Képviselőházi napló, 1892. XXVII. kötet • 1895. október 18–deczember 16.
Ülésnapok - 1892-521
362 521. országos ülés 1895. űeczember 4-én, szerdán. honvédség, hogy csak magyar honvédségnek van nevezve, ép úgy nem látok semmi dehonesztálót abban, ha szorosan meghatározzuk, hogy az ott élő polgárok magyar polgárok, így nem csempészhetik be a »horvát« kifejezés az autonómia értelmét, azon lokális értei met, hogy a magyar mellett a horvát is használtassák, kimagyarázni igyekezett. Ebben nagy sérelmet nem látnék, de az erdélyiek épen ilyen jogon követelhetnék vagy a bánátiak, vagy a trencséníek, vagy nem tudom kik az ő lokális érdekeik megjelölését. (Úgy van! a szélső baloäalon.) A mint tehát a honvédség jelvényeinél szigorúan megtartátik a törvény, úgy óhajtanám, hogy itt az állampolgárságnál is a törvény rendelkezése ép oly szigorúan tartassák meg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Egyáltalán ne iparkodjunk revideálni se pro, se contra az 1868. évi XXX törvényczikket, mert bizonybizony, ha a régi Vcrbőczy-féle jogot visszaállítjuk, épen a horvát testvéreink velünk való jó viszonyára nézve lenne baj belőle. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Balogh Géza jegyző: Kováts József! Kováts József: T. ház! E tételnél a vita pro és kontra lehetőleg ki van merítve; igyekezni fogok tehát beszédemet rövid keretbe foglalni. (Halljuk!) A jelen országgyűlési cziklus megnyitásakor, ha jól emlékezem a felirati vitánál, bírálva a kormánypárti többség politikáját, felemlítettem a nemzetiségi kerületeket, szász atyánkfiait és horvát testvéreinket is. T. horvát testvéreinket a »drága« jelzővel illettem, a mi nem volt ínyükre, mert Gyurkovics György t. képviselőtársam nyomban felállott és kijelentette, hogy ha ők drágák is, figyelmeztet engem, hogy olcsó hús nak híg a leve. E nyilatkozat meglepett, de mégis örömmel vettem, és haladéktalanul kijelentettem, hogy távol állott tőlem, bárkit is sérteni, állításomat a múltból merítettem, és ha e téren javulás állott be, én vagyok az első, a ki annak leginkább örülök. (Helyeslés a szélső l>aloldalon.) Azóta három év múlt el, de e javulást — sajnos — nem igen tapasztaltuk, (Helyeslés.) Sőt ellenkezőleg, a magyar nemzet anyagi áldozatkészsége folyton fokozódott, így a jövő évi költségvetésnél is mintegy 300.000 forintot tevő összeggel, horvát testvéreink hűsége az anyaországhoz visszaesőben van; sőt épen a legutóbbi időben s épen a legintelligensebb • osztály egy részénél egyenesen nyilt lázadásban és hazaárulásban tört ki. Én ezen nem csodálkozom. Ha a horvát fiatalság olvassa az 1868: XXX. tczikket, s ebből látja, hogy HorvátSzlavonország nemcsak e két tartományból, hanem Dalmáeziából is áll, és mégis azt tapasztalja, hogy a dalmát képviselők nem Zágrábban foglalják el helyüket, sem a magyar parlamentben, a közös országgyűlésen, hanem Bécsben, gondolkodóba esnek; ha olvassák a törvény 65. szakaszát, a mely szerint a magyar nemzet igéri, hogy a magyar szent korona jogán követelni fogja Dalmáczia visszacsatolását és Horvátországhoz kapcsoltatását, és ha látja, hogy e tekintetben huszonhét esztendő sikertelenül telt el, ha hozzávesszük, hogy a tanári kar hogyan neveli a fiatalságot, ha megnézzük azon tankönyveket, a melyeknek egy példányát Hodossy Imre t. képviselőtársunk tegnap a t. háznak bemutatta, s melyekre hasonló eseteket Thaly Kálmán t. képviselőtársam illusztrálva szintén bemutatott: akkor, t. ház, megvallom nem csodálkozom, ha a zágrábi fiatalság hűsége az anyaország iránt nem fokozódik, nem nyilvánul rajongásban, hanem inkább fogyatékossá válik. T. ház! A mit hosszú évek során át tapasztalunk horvát testvéreink részénél, az mindenesetre a legillojálisabb eljárás, mert folytonosan a nemzet áldozatkészségére apellálni, a dotáeziót évről-évre felemeltetni azon ürügy alatt, hogy az unió, illetve kiegyezés szent és sérthetetlen, alattomban pedig ellene dolgozni, ezt t. ház, lehet mindennek nevezni, de becsületes, testvéries politikának nem, T. ház! Én a tételt mind a mellett megszavazom, mert bízom a horvát elem nagy tömegének jóságában, meg vagyok győződve, hogy ők őszintén hívei a kiegyezésnek. Bizonyára okultak a példákon, szomorúan gondolnak vissza azon időkre, mikor 1848/49-ben az anyaországgal szemben fegyvert fogva, mily jutalomban részesültek azon hatalom részéről, melynek segítségére siettek. Én, t. ház, ezek után arra kérem a kormányt, hogy legyen éber, terjessze ki figyelmét a tisztviselők és különösen a tanári kar kinevezésére és a tankönyvekre; azon tanárokat pedig, kik az ifjúságot utóbbi időben a király jelenlétében Jellasich szobrához és a magyar nemzet jelvényeinek elégetéséhez vezették, hova előbb mozdíttassa el. Nem szenvedhet ugyanis semmi kétséget, hogy a fiatalság hűtlensége egyenesen és kizárólag a hazafiat]an nevelésnek a kifolyása. De a t. igazságügyminiszter úrhoz is van egy kérdésem. A t. miniszter úr, legalább a hírlapokból bizonyára értesült arról, hogy zágrábi munkás honfitársaink, a kik egyedül keltek a magyar nemzeti zászló védelmére és így a nemzet becsületét megvédelmezték, börtönben sinlődnek, daczára annak, hogy az első bíróság által felmentettek. Én azt kérdem a t. igazságügyminiszter úrtól, hogy nincs-e annak módja, hogy a munkások ügye hova-előbb és soron kivűl felvétessék és előadassák?
