Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-533

588. országos ülés 1896. január 15-én, szerdán. 125 mi a fő: a választási elnök jelöljön ki annyi helyet, a hány párt van, de hogy ezeknek a helyeknek melyikét melyik párt foglalja el, e fölött döntsön a választás napja előtt a sors. (Helyeslés a bál- és szélső balodálon. Mozgás a jobboldalon.) Kimondandó továbbá a törvényben, hogy a mennyiben a szavazatot beadott választónak személyazonossága az identitási tanuk útján vagy más úton konstatálható, korkülönbség, a névnek helytelen bejegyzése vagy a foglalkozás helytelen bejegyzése miatt szavazatot elutasítani egyáltalában nem volna szabad. (Helyeslés a bál- és szélső baloldalon.) Ezek azok az intézkedések, melyeket magára a választási eljárásra vonatkozólag szükségeseknek tartót

1 am. Már most annak tekintetében, a mit a rövidség kedvéért hivatalos korteskédesnek neveztem, előbb egy általános észrevételt akarok előre bocsátani. Kubinyi Géza t. képviselőtársam tegnap nagy hévvel és saját azelőtti személyes helyzetének igen önérzetes kiemelésével védelmezte a tisztviselők korteskedési jogát; védelmezte azzal, hogy a tisztviselőt csak nem fogjuk oly páriává alacsonyítani, hogy ő neki ne legyen szabad a maga egyéni befolyását a választásnál érvényesíteni. (Mozgás a bal- és szélső báloldalon.) A mi a tisztviselőket illeti, én sokkal szerényebb vagyok, én megelégszem azzal, ha a tisztviselőt nem alacsonyítjuk le oly páriává, hogy ő nemcsak elvileg, de gyakorlatilag is a maga szavazatát saját meggyőződése szerint se érvényesíthesse súlyos következések beállása nélkül. (Helyeslés a balés szélső baloldalon.) De én azt a tisztviselői korteskedési szabadságot, mint a szabadsági jogok egyikének felemlítését, felállítását a képzelhető legnagyobb aberráeziónak tartom. (Helyeslés balfelől.) Senkisem gondol arra, hogy a tisztviselő egyéni szavazatának érvényesítését bármikép megnehezíteni akarnók; ellenkezőleg meg akarjuk azt számára könnyíteni, akarjuk azt számára biztosítani. De midőn olyan cselekmények szabadságáról van szó, a hol egy embernek korlátlan szabadsága számos más bonpolgárnak szabadságát sérti, sőt annak gyakorlását lehetetlenné teszi, akkor az ilyen szabadságnak fentartäsát a szabadság nevében követelni a lehető legnagyobb ellenmondás. (Helyeslés balfelől.) Csak arra vagyok bátor utalni, hogy például Angliában, a hol, gondolom a tisztviselői személyzetnek önérzetéről, szabadságáról és polgári állásának sérthetetlenségéről talán léteznek a politikai szabadság eszméjének színvonalán álló fogalmak, e tekintetben a törvények roppant szigorúak. Igen kevés törvényt tartalmaz az angol választási törvényhozás, és ez nagyon jellemző, a tisztviselői visszaélések ellen, még kevesebbet a választásnál a választást vezető közegek visszaélései ellen, jeléül annak, hogy az angol közszellem ilyennek elliarapózását lehetetlenné teszi és hogy ilyen törvényekre ott nincs szükség. De a miket tartalmaz, azok minden félreértést kizáró határozottsággal beszélnek és drákói szigorral intézkednek. A IV. György alatt hozott fővárosi rendőrségi törvény azt mondja, hogy sem békebirónak, sem adótisztviselőnek, sem csendőri közegnek, a mely ennek a törvénynek határozatai alatt vállalt hivatalt, nem szabad bármely választót kapaczitálni, »to persuade,« — szórói-szóra fordítottam, — vagyis arra bírni és őt útbaigazítani, hogy az egyik, vagy a másik jelöltre szavazzon. Ezt az intézkedést későbbi törvények kiterjesztették a közrendészetben alkalmazott minden néven nevezendő közegekre. Angliában tehát egyenesen meg van tiltva a közrendészeti hatalommal felruházott közegnek, hogy csak útmutatást, útbaigazítást is adjon a választóknak. És igen helyesen; mert valóban lehetetlen a tisztviselőnek személyében a magánembert a tisztviselőtől elválasztani. Lehetetlen feltételezni, hogy az a kapaczitálás, a mit a tisztviselő, mint magánember visz végbe, reá ne nehezedjék, a választóknak szabad elhatározására, a tisztviselői hatalomból keletkező egész súlylyal. Én e tekintetben oly intézkedéseket hozok javaslatba, a melyeknek nagy részét akkor, a mikor a közigazgatási reformról szóló gr. Szapáry-féle javaslatot a közigazgatási bizottságban tárgyaltuk, a t. többséghez tartozó tagok is magukévá tették. Ezek körülbelül így hangoznának : Tisztviselő nem vehet részt pártgyíílésen, körmeneten, képviselői beszámoláson, vagy körutazáson, nem lehet tagja pártbizottságnak, nem vehet egyáltalában részt párt érdekében folytatott bárminemű akczióban és eltiltandó attól, a minek szigorú deőniczióját a törvénynek kell megkisérleni, a mit azonban mindenki által érthetöleg ekként formulázok: a tolakodó rábeszéléstől a választókkal szemben. Különösen stiingeus módon megtiltandó pedig a csendőrségnek felhasználása bármi más, mint tisztán rendfontartási czélokra, (Helyeslés a balés szélső baloldalon.) a csendőrségnek felh ísználása választóknak összeszedésére, a választóknak egy párt táborában \aló őrzésére, szóval minden egyéb oly tényre, a mely nem szigorúan a rend fentartásával függ össze; megtiltandó továbbá szigorúan az, hogy a csendőrség feletti rendelkezést bárkire másra, mint a helyszínén illetékes közrendészeti közegre lehessen átruházni. A fegyelmi felelősségnek szigorítása volna 4-ik csoportja az intézkedéseknek. Ezekről az