Képviselőházi napló, 1892. XXVIII. kötet • 1896. január 9–január 25.

Ülésnapok - 1892-533

118 583. országos ülés 18%. január 15-én, szerdán. Perczel Béni jegyző: Dokus Ernő, az állandó igazoló bizottság előadója! Dokus Ernő előadó: T. ház! Van szeren­csém jelenteni, hogy az igazoló állandó bizottság tár­gyalás alá vette Temesmegye fehértemplomi vá­lasztókerületében folyó hó 11-én megválasztott Szivák Imre képviselő úr megbízó levelét és úgy találta, hogy az a törvény követelményé­nek mindenben megfelel, s azért őt a kérvénye­zésre kitűzött 30 nap fentartásával igazokmdó­nak jelentette ki. Elnök: Szivák Imre, az állandó igazoló bizottság jelentése alapján a kérvényezési határ­idő fentartásával igazolt képviselőnek uyilvánít­tatik, egyszersmind a IV. osztályba soroztatik, mint a hol legkevesebb tag van. Következik az indítvány- és az interpeliá­cziós könyvek felolvasása. Perczel Béni jegyző: Tisztelettel jelen­tem, hogy az indítványkönyvben újabb bejegy­zés nincs. Hasonlókép nincs újabb bejegyzés az inter­pellácziós könyvben sem. Azonban visszamaradt a múlt szombatról Várady Károly és Sima Ferencz képviselő urak interpelláeziója. Ezek közül Várady Károly a t. ház korábbi határo­zata következtében ma, Sima Ferenez pedig szombaton fogja interpeíláczióját előterjeszteni. Elnök: Következik a költségvetés, jelesen a belügyi tárcza költségvetésének (írom. 983) folytatólagos tárgyalása. Illyés Bálint jegyző: Márkus József! Márkus József: T. ház! (Halljuk! Hall­juk!) Ezen országgyűlés tartama alatt alig volt olyan ülés, a mely elé oly nagy érdeklődéssel nézett volna a t. ház és a nagyközönség, mint a mai. Nagyon természetes jelenségnek tartom ezt, és pedig nem azért, mert t. vezérem egy rendkívül fontos, az egész ország közérdeklődé­sét fölkeltő nyilatkozatot akar tenni, hanem azért is, mert bármiként tagadnák is akármelyik oldalon, az ország közügyei oly fordulatot vet­tek, a melyet többé nem lehet politikai küzde lemnek nevezni, mert igen sokan akaratlanul is átviszik azt a személyes térre, s ennek a küz­delemnek élességét, szerencsétlenségünkre, még fokozták a legutóbbi képviselőválasztások. Én a t. háínak nem leszek terhére azzal, hogy ezen választások fölött újabb rekriminá­eziókba bocsátkozzam ; egyik indokom erre nézve az, hogy az én felfogásom ezekről a vá­lasztásokról egészen más, mint a t. ház túl­nyomó nagy többségéé. Én azt, hogy e vissza­élések előfordulhatnak, az előző törvények hibás intézkedéseinek tulajdonítom; az csak egy tünet, a melyet a legutóbbi napokban tapasztaltunk, a baj gyökere egészen másutt fekszik: az alap­törvényeket kellene megváltoztatni, hogy ezek a kellemetlen jelenségek végkép eltűnjenek a látóhatárról. Ide s tova négy éve, hogy a t. háznak tagja vagyok; ez alatt az idő alatt iparkodtam a ház fölfogását, hangulatát s az egyes szereplő egyének személyes tulajdonságát kiismerni, és megvallom, ez nekem meglehetősen sikerűit is. De a mi a legnevezetesebb, az én álláspontom­hoz viszonyítva, az az a körülmény, hogy ennek a háznak szokása mindig más dolgokkal foglal­kozni, mint a mi tulajdonképen tárgyalás alatt van. Igazán olyformán van az ember, midőn a képviselőház munkálkodását és működését tekinti, mint a mikor egy társaságot szüreti mulatságra hívnak meg, s mindenki azt várná, hogy az asztalra szőlőt és új bort fognak felrakni, azon­ban nem ez történik, hanem a pinczéből elő­hoznak régi borokat és ezekkel vidítják fel magukat. Ezen országgyűlés működését úgyszólván egyházpolitikai viták és választási visszaélések töltötték ki, hébe-hóba azután felvetődött egy-egy közjogi eszme, azokat vonszolgattuk heteken keresztül, a nélkül, hogy a vitába új eszméket, új gondolatokat hoztunk volna. Én nem tarhatom feladatomnak ezxittal, hogy én is ezekre a régi dolgokra térjek át; lehet, hogy újat nem fogok mondani, de leg­alább egy vád nem érhet engem ebben a pil­lanatban, as a vád, hogy nem szorosan ragasz­kodtam a tárgyalás alatt lévő javaslathoz, a belügyi tárcza költségvetéséhez. (Hallljuk! Halljuk !) Hanem midőn iparkodom tárgyilagos lenni, a, belügyi igazgatásnak legégetőbb kérdéseihez hozzászólani és feltűntetni azt, a mi szerintem a belügyi igazgatásnál legsér elmésebb, nem állítom, hogy új dolgokat fogok mondani, de mindenesetre olyanokat, melyek mind a múlt­ban, mind a jelenben kell, hogy a legkörül­tekintőbb meggondolás tárgyát képezzék a t. kormány részéről. A belügyi tárcza költségvetése olyan tág keretet ölel fel, hogy igazán zavarban vagyok, midőn ezek közül a legfontosabbat akarnám ki­emelni. A közigazgatás első szerve, a központi vezetés után, kétségtelenül a megyei bizottság. A megyei bizottságok és a többi közigazgatási szervezet működését akarta reformálni a Sza­páry-féle törvényjavaslat, és midőn ez meg­bukott, mindenki kivétel nélkül azt hitte az országban, hogy ezen javaslat az új ország­gyűlésnek elsőrendű tárgyát fogja képezni. És mi történt? Most már működésünknek negyedik esztendejében vagyunk, és ezek a javaslatok nem jöttek tárgyalás alá. Magán tudomásom van arról, hogy a volt t. belügyminiszter úr, Hieronyini, a községi szervezetre nézve egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom