Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-534

5S4. országos ülés 1896. január 16-án, csütörtökön. 169 vények azon sorozatából, és akár most mindjárt a belügyi költségvetés tárgyalása alkalmával, akár pedig nyomban az után tárgyaltassék. Ezért tiltakozom az ellen, mintha nekem az lenne a szándékom, hogy ezen kérvényt azon sorozatba tartozónak tekinteném, mely miként a képviselő úr magát kifejezte, az országgyűlés bezárta után fognak a ház irattárába letétetni. Én a pénzügyi bizottságban is előadtam álláspontomat, itt is elmondom mily jogon és mily alapon helyeseltem a minisztérium közegei részérői elém terjesztett ezen javaslatnak kiadását és miért vállaltam el a felelősséget, azért, hogy ezen leiratot a fővároshoz intézzem és később a remonsztráczió ellenére is tartottam előbbi határozatomat. Én hivatkozhatnám analóg esetekre s arra a beszédre, melyet az én t. közvetlen előttem szólott képviselőtársam, a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával itt elmondott s a melyben bebizonyította, hogy a miniszternek ebben az esetben nemcsak megsemmisítési, de érdemben döntési joga is van. (Úyyvan! jóbbfelől.) Az a vádpont tehát, hogy ezen tíz illemhelyet, a mi csak egy csekélységbe kerül a fővárosnak, ennek a czégnek netn azért juttattam, hogy a millénium esztendejére biztosíthassa ezen közegészségügyi követelménynek és hátrányos állapotnak szanálását, nagyon gyenge annak illusztrálására, hogy én mily nagy protekcziót osztogatok. (Úgy van! jóbbfelől.) Áttérek most már tehát arra a kérdésre, melyet Polónyi Géza t, képviselőtársam az általa inaugurált protekcziós rendszer bebizonyítására másodiknak felhozott, és ez a patika kérdése. (Halljuk! Halljuk!) E tekintetben hivatkozhatom arra, hogy az 1876: XIV. tcz. életbeléptetése óta a belügyminisztériumban van egy szabályzat, mely szerint a gyógyszertári ügy kezeltetik. A fővárosban kétségtelenül láttuk annak tüneteit, hogy valahányszor valaki egy gyógyszertár engedélyezéseért folyamodott, azt a főváros minden alkalommal vagy tárgyalás nélkül, vagy tárgyalás után azzal utasította vissza, hogy arra szükség nincs, és hogy ez a meglevők fennállását veszélyezteti. A gyógyszertári ügynél a fődolog az, hogy az előző dikaszteriális kormányok, melyek a gyógyszertári engedélyeket kiadták, nem egy nemét a donaeziónak akarták adományozni, hanem oly közegészségügyi intézményeket akartak létesíteni, a melyek a szenvedő emberiség szükségleteinek kielégítésére szolgáljanak, hogy a kik a gyógyszereket igénybe venni kénytelenek, azokat lehetőleg minél közelebb, oly módon kapják meg, hogy azért még biztosítva legyen, hogy a gyógyszerész megélhessen, és szereit mindig oly állapotban tarthassa, hogy hatásukat el ne veszítsék s a czélnak megfeleljenek. KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. XXVIII. KÖTET. Ezzel szemben minduntalan előtérbe lépnek annak jelei, hogy azok, a kik ezen jogot csakis ily czélból nyerték, ágy tekintik magukat, mint egyes donácziók adományosait, a kik zárt kört képeznek és hogy újabb, ily engedélyek, bármennyire szükségesek is azok, ne adományoztassanak. Előttem egy vezérelv volt, van és lesz mindig e kérdésben, és ez a tényleges szükség mértéke. Azt mondani, hogy a fővárosban, a hol minden annyira fejlődött, hogy a legutóbbi deczeniumban nemcsak egyes paloták tömegei, hanem egész új utczák sorozatai épültek, a hol a lakosság az utolsó tíz esztendőben csaknem 30°/o-al növekedett, a hol ma egy-egy bérházában több egyén lakik, mint azelőtt 3—é utczában, és a hol ehhez még az orvosi tudomány haladásával, tökéletesedésével, azonkívül az orvosi segély olcsóbbá váltával és közelebb nyerhetése folytán a gyógyszertár igénybevétele, a lakosság szaporodását meghaladó progresszióval növekedett: minden más fejlődött, csak a gyógyszerek szükségletének ügye ment vissza, nem lehet, mert ennek alapos bebizonyítását senki megkísérelni, még inkább meggyőzően keresztülvinni nem lesz képes. (Úgy van! jóbbfelől.) Én úgy vagyok meggyőződve, hogy nagyon helyes a törvény díszpozicziója, hogy itt a főczél srra fektettessék, vájjon arra a gyógyszertárra, ha szükség van is, a szomszéd gyógyszertárak fennállása ezáltal veszélyeztetve van-e? Én bátor vagyok nemcsak bármely jury, de a t. ház elé legközvetlenebbül terjeszteni azt a kérdést, hogy ha én nem egy, hanem még két gyógyszertárt engedélyeztem volna, vájjon veszélyeztettem volna-e a gyógyszertárak fennállását, mikor ma, midőn az ingatlannak, a kapitálisnak, mindennek értéke oly nagy mértékben emelkedik, a gyógyszertárak azóta, hogy felállíttattak, 1861. óta, 3~-400°/o-kal emelkedtek értékben? Ezzel, azt hiszem, eléggé demonstráltam azt, hogy itt a gyógyszertár adományozása szükségletet képezett, és ezzel a törvény azon dispozieziója, hogy a létező gyógyszertárak fennállása ne veszélyeztessék, egyáltalában meg nem sértetett, de nem is érintetett. (Helyeslés jóbbfelől.) Jöu most már a másik kérdés, a személyi kérdés, tudniillik hogy én ezt a gyógyszertárt Fónagy úrnak adtam. Nekem semmi tekinteteim sincsenek, hogy bujkáljak, és semmiféle személyi tekintetek által nem érzem magam feszélyezve kimondani., hogy — miután arra czélzott a képviselő úr, hogy Fónagy úr rokona G-ajári képviselő urnak, a ki a kormánypárthoz tartozik — ón, t. ház, úgy ezen ügyben, mint az előbbi esetben, melyet Morzsányi képviselő úrral hozott kapcsolatba, és hasonlókép G-ajári képviselő úr fölötte áll ilyen vádnak, hogysem 22