Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-524

438 524. országos üléi 1895. clecz«Miber 7-én, szombaton. hogy ha velünk érdemleges vitába bocsátkozni kivannak. Hát, t. ház, ennek rendkívül nagy és jelentékeny visszahatásai vannak a közéletben. Én egyenkint mind igen tisztelem a horvát képviselő urakat, de ők itt nem a nép akaratának képviselői, és ha nekik nem adatik meg a mód, — sokkal jobban sseretném ugyan, hogy meg volna adva a mód arra, hogy a horvát ellenzék is küldene ide képviselőket, hadd nyíljék nekünk alkalom ország és világ előtt bebizonyítanunk, hogy tévtanokat hirdetnek, hogy törvénytelen álláspontot képviselnek, — (Helyeslés lalfelől) mondom, az nagy baj, hogy nem így van. De ezen áll&mjogi nagy kérdésen kívül, méltóztatnak tudni, hogy a horvát kiegyezésnek egyik nagy hibája, hogy a fiumei kérdést nyílt kérdésnek hagyta; méltóztatnak tudni, hogy a horvát kiegyezési kérdés revíziójához azért nem akarnak fogni, mert itt azután az égető sebeknek egész tárháza nyílik fel előttük, a melyektől kíméletesen óvakodnak. Hogy eg3^ebet ne mondjak, az 1868 : XXX. törvénycikk megalkotásánál és később a határőrvidék vindíkáeziójánál még olyat sem vett észre a kormány, pedig figyelmeztettem rá, hogy ott van a zágrábi érsekség, mely akkor, mikor püspökség volt, még javadalmainak bizonyos részét a határőrvidék alakítása szempontjából elvesztette, s akkor kapott kompenzáczióképen két magyar uradalmat, kapta a modrusi én billédi uradalmat; ez a zágrábi érsekség ms, is magyar földből szerzi jövedelmeit, és a modrusi és billédi uradalom nyújtja neki a sxubwisztencziát. Hát mi az, t. ház, hogy az ország területének egy nagy és javarésze, daczára annak, hogy a határőrvidék kérdése rendezve lett, még ma sincs rendezve, hanem ma is a zágrábi érsekségnek képezi beneficziumát ?! T. ház! Ezeket csak nagy általánosságban akartam felhozni, mint az 1868: XXX, törvényciikknek részben hibáit, részben mulasztásait. De, térjünk át, t. ház, a napirendre és vitassuk meg a kérdést tárgyilagosan, úgy a hogy az ily viszonyok között helyes és kötelesség is. A mit én, t. ház, mindeneklőtt konstatálni kívánok, az a következő: A magyar országgyűlésen Horvátország képviselve van egy férfiú által, a kit Josipovich Imre t. miniszter úr személyében ismerünk, a kire nézve épúgy, mint a bánra nézve, mindkettejükre nézve együtt konstatálni kell minden pártnak, pártkülönbség nélkül, hogy magukkal hozták a törvényhozás termébe egyéniségüknek minden tiszteletreméltó vonását és becsületességét és mindenekfelett konstatálnunk kell mindkét férfiúról, hogy ha Horvátországban ez idő szerint a pártok bármelyikénél kutatunk, a magyar állam eszméjéhez hívebb férfiakat találnunk nem lehet. (Ügy van!) Ha ez tényleg így áll és ilyen két előkelő és minden körülmények közt a magyar állameszméhez ragaszkodó férfiú van itt Horvátország képviseletében, és mégis olyan szomorú állapotok következnek ott be, akkor, t. ház, másutt és másban is kell keresnünk a hibát. Hát, t. ház, Bimm cuique. Én, t. ház, szívesen venném magamra a felelősség bármety terhét, ha engem illetne, de nem tudok egyetlen egy esetet sem, a midőn a t. házat azon bajokra, a mióta képviselő vagyok, nem figyelmeztettem volná. Lássuk a mai tényeket, miként alakúinak azok? Első' sorban helytelen államjogi felfogás a közös országgyűlés intézményének kérdése. Igenis, t. ház, Tibád Antal t. képviselőtársam egy egész légióját sorolta fel az autonóm törvényeknek, melyeket ostromol azért, hogy azokban ezen helytelen kifejezések benfoglaltatnak; de ne ottan keresse a hibát t. képviselőtársam, hanem vessen a magyar törvényhozásra. Itt van a kezemben az 1870: XII. törvényczikk, méltóztassék csak azt elolvasni. (Halljuk! Halljuk!) Ez azt mondja, hogy: »a közös magyarhorvát törvények kihirdetésérők szól. Ezt a törvényczikket megváltoztatja, illetőleg részben módosítja az 1881 : LXVII. törvényczikk. Ez a két törvényczikk nem ismer mást, mint magyarhorvát közös országgyűlést és magyar-horvát közös törvényeket. Méltóztassanak megbocsátani, de midőn a magyar törvényhozás az ő kormányférfiainak vezetése alatt ilyen ekklatáns botlásokkal áll elő: lehet-e azon csudálkozni, ha azoknak árnyékában Plivericsek teremnek és Strossmayerek akadnak ? Első sorban vessen tehát magára a t. többség és az akkori kormányzat, a mely ezen, az alaptörvényeinkkel homlokegyenest ellenkező elméleteket törvénybe iktatta. Hiszen méltóztatnak reá emlékezni, hiszen jól esik, szinte édelgek rajta, ha visszaemlékezem, hogy a házassági jogról szóló harcznak kellő közepén saját pártomban mennyiféle félreértésnek lettem áldozata azért, mert a horvát kérdésben az akkori igazságügyminiszternek azon tévedését, a melyben Horvátországot legalább jogilag külföldnek akarták nyilvánítani, korrigálni kívántam. Mély tisztelettel elismerem, hogy ebben a kérdésben az akkori miniszterelnök és ie-azsá^üírvi miniszter koncziliánsabbak voltak és belátták, hogy ezt helyesbíteni kell, a mi meg is történt. Olyan alkalmakkor, a midőn más kérdések okából elfogultak a kedélyek, nem szívesen hallgatják meg a bíráló szót; de később az események igazat, adnak az olyan férfiaknak, a kik minden alkalommal és mindenhol óvatosságra intik a nemzetet, a mikor fontos közjogi terminusoknak alkalmazásáról van szó, Méltóz-