Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-509

50 509. országos ülés 1895. norember 20-án, szerdán. (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) Ily módon akarnak önök Apponyival is elbánni. Vádolják őt a helyett, hogy itt vezeklenének. Három egymásután penziónált államtitkár iír áll ki a küzdtérre, (Derültség a baloldalon.) három vihartépett, hervadó levél a hatalomnak gyümölcsöző törzsökéről. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Mikor én látom ezt a nemes felbuzdulást és versenyt, szinte tűnődve állok meg és gondolkozom, hogy parlamenti vita-e ez, vagy pedig Hellas fényes költészetének olimpiádjai újultak fel? Hogy az tényleg nem is annyira vita talán, mint inkább versenyfutás? Szóval keresem azt a helyet, a melyik megüresűlt a prytaneumban. (Zajos tetszés, derültség és taps a bal- és seélső baloldalon.) Láng Lajos t. képviselőtársam beszéde után engedjék meg, hogy rátérjek a másik részre, Berzeviczy Albert t. képviselőtársam beszédére, ki főleg gazdasági kérdésekkel foglalkozott és a mezőgazdasági válságról hosszasan megemlékezett. Remete Géza: Annyit ért hozzá, mint Darányi! (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Hock János; T. ház! Én is szívesen foglalkozom e kérdéssel és vizsgálni akarom, hogy a közteherviselés mai rendszerének közgazdasági viszonyainkra való tekintettel van-e jogosultsága és az adóztatás mai rendszere az állampolgárok kötelezetségeivel szemben léphet-e fel legitim igényekkel. (Halljuk! Halljuk!) Egyúttal a közgazdasági helyzettel való kapcsolatban kiterjeszkedett némileg a politikai és társadalmi helyzetnek mizériáira is. Hogy az adóteher közgazdasági viszonyainknak meg nem felel és ily alapon tovább fenn nem tartható, azt, úgy hiszem, a t. kormány is elismeri, midőn az adóreform gondolatával foglalkozik, de fényesen bebizonyította ezt Horánszky Nándor t. képviselőtársam nagyszabású beszédében, a melyből nekem mint laikusnak főleg két szempont ragadta meg figyelmemet. Az első az, hogy a földteher nálunk minden európai állam között aránytalanul a legsúlyosabb ; másodszor hogy földeink évi tiszta kataszteri jövedelme nem rúg anuyira, — Horvátország leszámításával, — mint a mennyit nekünk állami adósságainknak csak egy évi kamata fejében ki kell fizetnünk. Ezek számbeli tények, pozitív adatok, a melyek kell, hogy minden komoly embert gondolkozóba ejtsenek, mert ha a jelenlegi normális viszonyok mellett a végletekig feszítettük a közteherviselés kötelezettségét, mi fog bekövetkezni akkor, ha egy abnormális esztendő, mondjuk, például egy külpolitikai bonyodalom e nemzettől még nagyobb áldozatot fog követelni? (Helyeslés balfelól.) Egyszerűen összeroskad a nemzet a teher alatt, és akkor nagyon keveset fog használni, ha a jövő pénzügyminisztere ismét egy deficzitmentes budgetet fog beterjeszteni, a melyekben a számtételek ugyan kimutatják az egyensúlyt, de a melyet behajtani sem lesz Jképes. (Helyeslés balfelöl.) Hiszen a gazdaközönség körében már is észlelhető bizonyos nyugtalanság, a melynek oka az anyagi viszonyok rendezetlenségében, szóval a szükségben található fel. Ezt a zsibbadást és társadalmi elégedetlenséget konstatálhatjuk a kisipar körében is. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Itt kiált fel legélesebben a feljajduló szükség. Ezek az osztályok egymásra utalva a legszorosabb kapcsokkal vannak érdekeikben összefűzve, együtt emelkednek, együtt hanyatlanak. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A mezőgazdaság körébeu a jólét vagy hanyatlás teljes erővel visszahat a kisiparra s vagy felvirágoztatja azt, vagy megfojtja életfeltételeiben. Midőn tehát Berzeviczy Albert t. képviselőtársam szemére vetette az ellenzéknek, hogy pár évvel ezelőtt a kisipar érdekében buzgólkodott, ma pedig a közgazdaság érdekében buzgólkodott, nem helyesen vádolt. Az iparnál ugyanis nem buzgólkodott a nagyipar mellett, mely határozottan merkantil szellemű, hanem buzgólkodott a kisipar mellett, mely mai irányára nézve is határozottan ágiikulturális. Magyarország, mely határozottan, kat exochén földmíves állam, egyedül % mezőgazdaság felvirágzásától várhatja fellendülését, és mégis nincsen oly állam a kontinensen, a hol oly keveset tettek volna épen a gazdaközönség javára, mint hazánkban. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Már az 1848-iki törvényhozás mostohán bánt el a gazdák érdekével, midőn a miniszteri szakkörök szétosztásánál a földmívelésiigyi tárczát külön nem választotta a kereskedelmi reszszort érdekeitől és így egyesítette egy kézben ama két ellentétes irányzatot, a melyek gyakran természetükre nézve exkluzív igényűek. Mindegyik egy egész embert kíván s épen ezért a törvényhozás az utóbbi időben egés/.en helyesen szétválasztotta ezeket. De azért mégis csak a földmívelésügyi tárczának jutott a mi költségvetésünkbea a Hamupipőke szerepe. Hogy mi a nizus nálunk a mezőgazdasági érdekek felől e parlamentben, bizonyítja az, hogy a szakminisztert, a íöídrnívelésügyi minisztert sohasem a szakértelem, a hivatottság folytán hívták meg állására, hanem ha valakit taktikai okokból be kellett venni a kormányba, Í a földmívelési táreza jutott. (Igaz! Úgy van! a bal- és a szélső baloldalon.) Ezen felfogás aztán válságos volt a mezőgazdaságra és komoly válság elé sodorta a magyar gazdaosztályt. Sőt a törvényhozás