Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-508

508. országos ülés 1895. noTember 19-én, kedden. n maximumnak is lennie. (Élénk helyeslés balfelöl.) Ezért az, a mit itt a képviselő ár inkább saját tekintélyében, mint érvelései igazságában bízva gr. Apponyi Albert pénzügyi képtelenségének kimutatására felhozott, inkább a képviselő úr pénzügyi elfogultságát mutatja. (Helyeslés balfélöl.) A tisztelt képviselő úr aztán elismerését fejezi ki gr. Apponyi Albertnek, hogy nem tett eleget a közjogi ellenzék meghívásának, s továbbra is megmarad a 67-es alap hívének. De itt a képviselő úr nem állja meg, hogy azt az édességet, melyet ily jeles és jó barát részéről jött dicséret gr. Apponyi Albertnek nyújtani képes lett volna, mindjárt egy kissé meg ne keserítse azzal, hogy gr. Apponyi Albertnek az 1867-iki és 1875-iki alapokkal szemben elfoglalt kijelentésére feleljen, és idézze gr. Andrássy Gyulának híres beszédjét. A t. képviselő úr itt egyet nem vett figyelembe, mid^n azon beszédnek felolvasására, és mint argumentumnak kijátszására vállalkozott, és ez az, hogy azon beszédet gr. Andrássy Gyula, a valódi 1867-iki alapon álló államférfiú azzal a rendszerrel szemben tartotta, a melylyel 1875-ben az 1867-ik alapot elferdítették, azzal a rendszerrel szemben, a mely 1889-ben arra kényszerítetíe gr. Andrássy Gyulát, hogy annak a gr. Apponyi Albert által is kívánt 1867-es al védéseért síkra szálljon. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Épen így áll a vád is, a melylyel gróf Apponyi Albertet most már a nemzetiségi izgatások szövetségeséül tüntetik fel. Csakhogy egy nagy fallácziával élnek itt, és ez az, hogy a mit gróf Apponyi Albert a magyar állam kormányzati rendszeréről állít, az nem azonosítható magával a magyar állammal, és hogy a mit gróf Apponyi Albert kritizál és javítani igyekszik a magyar államhatalom kezelésében, ugyanazt nem lehet a magyar állam szuverenitása, integritása, léte és érdeke ellen tett kijelentésnek tekinteni, (Helyeslés a baloldalon.) ép a hazafiúi kötelesség érzete parancsolja neki, hogy féltve a magyar állam érdekeit, támadja az önök rendszerét. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) T. ház! Befejezem felszólalásomat, és még csak rövid pár megjegyzésre szorítkozom. (Halljuk! Halljuk!) Gróf Apponyi Albert ellen egy dicsőítés alakjába burkolt éles kritika hangzott fel a t. képviselő úr beszéde végén. A szónoki tökély azon magas fokára nem emelkedtem fel, hogy szó szerint képes lettem volna megtanulni és itt idézni Láng Lajos t. képviselőtársam beszédének idevonatkozó részét. (Halljuk! Halljuk! Olvassa.) »És ha t. képviselőtársam kicsinyléssel beszél politikai ellenfeleiről és a kormányon ülő férfiakról, és azok szónoki képességeiről, engedje meg, hogy azt mondhassam, hogy a szónoki képességét senkisem becsüli nagyobbra, mint én«; — itt jön azután az illető passzus — »és hogy ha a szónoki erő igazsággal és bölcseséggel párosul, hogy ha akadnak olyan államférfiak, a kik azt, a mit az elme fenséges világánál megállapítottak, az érzelem melegével tudják körülvenni és így bocsátani a nemzet szívébe, a szívén keresztül elevenen lüktető vérébe: azok az államférfiak jóltevői a nemzetüknek. De azok az államférfiak, a kik a legfényesebb szónoklattal azt, a mi sokkal fontosabb, a politikai bölcseséget nem egyesítik, (Derültség a baloldalon.) azok, t. képviselőtársam, szónoki fényes sikereket arathatnak ugyan, de nemzetük életében azt a helyet sohasem fogják elfoglalni«. Ez egy szónoki szép figura lenne, ha abban is egy falláczia elő nem fordulna, mint minden olyan következtetésben, a melyiknek alapja nincs; mert ha egy államférfiú nagy szónoki képességét, szívének melegségét, értelmének gazdagságát a közjó javára fordítja, akkor az nagy ember. De Apponyi miért nem az? Mert Láng Lajos t. képviselő úrnak volt egy konzequencziája, melyre kellett egy argumentumot, alapot találni, és azután kivette ezt az alapot, ha igazság volt az, ha nem, csak megfeleljen annak a hangulatnak, melyen édes-mézes, bűvösbájos szavakban zengette el Apponyi nagysága iránti elismerését, de tolmácsolta egyszersmind azt is, hogy bölcsesége azonban nincs. Ha azután az ő logikáján lemegyünk addig a fokig, hol a logikátlanságnak tengerébe esünk, akkor azon kérdést kell hogy felszínre vessük, hogy miért nincs bölcsesége gróf Apponyinak? Azért, mert szónoki tehetsége van? És midőn ezzel szemben Berzeviczy képviselő úr itt egész enthuziázmussal, lelkesedéssel fejezte ki elismerését, nagy tiszteletét a kormány azon dicső és nagyérdemű tagjai iránt, kik elég kotelességés áldozatkészséggel bírtak, hogy a hatalom birtokába jussanak: (Derültség balfelöl.) akkor ha látjuk azt a két feltételt: az egyik kormánypárti szónok azt mondja, a böleseség hiányzik gróf Apponyiban, azért, mert beszél, a másik meg dicsőíti a nagy államférfiút, a miniszterelnök urat, akkor a konzequenczia az, hogy a miniszterelnök úr bölcs azért, mert hallgat. (Derültség a bál- és szélső baloldalon.) Az én igénytelen felfogásom szerint az igazság a jelenlegi helyzetben a következő: Az igaz, hogy zavaros a politikai helyzet, az igaz, hogy a közdolgok felfogásában talán gyakran a tartalmi különbség mellett személyi ellentétek is domborodnak ki, de hogy ha a közdolgok elbírálásánál ezen szempontok elől nem szabad eltérnünk, mindenesetre kötelessége lenne mindegyik félnek mindent elkövetni, hogy az ellentétek kiegyenlítése mellett a helyzet javíttassák. Ámde gróf