Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.
Ülésnapok - 1892-537
224 537. országos ülés 188P». január 20-án, hétfiin. Kun Miklós t. képviselő úr velem együtt egyidőben szintén állott a közigazgatás szolgálatában; ő egy megyei,én meg egy városi törvényhatóság tisztviselője voltam. Kérdem tehát a t. kép. viselő urat, vájjon akkor érezte-e azon békáknak nyomását? Tapasztalt-e valamely részről nyomást politikai meggyőződésének szabad nyilvánításában ? Pedig ő akkor is az ellenzéknek egyik kiváló vezérférfia volt. Ugron Gábor: Hát Rudnay főispánsága alatt mi történt Komárom vármegyében? (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne tessék a szónokot félbeszakítani! Tllba János: Bocsánatot kérek, Rudnay főispánsága alatt sem történt íemmi ilyen Komárom vármegyében, és én konkrét adatokat kérek, a melyekből erre az állításra következtetni lebet. Először nem is fordult elő Rudnay főispánsága alatt Komárommegyében képviselőválasztás, tehát bizonyosságot erre nézve Kun Miklós képviselő úr nem is szerezhetett. Egy tapasztalatom azonban van nekem is, az én közigazgatási szolgálatomból. Az, hogy mikor egyidőben az ellenzéknek jelöltje került ki az én kerületemben győztesként az urnából, akkor a tisztviselőknek kormánypárti része ellen, mert hiszen nem az egész tisztviselői kar tartozott a kormánypárthoz, többen még a kezelőszemélyzet tagjaiból is, a kikre pedig pressziót csakugyan lehetne gyakorolni, többen szavaztak az ellenzéki jelöltre, valósággal hajszát indítottak az ellenzéki vezérférfiak, és azokat mindenfélével fenyegették. Én tehát, azt hiszem, hogy ha Kun Miklós képviselő úrnak egyéb oka nem volt a költségvetés meg nem szavazására, azt bátran meg is szavazhatta volna. Hermái] Ottó t. képviselő úr ugyancsak pénteki felszólalásában igen szépen, emelkedett hangon emlékezett meg a milléninrnról és azokról a kötelességekről, a melyek minden magyar emberre hárulnak, hogy ennek az ünnepélynek fényét emelje. De mintegy hibájául rótta föl a niilléniurni kiállításnak, hogy ott mi csak a fényt mutatjuk be, de az árnyékot nem. Hát azt hiszem, hogy ebben a t. képviselő úr téved, mert bizony azon a kiállításon képviselve lesz az árny is, azoknak a dolgoknak a hiányában, a melyek mindenütt a kulturális vagy közgazdasági haladásnak jelenségeit kellene, hogy feltüntessék. Képviselve lesz az árny az ott fekvő jelentésekben és statisztikai adatokban, melyekben a szakember, a figyelmes szemlélő egyformán hü képét láthatja Magyarország közállapotaiban uralkodó fénynek úgy, mint árnynak. Felhozta még Herman Ottó képviselő úr a munkanélküli vninkások kérdését is, és ezt, ennek orvoslását, ennek megoldását a belügyminiszter úr figyelmébe ajánlotta. Ez a kérdés, t. ház, különösen újabb időben, oly nagy fontossággal lép előtérbe, hogy azzal foglalkoznia a kormánynak, esetleg a törvényhozásnak is kell; de én nemcsak a munkanélküli munkások ügyére kívánom a belügyminiszter úr figyelmét fölhívni, hanem fel kívánom hívni az egész szegény-ügynek rendezésére, a melynek csak egy kis részletét képezi a munkanélküli munkások ügye. Erre kívánom én a t. belügyminiszter úrnak figyelmét fölhívni, annyival is inkább, mert hiszen ez a kérdés fontos nemcsak társadalmi, de humanísztikai és közbiztonsági szempontokból is egyaránt. Szegényügyi törvényhozásunk pedig csakugyan önmagában is nagyon szegény. (Úgy van ! jobb felől) Az összes intézkedések, a melyeket erre nézve törvénytárunk tartalmaz, nem szólva most a nyilvános betegápolásról szóló törvény intézkedéseiről, nem szólva a kihágási törvény ide vonatkozó rendelkezéseiről, mindössze a községi törvénynek egy szakaszában vannak összpontosítva, a mely kimondja, hogy minden község a maga szegényeiről, a mennyiben azokat magánosok adományaiból és közjótékonysági intézetekből ellátni nem lehet, a község terhére tartozik gondoskodni, s ha a község a terhet meg nem birná, igénybe veheti a törvényhatóságnak, illetőleg az államnak a segélyét, A községi törvénynek ezen rendelkezése a szegényügygyei szemben támadható feladatokat tehát igen helyesen osztja meg az állam és a község, illetőleg a társadalom között. A társadalom teljesíti is ezt a feladatot. Korunknak humanizmusa segélyére jön az államhatalomnak e tekintetben, és a napról-napra szaporodó jótékony egyletek, azok áldásos működése mindenesetre megkönynyíti azt a terhes feladatot, a mely e részben az államra hárul. Azonban oly jelenségek mutatkoznak már, hogy a társadalom, legalább a községeknek és az államnak mai támogatása mellett, az e tekintetben reá háramló feladatoknak nem képi'S megfelelni. A közgazdasági, úgy minta társadalmi átalakulás forrongásaiban egyre terjed az elszegényedés, elannyira, hogy okvetlenül kell, hogy az állam nagyobb mértékben jöjjön a társadalom segélyére, ha azt nem akarjuk, hogy ebből a társadalomra kiható nagyobb bajok származzanak. Mindenesetre nehéz a kérdés megoldása; de, az én felfogásom szerint, a közigazgatási reform alkalmából két irányban tehet mégis a kormány, illetőleg a törvényhozás némi intézkedést. Még pedig az első ily intézkedés, az én felfogásom szerint, az volna, hogy ne csak általánosságban határoztassék meg a községek feladata a szegényügy rendezésével szemben, hanem az jobban precziziroztassék. A hatóságnak e
