Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-535

178 685. orssságos üléa 1896. január 17-én, pénteken. mégis azt gondolom, hogy igen-igen nagy különbség van az ellenzéki tisztviselő és a kormánypárti tisztviselő korteskedése közt, ámbár én, megvallom, egyiket sem tartom helyesnek. (Helyeslés a szélsőbalon.) Az igen tisztelt miniszter úr, úgy látszik, nem egészen kényelmesen érezte magát tegnap a védőbeszéde alatt mert azt a bizonyos nótát kezdte megint, azon a bizenyos hangon: megint az egyházpolitikára tért át. Hanem hát ágy látszott a ház általános hangulatából, hogy ezen provokáczió, — hogy én is magyarul beszéljek, mint a t. miniszter úr — tegnap nem verfangolt többé. (Derültség a szélső baloldalon.) Hanem, hogy ha méltóztatott említeni, hát jól van, említsük meg. Azt méltóztatott mondani, hogy hát az a néppárt jogos, ha a törvényes téren áll, és nem is az államot, nem is a saját pártjának a lételét, hanem a katholiczizmust félti a t. miniszter úr a néppárttól, félti pedig azért, mert a plébániák immár kortestanyákká lettek. Hát én azt kérdem a t. miniszter úrtól, mit árt a katholiczizmusnak az, hogy a plébános politikával foglalkozik? Én úgy tudom, hogy abban az időben, midőn protestáns testvéreink arra rászorultak, a protestáns lelkészek nemcsak szóval, hanem még karddal is ugyanesak korteskedtek hitük érdekében, és ugyancsak furcsán néznék részemről arra, ki ezen históriai tényt nem dicsőségül tudná be azoknak, a kik ezt tették. Higyje meg a miniszter úr, nem olyan furcsa ez. Nagyon jól tudjuk, hogy hosszú éveken keresztül az összes katholikus klérus mindig a kormánynak korteskedett, akkor ez nem ártott a katholiczizmusnak; hanem azon pillanatban, mikor a kormány

7 ellen fordul a katholikus klérus, akkor már a katholiczizmusnak árt. (Tetszés a szélső baloldalon.) Hát én azt hiszem, hogy sem a néppárt, sem az egyházpolitikai kérdések, de még a t. miniszter úr sem árt a katholiczizmusnak. (Derültség, Úgy van! a szélső báloldalon.) Nem is attól tartottunk mi, hogy a katholiczizmusnak ártanak az egyházpolitikai törvények, hanem attól tartottunk, hogy felforgatják azt a békét, a mely itt igen-igen régóta meghonosúlt. És hogy ez így van, azt ép a néppárt mutatja, és e tekintetben azt hiszem, hogy nem igen szerencsés volt az igen tisztelt miniszter úr, midőn Belgium példájára hivatkozott, mert hogy minálunk a vallási fanatizmust illetőleg oly viszonyok teremtessenek, mint Belgiumban vannak, nohát az Isten minket attól megőrizzen. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Mikor a t. miniszter úr nagyon belemelegedett a védelembe, akkor aztán elővette annak azt a módját, a mely, megvallom, nagyon sokszor hatásos és hatályos, vagyis nem tag'adja többé a tényt, hanem, hogy úgy mondjam, hallgatagon beismeri, de a szerzőséget másra hárítja. Ide tartozik az, midőn a miniszter úr azt mondja, hogy hát ha megtörténnek ilyen-, vagy olyan-féle dolgok, azokat a kormánypárt az ellenzéktől tanulta. Hivatkozik pedig, természetes dolog, hazulról vévén a példát, a Kubinszk}

7akra és a Pecsovicsokra. Hát a ki azon időknek történetét ismeri, azzal kicsit foglalkozik is, az nagyon jól túrija, hogy a Pecsovicsoknak nem igen volt oka a Kubinszkyakra ily fineszekért panaszkodni, hanem igen is, nem egyszer, akárhányszor a jelenlegihez hasonló esetek fordultak elő, midőn eröszakot alkalmaztak a Pecsovicsok a Kubinszkyak ellen. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És, t. miniszter úr, (Halljuk!) hát mondjuk, a mostani kormánypárt az ellenzéktől tanulta ezeket a praktikákat. Hát az is praktika, t. miniszter úr, (Halljuk!) ha erőnek-erejével visszatartják a választót a szavazástól? A miniszter úr ezt is praktikának, finesznek tartja? Hisz ez a legdurvább törvénysértés, ez a legdurvább megakadályozása az egyén választói szabadságának! És ha már a miniszter urak és pártjuk az ellenzéktől tanulták ezt a praktikát, no hát teljes elismerést kell kinyilvánítani, hogy ezt a praktikát aztán a legnagyobb művészetre tökéletesítették. (Derültség. Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt is szemére veti a miniszter úr az ellenzéknek, hogy régi idő óta, majdnem 1869 óta, felhangzanak mindig a panaszok, és minden egyes alkalommal azt mondották, hogy immár a visszaélések a tetőpontra jutottak. Mit jelent ez, t. miniszter úr? Ez azt jelenti, hogy az ellenzék jóhiszeműségét még a kormánypártnak eljárása sem képes lerontani. És mit jelent ez másrészről, t. miniszter űr? Másrészről azt jelenti, hogy a kormánypárt peior fűit aetate, mert saját magát minden alkalommal felülmúlta akkor, midőn a törvényeket kellett megsérteni és a jogokat kellett lábbal tiporni. (Igaz! Igaz! balfelől.) Úgy en passant a miniszter úr az adminisztráczió nagy kérdését is megérinti, reflektálván Holló Lajos igen tisztelt képviselőtársam beszédére, (Halljuk!) és például míg akkor, midőn ez a kérdés napirenden volt, az autonómiának és azoknak, a kik az önkormányzatot védelmezték, azt vetették szemére, menynyire nem állandó a tisztviselő állása az autonómiában, és azt rótták föl hibául, hogy azért nem lehet alkalmas közegeket kapni, mert az állásuk nincsen állandósítva: most ezt egyenesen megfordítják. Most, mikor az utolsó ' választás bebizonyította azt, hogy a tisztviselők