Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-510

70 510. országos ülés 1895. noyeinber 21-én, csütörtökön. séges nép mintaképe. (Éljenzés balfelől.) A tót nemzetiség évszázadok során át a magyarnak hű fegyvertársa volt (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Együtt harczoltak, együtt vérzettek, együtt haltak meg a hazáért. És hogy fizet most a magyar, azaz mondjuk inkább, a kormány? (Felkiáltások balfelöl: Igen, a kormány! Nagy különbség !) Hogy fizet? A nép anyagi érdekeit elhanyagolja, eladja a szegény népet védtelenül a vérszopó vámpíroknak, akik utolsó halináját leveszik róla, arra kényszeríti, hogy távol hazájától keresse kenyerét és most legszentebb jogát, választási jogát elrabolja, vagy elrabolni engedi. (Igaz! Úgy vaní balfelöl. Felkiáltások: Millenáris főispánok által!) Ezen eljárás igen veszedelmes, mert ha a vérig kínzott nép türelmét veszti és kínzói ellen fordul, akkor az a rémkép, melyet ma még a falra festenek, a pánszlávizmus rémképe, alakot fog ölteni. És akkor a t. miniszterelnök úr ama lajstromba, melyben hazánk ellenségeit nyilvántartja, hazánk hű tót nemzetiségét is bevezetheti. És ez lesz az ő meggondolatlan, erőszakos politikájának egyetlen, de gyászos eredménye. (Igás! Úgy van! balfelöl.) Azon jogfosztások, melyek Nyitrában és mint Várady Károly t. képviselőtársam kimutatta, más vidéken is az összeírások alkalmával elkövettettek, arra indítanak, hogy e sérelmek orvoslása végett egy határozati javaslatot nyújtsak be, melyben kérem a t. házat, küldjön ki egy parlamenti bizottságot, (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) mely azokat, a kik jogtalanul ki lettek hagyva, jogaikba visszalyezze, kik jogtalanul be lettek írva, kitörölje s végre a beírt neveket és évszámokat felülvizsgálja, vájjon nem lehet-e azokat kétféleképen olvasni ? (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Ezzel ez odiózus térről más tárgyra térek át, Hock János t. képviselőtársam tegnapi eminens beszédében már felemlítette azt az intézkedést, mely Francziaországban tétetett, a hol törvényt alkottak, elrendelve, hogy azon képviselők, kik az állammal összeköttetésben álló pénzintézeteknél javadalmazott állást foglalnak el, vagy köszönjenek le ezen állásról, vagy mandátumukat 8 nap alatt tegyék le. Én egyelőre nem kívánnék ily messzemenő intézkedést, bár üdvös volna. De mindenesetre szükségéének, a tisztesség által követeltnek látom, hogy oly férfiak, kik a kormánynyal összeköttetésben álló bankok igazgató-tanácsosai, vagy igazgatói, a pénzügyi bizottságban helyet ne foglaljanak. (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Még midőn tagja voltam ama tisztelt pártnak, sok jó barátommal pálczát törtünk e felett, sőt ' elhatároztuk, hogy ezt egy pártértekezíeten szóba hozzuk. De én kiléptem a pártból, s úgy látszik, az szóba nem hozatott. Kérem tehát a t. kormányt, hogy az inkompatibilitási törvény revíziójára nézve tegyen javaslatot. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) T. ház! Gr. Szapáry Gyula, azon pártnak t. vezére, melyhez tartozni szerencsém van, a béke olajágával közeledett a t. szabadelvű párthoz, s utalva hazánk zilált bérviszonyaira, azon életbevágó feladatokra, melyek megoldása előtt állunk s végre a keleti bonyodalmakra, melyek Európa békéjét fenyegetik, azt ajánlotta, hogy a 67-es alapon álló pártok együtt működjenek. Ezt az ajánlatot úgy a t. kormány, mint t. pártja elutasította, elutasította a t. nemzeti pártra vonatkozólag, és elutasította reánk nézve is, a kik a szabadelvű pártból az egyházpolitikai viták folyamán meggyőződésünket követve, kiléptünk és most a parlamentben különálló pártot képezünk. Ismerem én a t. kormánypártot, sok jó barátom van köztük, a kiket tisztelek ma is, és meg vagyok róla győződve, hogy e párt túlnyomó többsége szívesen járulna hozzá ily alakuláshoz. De sajnálattal kell mondanom, hogy a párt többsége egy kisebbségnek, egy frakeziónak nyomása, befolyása alatt áll, (Úgy van! Úgy van! a baloldalon és a középen. Felkiáltások: Terrorizmus!) a melytől megszabadulni képtelen. Ezt szivemből sajnálom. De mi hiúsította meg az egyesülést a t. nemzeti párttal? Az az indok, a melyet felhoznak, egy régi dal, a melyet mindannyiszor elzengenek, valahányszor az egyesülés szóba kerül. Ennek a régi dalnak a refrénje pedig az, hogy mivel gr. Apponyi Albert és a t. nemzeti párt nemzeti aspirácziókat táplál a hadsereggel szemben, melyek nem teljesíthetők, ennélfogva az együttműködés lehetetlen. Vizsgáljuk meg már most, hogy minők az aspirácziók, vagyis inkább mi az aspirácziók czélja, mert ezt kell tekintetbe venni. (Halljuk! Halljuk!) Véleményem szerint ezen aspiráczióknak czélja kieszközölni azt, hogy a közös hadsereg tisztikarába a magyar ifjúság nagyobb számmal juthasson, a mint az eddig történt a rendelkezésre álló tanintézetek hiánya miatt. Ha egy pontot akarok elérni, a mely felé több út vezet és azon utak közül bármily események következtében csak egy járható, mindenesetre a járható útra fogok térni, hogy a czélt elérhessem. De hogy a t. nemzeti párt ezen járható útra sohasem térhetett, a járható út sohasem volt felfedezhető, annak okai azok, a kik kézzel-lábbal viaskodnak az egyesülés ellen, soha e téren tárgyalásba nem bocsátkoztak. T. ház! [ Évek hosszú során át szolgáltam a közös hadseregben. Ott nyertem katonai kiképeztetésemet, soraik közt harczoltam véres