálat, és a parlamentáris modor mintegy hazafias, mintegy politikai kötelesség. Ismétlem, minden ellenzék részéről, és mindeu időben. De még sokkal nagyobb kötelesség a kormány részéről az, hogy a válaszfások rendszeresen, és a közélet mélységéig leható örökös visszaélésekkel meg ne rongáltassanak, a választások tisztasága és szabadsága lehetetlenné ne tétessék. (Helyeslés a sgélső baloldalon.) Már most tehát a két szemközt álló párt oly dolog felett tárgyal egymással, melynél mindegyik részéről az, a mit ő adni akar, neki egyszerű' kötelessége, mert ha semmit sem látna is, viszonszolgálat fejében még akkor is kötelessége volna megadni és megtenni azt: ez az a farosa, az a rendkívül sajátságos helyzet, melynek én előzményét a mi parlamenti éleKÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXViri. KÖTET. tünkben nem tudom. De épen, hogy ilyen rendkívüli dologra el lehetett jutni, — mert gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamat kétségtelenül nagy megfontoltság és erős hazafiérzet vezette ezen dolog kezdeményezésénél, — de hogy megfontoltság mellett is valami ily rendkívülire volt szükség, az bizonyítja, hogy más oldalról, talán e parlamenten kívüli körülményekben meg kell a nagy oknak lenni, a mely e rendkívüli akcziót előidézte. Ez ok gyanánt minden oldalról a választási visszaélések hozatnak fel. Én ugyan nem vagyok abban a véleményben, hogy a mennyiben a pártok közötti viszony feszült, a menynyiben a parlamenti helyzet ingatag, hogy ennek oka egyedül és kizárólag a választási visszaélésekben volna felfalálható. Hanem azt magam is elismerem, — hogy mit tartok én egyéb okának, arról ezúttal nem beszélek, — hogy a választási visszaélésekben igen nagy ok van arra. Ezt, igenis, magam is állítom. Azt mondja, a t. belügyminiszter úr, a kitől — megvallom — én az ő állásában sokkal komolyabb előterjesztést vártam, mint a minőt szerencsém volt tőle pár nap előtt hallani, hogy a választási visszaélésekről beszélni már nagyon unalmas théma. Hát én nem tudom, hogy ő mit tart unalmasnak, és mit tart mulatságosnak; különben higyje meg a t. belügyminiszter úr, hogy a választási visszaélések felett való diskurzust és kesergést valami nagyon mulatságosnak mi magunk sem tartjuk, (Úgy van! a szélső baloldalon.) és ha minket igen nagy kötelesség, sőt igen nagy hazafias kényszer nem kergetne az e felett való vitába, bizony mi a választási visszaélésekről nem panaszkodnánk, és azokért minden lépten-nyomon a kormányt felelőssé nem tennők. De hát azt hiszi a t. belügyminiszter úr, hogy mert a választási visszaélésekről beszélni unalmas dolog, tehát a választási visszaélésekre orvoslást keresni nem kötelesség, és nem a mi kötelességünk, és még mi előttünk is első sorban nem az ő kötelessége volna? Hát az unalmasság őt a kötelesség teljesítésétől visszatartaná, (Derültség a szélső baloldalon.) és csakis az imalmasság az, a mi visszatartaná? Talán mégsem úgy áll egészen a dolog. (Úgy van! a ssélső baloldalon.) Azt mondja: régi, elcsépelt dolog ez már; nézzük meg — úgymond —az 1869-iki és 1872-iki naplókat, akkor is már így beszélt az ellenzék a választási visszaélések tárgyában, és így tovább azóta mindig. Hát, t. belügyminiszter úr, én megengedem, hogy úgy beszélt, sőt meg sem nézem a naplókat, tudom, hogy így beszélt az ellenzék; de azt is tudom, hogy választási visszaélések akkor is voltak, és azt is tudom, hogy ha hu30