Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.

Ülésnapok - 1892-522

386 522. országos ülés 1895. deczember 5-én, csütörtökön. Ennek egyik legekklatánsabb bizonyítéka az, hogy az itt mellettünk ülő t. nemzeti párt, mely bár szintén a 67-i.ki alapon áll és azt fentartani törekszik, felfogásunk szerint vajmi kicsinyke követeléseket állít fel mint nemzeti követelményeket, sem az önálló nemzeti hadsereget, sem az önálló vámterűietet nem akarja, és azért ezen kicsinységek daczára is kormány képességét elvesztette. Bécsben olyan embereket tesznek miniszterekké, a kiknek nincs akaratuk. Azok, kik bizonyos nemzeti czélokat tűztek ki maguk elé, kik akarni mernek, azok a kormánynyal megbízatni egyáltalán nem fognak. (Igás! Ügy van! a szélsőbalon.) Sajátságos helyzet az, hogy nálunk akarni nem lehet semmit, csak engedelmeskedni szabad, pedig alkotmányos országban a nemzetet úgy kormányozzák, a hogy a nemzet azt megérdemli és akarja. Ha beszélünk azon férfiakkal, kik a kormány élén állanak, és a kik a közélet terén szerepelnek, ezeknek gondolatja leginkább találkozik a mi gondolatunkkal. Épúgy szeretik a hazát, épúgy óhajtják a szabadságot és a jogok kiterjesztését, ép iigy akarják a nemzet erejét növelni, mint mi, és mégis, mikor oda kerülnek, mindezen dolgok előttük ábrándoknak tűnnek fel és egyszerűen végrehajtására vállalkoznak azon akaratnak, a mely Bécsben keletkezik, a mely a nemzetnek előnyeit, fájdalom, nem kereste soha. (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) Az egész alkotmányosság az olyan Olay Lajos: Fából vaskarika! Komjáthy Béla: . . . Nem ezt a kifejezést akarom használni, hanem olyan, a mit Bécsben megtűrnek és megmosolyognak. Ugron Gábor: Patentirozuak ! (Derültség.) Komjáthy Béla: Patentet is adhatnának rá, mert csakugyan egész kényelmesen kivihetik azt, a mit akarnak, és fájdalom, mindig akadnak magyar emberek, a kik ezen szerep betöltésére vállalkoznak. Mindig akadnak magyar emberek, a kik, a midőn a nemzet önérzetében megsértetik, a midőn a nemzetet jogos követeléseivel szemben kinevetik, annak pártfogására kelnek; akadnak magyar emberek, a kik azon törekvéseknek, melyek a nemzet életére törnek, mindig útját egyengetik. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Ez szomorú valóság, a melyet senkisem fog tagadni. Alkotmányunk van látszólagosan. Szabad itt beszélni, a beszédek elhangzanak, terveket kovácsolhatunk az ország érdekében ; de ha jön a parancs onnét, a hol a történelem tanulsága szerint a nemzet részére jó sohasem jött, meghajtjuk a derekunkat s teszszük azt, a mit akarnak s parancsolnak. Meg kell itt azt a nagy igazságot mondani, hogy Bécsben, a hová mi kellő lojalitással szoktunk mindig gondolni, pedig ott nem sokat tesznek annak érdekében, egy tiszti kardbojtnak becsületére és tisztességére többet adnak, mint az egész magyar nemzetre, a magyar alkotmányra. (Igaz! Ügy van! balfelől.) Sajátságos helyzet az, hogy a magyar társadalmi életben én legalább sohasem találkoztam olyan férfival, a ki azt merte volna mondani, hogy a magyar nemzetnek nincsen szüksége önálló magyar hadseregre. A miniszterektől kezdve végig mindenki azt mondja, hogy , csakis az az alkotmány, a mely magát meg tudja védeni, csakis azon ország erős, a melynek hadi ereje van, a mely hatalmi súlyának érvényt tud szerezni. S mikor ide jönnek minisztereknek, ezt még csak felemlíteni sem merik, mert félnek, hogy kegyvesztés lesz következése. Van-e Magyarországon valaki, a ki az önálló vámterületnek szükségét el ne ismerné? Hiszen előttem szólott Bujanovics Sándor t. képviselőtársam, mikor a nemzet anyagi érdekének megóvását fejtegette, önkéntelenül is azt mondta, mert ez szíve gondolata, hogy Magyarország gazdasági érdekeit csak az önálló vámterület mellett lehet megóvni, de mert az 1867-iki alap elfogadása nagyon megbéklyózza az emberek gondolkodását, mégis a közös vámterület mellett foglal állást. (Tetszés a szélső baloldalon.) Legyenek meggyőződve arról, hogy ha igaz az, a mit Péchy Tamás képviselő úr elmondott, hogy a viszonyok 10 év óta nagyot változtak, akkor az iparos és a mezőgazdasági államnak egymás mellé való állítása s egy tömegképen való kezelése teljesen lehetetlenné teszi a magyar állam érdekeinek előmozdítását és kiegészítését. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Úgy vagyunk a bankkérdéssel is. Természetesen onnan a miniszteri székekből nem mondhatják azt, hogy olyan politikát akarunk űzni, a mely a nemzetre nézve hátrányos, hanem tetszetős szavakkal azt mondják, hogy a nemzet érdekeit meg akarjuk óvni s mégis, a midőn a megvalósításra kerül a sor, bécsi óhaj és parancs szerint járnak el. Alkotmányunk mivoltának bizonysága az is, hogy a mostani kormány bejön a képviselőházba és azt mondja, hogy mi ugyanazon programm alapján jöttünk ide, ugyanazon programm végrehajtására vállalkoztunk s minket is az lelkesít, melyet az előbbi kormány megállapított; ámde, ha ez így van, akkor kérdem a t. házat, — bár nagyon tisztelem a jelenlegi minisztereket, — hogy talán tehetségük nagyobb, mint az előbbi minisztereké, talán a tudományosság terén szereztek maguknak nagyobb érdemeket, vagy Bécscsel szemben akaraterejük erősebb, mint volt az előbbi minisztereké, mert ha csakugyan az aprogrammjuk és ha nálunk van alkotmányos élet, a mi