Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-535

|8Q 535. országos ülés 1896. január 17-én, pénteken. mikor tűzvész nincsen, odamegy, lebontat csak egy kunyhót, helyeseim fogja-e a miniszter úr ? (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Megengedem, hogy ha kortese, igen, de a büntető törvényszék bezáratja, mintha nem tudom, mit cselekedett volna. A t. miniszter úr nagy páthoszszal azt mondja, hogy neki csak egyetlen egy kortese van, és az a jó közigazgatás. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Egy kicsit foglalkoztam ezzel a közigazgatással, életem javát azzal töltöttem, de méltóztassék elhinni, hogy ezen jó közigazgatást, de magát a közigazgatást kerestem mindenkor, de sohasem találtam meg. Mert ha a miniszter úr a közigazgatást abban keresi, hogy jól behajtsák az adót, jól kiállítsák a katonát, s agyonzaklassák a népet mindeo néven nevezendő bírságokkal, formáljanak az ellen minden lehető és lehetetlen követeléseket, és szépen foglalják azokat protokollumokba, táblás kimutatásokba, akkor igaza van a miniszter úrnak, van közigazgatása, de van is rossz kortese. De mondja meg a miniszter úr, hol van az a közigazgatás, a melyet mint egy láthatatlan, mindig jelenlevő, és sohasem szünetelő hatalmat szemben találja magával mindenki, személyválogatás nélkül, — és ezt különösen hangsúlyozom, —• a ki helytelenül vagy törvénytelenül cselekszik, és a melynek támogatását, segélyét, útbaigazítását mindenki ott találja, a ki igyekszik, és saját javát, és a közjót el akarja érni, törvényes, rendes úton ; ezt a közigazgatást, t. miniszter úr, sohasem találjuk. (Igaz! Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) De a miniszter úr azt mondja, hogy ő legalább arra törekszik; szép az igyekezet, szép a jó szándék, tökéletesen igaz; hanem a pokol tornácza is jó szándékkal van kikövezve, pedig hát — sajnos, hivatásomnál fogva foglalkoznom kel] ezen dolgokkal — sohasem hallottam olyan sikkasztóról, a ki az első esetben el ne lett volna határozva arra, hogy az elvett pénzt visszaadja, mindig az a legjobb szándéka, hogy azt visszateszi. Hogy a mhmzter úrnak szándékai, a melyek tettekben nem nyilvánulnak, mennyit érnek, erre nézve legyen szabad nekem egy esetre hivatkoznom. (Halljuk! Halljuk!) Megvallom s előrebocsátom, hogy ez nemcsak a jelenlegi miniszter urat magát, hanem elődjeit is illeti. Tudvalevő dolog, hogy 1886-ban már megkezdődvén az a bizonyos lebontási vállalat, a melyet Holló Lajos képviselőtársam említett, a községek autonómiájába jónak látták, az akkori kormány és az uralkodó párt, egy nonsenset beletenni, és ez a nonsens a főispán által kinevezett rendőrkapitány. Legyen szabad mondanom, hogy ez a konczepezió annyira abszurd volt, hogy a törvényhozás nyomban hozzátette azt, hogy miután törvényhozási úton és akkor rögtön lehetetlenné vált a viszonyt, a melyben az a rendőrkapitány állani fog, rendezni, az 1886: XXVI. tcz. 69. szakaszában felhatalmazást adott, illetve meghagyta a miniszternek, hogy a rendőrkapitány hivatali és szolgálati viszonyát a rendezett tanácsú városok hatósága, valamint a törvényhatóságok irányában rendezze. Megtették-e ezt a miniszter urak? Dehogy tették. Azóta csináltattak fecskendőket és mindenféle dezinticziáló gépeket, (Derültség a szélső baloldalon.) de arra, hogy a rendezett tanácsú városok szervezetében annak a közegnek viszonyait rendezzék, a kiről senkisem tudja, hogy mi, senki sem ismeri hatáskörét, felügyelő hatóságát, jogait és kötelességeit, a miniszter uraknak soha a legkisebb idejük sem volt. De ha a t. miniszter úr maga is alispán nem lett volna, nem vetném ezt szemére, de úgy joggal tehetem. Hogyan törekedhetnék a t. miniszter úr a közigazgatás javítására akkor, a midőn az alispáni állást meghagyja abban a nyűgben, a melybe az a temérdek sok kormányrendelet belerakta. Hiszen a t. miniszter íirnak tudnia kell, hogy az alispán nem foglalkozhatik valóban a közigazgatással, mert arra fizikai ideje sincs. Hogy egyebet ne említsek, napjában legalább három, nagyobb városban négy órányi időt is igénybe vesz az, hogy a postán beérkezett küldeményeket saját maga tartozik egy protokollumba beírni. (Felkiáltások a szélső baloldalon: A pénzküldemény eket!) Igen, a pénzküldeményeket, de, gondolom, van a vármegyének pénztárnoka is. Már most az ellenőrzési bölcseség valami végtelenül fontosat, nagyot lát abban, hogy az alispán iktassa be a postai pénzküldeményeket, azután a pénztárnokhoz küldje azokat, hogy ő ismét külön iktassa be. Ezek, meglehet, apróságok; de mindenesetre oly dolgok, a melyekből kitűnik az, hogy a miniszter úrank egyáltalán nem szándéka, vagy, ha igen, nincs rá ideje, a közigazgatást, legalább addig, míg a nagy konezepeziók ideje elérkezik, ily apró bajoktól megszabadítani. A közigazgatás javítására a legelső lépés volna a helyes ellenőrzés. Hogy az ma nincs, hogy a helyes ellenőrzést a főispánok a mai keretben nem gyakorolhatják, azt talán a miniszter úrnak, ki, ismétlem, alispán volt, magyaráznom sem szükséges. Mert az igaz, hogy ezek, vagy a miniszter úrnak tanácsos kiküldöttei, azt ugyan észreveszik, hogy a pénztár ablakán, az utcza felől, a vastábla hiányzik, hanem azt nem veszik észre, hogy bírság czímén abba a pénztárba hány jogosulatlan garas ment be, és hány keserves könyét őrzik annak a szegény em-